Lila-fehér rivális az új nyíregyházi stadionban, a hazai csapat játékosa a 21. percben talppal odalép az ellenfelének. A játékvezető elsőre nem érzi durvának, majd a videobíró javaslatára mégis kiállítja a szabálytalankodó nyíregyit. A hátralevő szűk hetven percet a Szpari emberhátrányban, de egészen stabilan játssza le, a lilák komoly ziccerig sem jutnak, marad a 0–0.
A fenti bekezdés a két héttel ezelőtti Nyíregyháza–Kecskemét és a szombati Nyíregyháza–Újpest mérkőzésre is tökéletesen behelyettesíthető, Tímár Krisztián csapata gyakorlatilag lekoppintotta az egymást követő hazai meccseit, előbbin Aboubakar Keitát, utóbbin Nagy Dominikot vesztette el idő előtt. Nem beszélve arról, hogy az első „tavaszi” bajnokin, a DVSC otthonában is tíz emberrel fejezte be a találkozót, akkor Temesvári Attila kapott piros lapot, legalább ő már a hajrában.
Kapcsolódó tartalom
„A játékosomnak a birtokába volt a labda, semmilyen sérülést nem okozott, semmilyen szándékosságot nem fedeztem fel, de a nálam okosabbak szerint ez kiállítást ért” – kesergett Tímár Krisztián vezetőedző, aki érthetően csalódott volt a piros lap-áradat okán. Ugyanakkor érdemes megnézni az „okosabbak” szemszögét is, miért szórják ki sorozatban a játékosokat sérülést nem okozó, nem szándékos belépők miatt is.
A VAR most már relatíve hosszú ideje a futballmindennapjaink része, lassan már el is felejtettük, milyen volt nélküle, beépült az ösztöneinkbe. A negyedik NB I-es szezonban is van egy szabálytalansági forma, amely többször is megvezeti a játékvezetőket, s a legtöbbször igényli a videós visszanézést: a talpalás vagy annak durvább verziója, a taposás.
Az OTP Bank Liga első 22 fordulójában 29 piros lapot osztottak ki a játékvezetők, ebből tízet két sárga lap után. A maradék 19-ből nyolcat utólag ítéltek meg, azaz a pályán hozott döntés nem a kiállítás volt, a videózás után lett piros belőle. Ebből a nyolcból pedig öt is kimondottan taposás után született, az már csak véletlen lehet, hogy ebből négy is a februári újrakezdés óta. Lényeg a lényeg: az azonnali piros lapok közel fele (19/9) is talppal elkövetett belépő után történik, a VAR segítségével utólag megítélteknek pedig abszolút többsége (8/5) ilyen szituációt követ.
Mi ennek az oka? Egyfelől teljesen egyértelmű: a stoplival elkövetett szabálytalanságok veszélyesek az ellenfél testi épségére, ennek megfelelően a legszigorúbban kell büntetni. Nyilván nincs két ugyanolyan szituáció, így a megítélés és a szankció mértéke is szubjektív. A kulcs pedig az intenzitás, mekkora erővel, brutalitással történik a szabálytalanság, hol találja el az ellenfelet, bekövetkezik-e sérülés. Szabadrúgástól piros lapig mérlegelhet a játékvezető, a tapasztalatok szerint sokszor a túl enyhe büntetést választja a pályán, amit utólag korrigál.
Ugyanakkor a sok VAR-ozás sem véletlen; a fent felsorolt tényezőket a játékvezetőnek pillanatok alatt kell megítélnie, amit az is hátráltat, hogy a párharcoknál két játékos lábai úgyis összecsapnak, maga a szabálytalanság talán takarásban is van, mégsem olyan látványos, mint egy pofon vagy fejelés. Meg egyébként is fizikailag egyértelmű, hogy az adott ember stoplival megy be a párharcba – mégis milyen bután nézne ki, meg amúgy sérülésveszélyesebb is lenne, ha kifordítaná a lábfejét, belsőjét. S a párharc során a labda elpöckölése is lehet megtévesztő: ha meg is történik – mint mondjuk Nagy Dominik esetében, aki szintén nem akart semmi rosszat –, a szabálytalanság attól még bekövetkezhet.
Kapcsolódó tartalom
A szándékosság kérdése már régóta nem téma a játékvezetésben, ezt néhány héttel korábban már Kaczvinszki Dominik és Szatmári Csaba sajnálatos esetében is kifejtettük, de Almási Lászlónál is azonnal látszik, hogy bocsánatot kér, amikor érzékeli, hogy „félre lépett”. Persze, a szándékosság egyébként lehet súlyosbító tényező – ilyennek tűnik Molnár Ádin taposása –, de ellenkező esetben a logika nem ül, a vétlenség nem mentség. A talppal elkövetett szabálytalanságokat, taposásokat vétlen szituációkban is a „felelőtlen” kategóriába sorolja a szabálykönyv, amit így a labda birtoklásától, szándékosságtól függetlenül, az intenzitás függvényében büntetni kell.
A VAR korában pedig fontos, hogy a pillanat törtrésze alatt megfelelő döntést hozzanak, egy apró mozdulat is érhet emberhátrányt, eltiltást. Nyíregyházán és a többi csapatnál is.
OTP Bank Liga, 21. forduló
február 21., péntek
MTK Budapest–Diósgyőri VTK 4–0
február 22., szombat
Puskás Akadémia FC–Kecskeméti TE 4–2
Paksi FC–Debreceni VSC 4–3
Nyíregyháza Spartacus FC–Újpest FC 0–0
február 23., vasárnap
ETO FC Győr–Zalaegerszegi TE FC 2–0
Fehérvár FC–Ferencvárosi TC 1–3
A 22. forduló programja:
március 1., szombat
14.30 Zalaegerszegi TE FC–Nyíregyháza Spartacus FC
17.00 Diósgyőri VTK–Puskás Akadémia FC
19.30 Újpest FC–MTK Budapest
március 2., vasárnap
14.00 Debreceni VSC–Fehérvár FC
16.30 Kecskeméti TE–Paksi FC
18.00 Ferencvárosi TC–ETO FC Győr