A délvidéki születésű 48 éves szakember játékoskarrierje során Szerbiában, a Győri ETO-nál, a Pécsi MFC-nél és az MTK-nál szerepelt. 2022-től az élvonalbeli Diósgyőr sportigazgatójaként tevékenykedett, viszont októberben közös megegyezéssel szerződést bontott a miskolci klubbal.
„A klubvezetőséggel megfogalmazott közös cél, ki kell alakítani egy hatékonyan és rövid határidőn belül piaci alapon működő akadémiát. A Honvéd identitását és értékeit figyelembe véve kell a szakembereinknek egységes szemlélet mentén kinevelni a jövő labdarúgóit. A Honvéd Akadémiája jelenleg az ország egyik legjobb akadémiája, arra kell törekednünk, hogy a modern labdarúgásnak megfelelő játékosokat tudjunk ajánlani 16-17 éves korig a nemzetközi piacnak, illetve tovább nevelve őket integrálni a felnőtt magyar labdarúgásba” – idézi a Honvéd honlapja Bajúszt, aki feladataira is kitért.
„Nagy célokkal érkeztem egy jól felépített rendszerbe. Az akadémiai részlegek mindennapi működésének irányítása mellett, optimalizálnom kell a folyamatokat, a meghatározott klubfilozófia szerinti működést ellenőriznem kell, továbbá a klub érdekeit kell képviselnem a klubházon belül és kívül is. Mindemellett meg kell határoznom a felelősségi területeket és az akadémiai költségvetés kezelése is az én hatáskörömhöz tartozik. Fontos, hogy jó munkafeltételeket tudjak teremteni, hogy a szakmai rész hatékonyan tudjon teljesíteni.”
A Budapest Honvéd vasárnapi, Tatabánya elleni győzelme után elmozdult a Merkantil Bank Liga utolsó helyéről, de a még mindig kieső, 15. pozíciót foglalja el a 16 csapatos bajnokságban.