A találkozót az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti kedden 18:00-tól.
Hetedik alkalommal csap össze a finn válogatottal a magyar csapat, az eddigi hat mérkőzésen öt finn győzelem mellett egy döntetlen született – több mint 30 éve, 1993-ban. Legutóbb két éve játszott egymással a két együttes, 2023 februárjában 8-0-ra kapott ki az akkor még Vágó Fanny fémjelezte csapat.
A gólarányt tekintve is egyértelmű finn fölény mutatkozik, mindössze egyszer sikerült bevenni a skandináv kaput, még az 1993-as döntetlen alkalmával, a magyar hálóban viszont 20-szor kötött ki a labda.
A mérkőzésre győzelemmel hangolt Szarvas Alexandra együttese, pénteken Fehéroroszországot verték 2-0-ra, Turányi Lilla és Csányi Diána góljával.
„Annak kifejezetten örülök, hogy a beálló játékosok jól szálltak be a mérkőzésbe, ez is mutatja, hogy nagyon jó a csapategységünk. Nagyon nehéz összecsapás vár ránk kedden Finnország ellen, ahol ennél is több kell a jó eredmény eléréséhez. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy az Új Hidegkuti Nándor Stadionban is helyt tudjunk állni” – nyilatkozta a szövetségi kapitány a fehéroroszok elleni találkozó után.
Kapcsolódó tartalom
A válogatott egyértelmű célja, hogy megőrizze tagságát a Nemzetek Ligája B divíziójában, ehhez azonban pontot, pontokat kellene szereznie a finn csapat ellen is, amely pénteki mérkőzésén 1-0-ás vereséget szenvedett Szerbia legjobbjaitól.
A szövetségi kapitány hétfőn délelőtt megtartotta a keddi találkozót megelőző utolsó edzését a telki edzőközpontban.
„Holnap a biztos védekezésre fogjuk a hangsúlyt fektetni. Minden adandó lehetőséget ki kell majd használnunk ahhoz, hogy fel tudjuk venni a versenyt az Eb-résztvevő finnekkel. Fizikálisan és mentálisan is a legjobbat kell nyújtania a csapatnak, ami nem lesz egyszerű. Egy-két játékosunk kisebb sérüléssel bajlódik, így nem biztos, hogy mindenki bevethető lesz holnap, de biztos vagyok benne, hogy aki bevethető lesz, minden tőle telhetőt meg fog tenni a mérkőzésen” – nyilatkozta Szarvas Alexandra az mlsz.hu-nak.
Nemzetek Ligája, B divízió, 3-as csoport, jelenlegi állás:
1. Magyarország 3 pont
2. Szerbia 3 pont
3. Finnország 0 pont
4. Fehéroroszország 0 pont
A magyarok programja:
február 25.: Magyarország-Finnország, Budapest 18.00
április 4.: Magyarország-Szerbia, Győr-Gyirmót
április 8.: Finnország-Magyarország, Tampere
május 30.: Szerbia-Magyarország
június 3.: Magyarország-Fehéroroszország