Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

A Kecskemét idén még nem kapott gólt, és hét meccs óta veretlen a bajnokságban

A Kecskemét idén még nem kapott gólt, és hét meccs óta veretlen a bajnokságban

m4sport.hu | Szerző: Stángli Dominik
A Kecskeméti TE az OTP Bank Liga 20. fordulójában 5–0-ra kiütötte az MTK Budapestet, de még így sereghajtó az NB I-ben. A számok viszont javuló tendenciát mutatnak, védekezésben legalábbis biztosan, hiszen a bajnokság újraindulása óta gólt sem kapott az együttes, ráadásul már hét mérkőzés óta veretlenek.

A lila-fehérek gólkülönbsége a legrosszabb az élvonalban, de nem a legutóbbi mérkőzések miatt. Gera Zoltán irányítása alatt dupla annyi gólt szerzett a KTE, mint Szabó István kezei alatt (Gera 11, Szabó pedig 9 meccsen volt vezetőedző a 2024/25-ös szezonban).

Mindkét szakemberrel sok gólt kapott a KTE, de a legutóbbi meccseket tekintve Gera Zoltán stabilizálni tudta a védelmet. A kecskemétiek Szabóval 14 gólt kaptak 9 mérkőzés alatt, Gerával pedig 11 találkozón 15-öt, úgy, hogy az ellenfelek már 3 mérkőzése nem tudják bevenni a kapujukat.

A szerzett és a kapott gólok esetében is vannak olyan mérkőzések Gera Zoltán érájában, melyek jelentősen befolyásolják a statisztikát. Kiugró szám a Fehérvár elleni 6–1-es vereség, rúgott találatok tekintetében pedig a legutóbbi, 20. forduló emelhető ki, amikor az MTK-nak gurítottak ötöt. Ezzel szemben Szabó István irányítása alatt kiegyensúlyozottabb eredményeket produkált az együttes, egyik mérkőzésen sem született sok gól, amikor ő irányította a Kecskemétet.

Úgy néz ki, összeállt a védelem

A tavaszi félszezon első mérkőzésen, a ZTE ellen közel 30 percet játszottak emberhátrányba a lila-fehérek, de így is kapott gól nélkül hozták le a meccset, és a Nyíregyháza, valamint az MTK ellen sem rezdült meg a hálójuk.

Ebben a statisztikában nagy szerepe van a Ferencvárostól kölcsönben érkező Botka Endrének, akivel a soraiban három mérkőzésen egyetlen gólt sem kaptak. A 30 éves játékos az ötvédős felállásában a középhátvédek közül a jobboldalon játszik, hasonló szerepkörben, mint ahogy a válogatottban Marco Rossi is számított rá.

Botka Endre (fotó: KTE)

A védelem pedig tovább erősödött Pászka Lóránd szerződtetésével, aki fél évig fogja erősíteni Gera Zoltán együttesét, akárcsak Botka.

Szintén a védelem kulcsjátékosa Belényesi Csaba, aki az eddig megrendezett 20 forduló alatt minden mérkőzésen 90 percet játszott az OTP Bank Ligában, de ugyancsak alapember Zeke Márió és Katona Levente is. A jobbhátvéd pozíción Berki Marcell és Májer Milán osztozik, de Nagy Krisztián is tud ebben a szerepkörben játszani. Mindhármukban azonos, hogy egyiküknek sem ez az eredeti posztja, de Kecskeméten a védelem jobb szélén számítanak a szolgálataikra.

Botka érkezése után Szabó Alex szorult ki a kezdőből, de könnyen lehet, hogy még egy ember a kispadra kényszerül Pászka érkezése miatt. Gera Zoltán kapusposzton a 27 éves Kersák Rolandra számít, Varga Bence már nem első számú kapus a Széktói Stadionban.

A KTE már hét mérkőzés óta veretlen a bajnokságban, ezzel pedig már csak egy pontra van a 11. helyen álló Debrecentől. A lila-fehérek a Real Valladolidhoz szerződő Nikitscher Tamás nélkül is eredményesnek bizonyulnak, a legutóbbi hét mérkőzésükből négy döntetlennel zárult, hármat pedig megnyertek. A 21. fordulóban az éllovas Puskás Akadémia ellen tarthatják meg veretlenségüket az OTP Bank Ligában, győzelem esetén pedig hosszú idő után el is távolodhatnának a kiesőzónából.

Az OTP Bank Liga 20. forduló eredményei:
péntek:

Fehérvár FC – ETO FC Győr 0–1

szombat:
Kecskeméti TE – MTK Budapest 5–0
Diósgyőri VTK – Nyíregyháza Spartacus FC 1–2
Debreceni VSC – Puskás Akadémia 1–2

vasárnap:
Újpest FC – Zalaegerszegi TE FC 1–2
Ferencvárosi TC – Paksi FC 0–2

Borítókép: Botka Endre és Gera Zoltán (Fotók: Kecskeméti TE/FAcebook)

További tartalmak