A 18 éves Szabó Szilárd úgy szerzett 6 gólt és osztott ki 6 gólpasszt, hogy közben az érettségire készül. Elmondta, sosem volt B-terve, mindig is a foci volt a prioritás, mivel a tanulásban sosem jeleskedett.
A 2006-ban született szélső korábban a Honvéd akadémiáján futballozott, azonban az U15-ös csapattól eltanácsolták.
„Eszembe jutott az is, hogy abbahagyjam a labdarúgást, de olyan erősen azért nem gondolkodtam rajta. Annak ellenére, hogy eltanácsoltak, sokat köszönhetek nekik.”
Nem most télen készült először a Ferencváros felnőtt keretével, de teljesítményének köszönhetően elvitték a spanyolországi edzőtáborba, ahol Robbie Keane-nel is megismerkedett.
„Nehéz volt, mivel egy betegség hátráltatott, ezért nem tudtam úgy edzeni, ahogy szerettem volna, viszont a felkészülés minden percét élveztem.”

„Edzések közben sokat beszélt a fiatalokkal, próbált nekünk segíteni. Voltak a támadók részére külön foglalkozások is, ahol szintén sokat tanulhattunk tőle. Céltudatos edzőnek tartom, akinek van elképzelése a futballról, amit mindenáron véghez akar vinni, és ez idővel a Fradinak is kifizetődő lesz” – árulta el a Ferencváros újonnan kinevezett vezetőedzőjéről.
Az ír szakember érkezése óta a magyar fiatalok is nagyobb szerepet kapnak a zöld-fehéreknél. Szabó elmondta, ez őt is nagyon motiválja, és reméli, hamarosan ő és soroksári csapattársai, Tóth Alex és Kaján Norbert is egyre több játékpercet fog kapni az első csapatban.
„Minél előrébb szeretnénk végezni a tabellán, szeretnénk az erős középmezőnyhöz tartozni. Sérülés miatt nem edzettem a csapattal az elmúlt egy hétben, ezért a Gyirmót ellen nem is léphettem pályára.”
Kapcsolódó tartalom
Szintén Soroksáron pallérozódott a tavaly nyáron Frankfurthoz igazoló Lisztes Krisztián, illetve a Diósgyőrnek kölcsönadott Varga Zétény is. Mindkét fiatal nagy tehetségnek számít, Szabó Szilárd azonban náluk is jobb számokat produkált a másodosztályban.
„Nyártól egyértelműen az NB I a célom. Meglátjuk, hogy a soroksári kölcsönszerződésem lejárta után hogyan sikerül a nyári felkészülés a Fradival, de nem zárkóznék el attól sem, hogy kölcsönben más első osztályú csapatban folytassam. Külföldre legszívesebben Spanyolországba szerződnék a jövőben, ott játsszák szerintem az igazi focit.”
A külföldi pályafutás előtt azonban a Ferencvárosnál vannak nagy tervei az utánpótlás-válogatott játékosnak, akinek jelenlegi edzője Soroksáron nem más, mint Lipcsei Péter.
„Jó lenne, ha belőlem is Fradi-legenda válhatna. Akár olyan például, mint Lipcsei Péter. Az ő szintje lebeg előttem, s persze az egyik legfontosabb célom, hogy idővel külföldre tudjak szerződni.”
Szabó az 5. fordulóban korábbi nevelőegyesülete, a Honvéd ellen gólt is szerzett.
„Sok minden kavargott bennem a gól után, leginkább az, hogy most meg tudtam mutatni azoknak az embereknek, akik azt mondták, nem vagyok elég jó a Honvéd szintjéhez, és ahhoz, hogy profi futballista legyek. Remélem, hogy összekapja magát a szezon második felében a Honvéd, és az erős középmezőnybe tud kerülni.”
Szabó végezetül elárulta, akkor lenne elégedett a 2024–2025-ös szezonjával, ha az eddig elért 6 gólját és 6 asszisztját legalább meg tudná duplázni.
A 18 éves szélsőt sérülés miatt nem tudta keretbe nevezni edzője, Lipcsei Péter a szezon újraindulását követően, de a Szentlőrinc ellen csereként már pályára léphetett.
A Merkantil Bank Liga 18. fordulójának programja:
február 23., vasárnap:
Gyirmót FC Győr – Aqvital FC Csákvár 14.00
Szentlőrinc – Mezőkövesd Zsóry FC 14.00
Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár 14.00
Kisvárda Master Good – OPUS TIGÁZ Tatabánya 14.00
BVSC-Zugló – Kolorcity Kazincbarcika SC 14.00
Szeged-Csanád Grosics Akadémia – FC Ajka 15.00
Vasas FC – Budafoki MTE 17.00
Február 24., hétfő:
Budapest Honvéd FC – HR-Rent Kozármisleny 20.00