A Ferencváros–Paks mérkőzések előtt az szokott lenni a legnagyobb kérdés, hogy Bognár György milyen taktikával próbál felülkerekedni a Fradin. Láttunk már példát arra, hogy proaktívan magas letámadással okozott galibát, de mélyen meghúzott védelemmel és kontrajátékkal is aratott már szép sikereket. Vasárnap kora este az első félidőben viszont egy harmadik forgatókönyv érvényesült: a Paks közép-magas blokkban védekezett, intenzív nyomásgyakorlás helyett csak arra törekedtek, hogy lezárják az FTC elől a Szappanos Péter kapuja felé vezető utakat. Ennek következtében az Ibrahim Cissé vezette védelem rengeteg hosszú labdával próbálkozott, amelyek rendre elhaltak Kinyik Ákosék jóvoltából.

Nagyjából a játékrész derekán Robbie Keane átvezényelte Tosin Kehindét jobb szárnyvédőből balszélsőbe, ami kissé megélénkítette a zöld-fehérek támadójátékát, de döntő változást nem hozott. Ennek ellenére már az első félidőt is úgy zárta a Fradi, hogy két lövésük is a kapufán csattant, miközben a Paksnak esélye sem volt a gólszerzésre, sőt, a Fradi védekező harmadába is alig jutottak el.

A második félidő ugyanúgy folytatódott, ahogy az első abbamaradt. A Paks nem igazán vezetett támadásokat, a Fradi pedig leginkább a kevés átmeneti szituációjából tudott veszélyt teremteni, aztán Bognár György lépett és pályára küldte nagyjából egy órányi játékot követően Böde Dánielt és Tóth Barnát, akik – főleg előbbi – drasztikus változást jelentettek. Immáron a Paksnak nem egy célembere – target man – volt Ádám Martin személyében, hanem rögtön kettő, ráadásul Tóth Barna a gólt megelőző szöglet előtt is mutatta, hogy milyen sok elmozgással játszik.

Ennek következtében könnyebben meg lehet játszani, lekészíti a labdákat és gördülékenyebbé válik a paksi támadógépezet. Érdemes megnézni Julio Romao és Abu Fani fejét is, akik Tóthra fókuszálnak és a labdát nézik, így mögöttük Mezei és Papp teljesen üresen maradnak, ami további lehetőséget jelent a Paks számára a támadásuk építéséhez, másfelől pedig bemutatja, hogy milyen előnyöket vonzanak maguk után a kevésbé fontosnak tűnő felpasszok. 

A támadás folytatásaként Mezei a Tóthtól visszakapott labdát Papp felé továbbította, majd kialakult egy háromszög a Paks középpályásai között, akik egymáshoz közel helyezkedtek, így tudtak kooperálni. Ennek hatására az FTC középpályás duója nyomozta a labdát, Romao elhagyta a védelem előtti pozícióját, így teljesen kiürült egy 15 méteres sáv a Fradi védelme és középpályás sora között, ami lehetőséget teremt Pappnak, hogy az oda belépő Ötvös Bencét megjátssza.

Mivel a Fradi nem helyezett nyomást a paksi középpályásokra, ráadásul a rossz helyezkedésüknek köszönhetően hatalmas területeket hagytak üresen, így Ötvös könnyedén cipelhette a labdát a támadóharmadba, majd oszthatott ki egy remek ütempasszt Bödének. Az akció egyetlen szépséghibája, hogy Böde lesen volt, de mivel Stefan Gartenmann menteni tudott, a VAR nem vizsgálta felül, így következhetett az a bizonyos szöglet.

A Fradi a mérkőzésen talán először veszítette el a kontrollt a fenti szituációban, majd a szögletnél Eldar Civic hatalmasat hibázott azzal, hogy több méterrel társai mögött húzta a lesvonalat, Böde pedig élt ezzel a kínálkozó lehetőséggel.

A folytatásban szinte felborult a pálya, a Fradi mindent egy lapra feltéve rohamozott, Robbie Keane minden hadra fogható támadóját beküldte és akadtak is helyzeteik szép számmal: 17 lövésig jutottak el, de gólt nem tudtak szerezni. A mérkőzést követően az ír mester kiemelte, hogy ő akkor aggódna, amikor már helyzeteik sem lennének, hiszen a labdarúgásban valahol törvényszerűség, hogy a csapatok lehetőségei váltakozószámban kerülnek értékesítésre. Az egyik legfontosabb tanulsága az xG-modellnek, hogy a helyzetek minősége és mennyisége a perdöntő hosszútávon, hiszen a kihagyott és berúgott ziccerek kiegyenlítik egymást. Persze kérdés az, hogy mikor fog ez a Ferencváros bajnoki szereplésével kapcsolatosan kiegyenlítődni, hiszen azt senki nem tudja, hogy a balszerencse mikor fordul át jószerencsébe, ellenben a fordulók egyre csak pörögnek, ami fokozza a Puskás Akadémia reményeit.

Ugyanakkor az egészen példátlan alulteljesítés vagy szerencsétlenség – nézőpont kérdése –, hogy a ferencvárosi támadók az utóbbi négy fordulóban több, mint 10-es xG-re mindösszesen 2 gólt rúgtak. Keane érkezése óta a bajnokságban átlagosan 2,5 xG-t termel a Fradi meccsenként, ez a szám Jansennel 1,8 volt, mindeközben a védelem ugyanúgy teljesít, 0,85 körül mozog az ellenfelek által generált xG. Persze a négy meccses minta még nagyon pici, emiatt badarság lenne máris összevetni a Keane-érát a Jansen-korszakkal, de az elmondható, hogy amennyiben a csatárok nem hagyták volna az öltözőben a góllövőcipőjüket, akkor a ferencvárosi szurkolók körében a Keane-nel egyelőre felpezsdülni látszó támadójáték – legalábbis, ami helyzetteremtést és a várható gólokat illeti – még pozitív változásként is lecsapódhatott volna, különösen Jansen megítélését ismerve. Azonban a helyzetek egyelőre a ligában kimaradnak, a Puskás pedig már 5 ponttal megy, így Keane népszerűségi indexének növekedésére még vélhetően várni kell.