Merkantil Bank Liga, 18. forduló, végeredmény:
Budapest Honvéd FC – HR-Rent Kozármisleny 5–0 (2–0)
gólszerző: Medgyes (14.), Ihrig-Farkas (29., 63.), Kántor (87.), Átrok (89. – öngól)
A mérkőzést nagyobb elánnal kezdte az NB II kieső, 15. helyén álló Honvéd, majd a 14. percben egy gyors kontratámadás végén, Medgyes Zoltán révén meg is szerezte a vezetést a fővárosi csapat (1–0). A gól után kiegyenlítetté vált a játék, de a 29. percben megduplázta előnyét a hazai csapat: egy kicsiben elvégzett szöglet után Holman Dávid ívelte a tizenegyespont magasságára a labdát, Ihrig-Farkas Sebestyén pedig a bal alsóba fejelt (2–0). A tavaszi idényt egy döntetlennel és egy vereséggel kezdő, így az első helyről a negyedikre visszaeső Kozármisleny nem jutott el komoly helyzetig az első félidőben.
A második játékrész is hazai lehetőséggel indult, Szabó Alex távoli bombáját Lékai ütötte ki, majd a 63. percben Ihrig-Farkas egy szögletet követően ismét bevette a vendégek kapuját (3–0). Pillanatokkal később kis híján szépített a Kozármisleny, Kócs-Washburn Erik lökete viszont a felsőlécen csattant.
A Honvéd a 81. percben becserélte a szerdán a svájci ötödosztályból szerződtetett támadóját, Kántor Kevin Sydney-t, aki mindössze hat perccel beállása után góllal mutatkozott be új csapatában, ismét egy szögletből talált be a kispesti együttes (4–0). Két perccel később lekontrázta ellenfelét a Honvéd, az akció végén pedig a vendégek korábbi kispesti játékosa, Átrok István Zalán szerencsétlenül ért bele a labdába, öngóljával pedig beállította a végeredményt (5–0).
Kapcsolódó tartalom
Bár zsinórban második győzelmét aratta a Honvéd, még mindig kieső helyen áll az NB II-ben, míg az őszi bajnok Kozármisleny az éllovas Kisvárda-Kazincbarcika duó mögött három ponttal lemaradva, a negyedik pozíciót foglalja el.
A tabella:














