Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

„Colley katasztrofális volt” – Hornyák Zsolt szerint a befejezéssel van legnagyobb baja a Puskásnak

„Colley katasztrofális volt” – Hornyák Zsolt szerint a befejezéssel van legnagyobb baja a Puskásnak

m4sport.hu | | Szerző: Szepes Viktor
A Diósgyőri VTK Valdas Dambrauskas bemutatkozó meccsén 2–1-re legyőzte az éllovas Puskás Akadémiát a labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójában. A mérkőzést követően a főszereplők az M4 Sport helyszíni riporterének, Péter Ágostonnak értékeltek.

„Nagyon jó ilyen pozitívan kezdeni, a szurkolóknak ajánlom a győzelmet, és gratulálok az egész csapatnak ehhez a győzelemhez. Sokat várt rá a klub az elmúlt hetekben. Az első félidőben fel kellett vennünk a Puskás ritmusát, de nem voltak nagy problémáink a védekezésben, igazából csak pontrúgásokból veszélyeztettek, a második félidőre pedig mi is a kellő önbizalommal jöttünk ki” – értékelt Valdas Dambrauskas első bajnokiját követően.

Az új szakvezető elmondta, az elmúlt három napban a játékosok nagy erőbedobással, koncentrációval dolgoztak és visszatért a hitük.

„Sajnálom, hogy két gyerekes hibát követtünk el, nem tudtuk őket kontrában levédekezni. Sokat tettünk a gólszerzésért, nyílt mérkőzés volt, de nagyon rosszul védekeztünk az utolsó öt percben, mintha elfeledkeztünk volna arról, hogy a Diósgyőr veszélyeztethet, mindent arra tettünk, hogy megnyerjük a meccset” – fogalmazott Hornyák Zsolt.

A felcsúti vezetőedző kifogásolta Lamin Colley játékát is, aki „katasztrofálisan” játszott, szerinte most a legnagyobb problémájuk a befejezés, nem jönnek a gólok.

A győztes gólt szerző Jurek Gábor szerint jól játszott a csapat, megérdemelték a győzelmet, a cserék pedig jól szálltak be vele együtt, ami löketet adott nekik. Nagy Zsolt úgy érezte, szétszakadt a mezőny a második félidőben, ők pedig nem tudták végigvinni a játékot, nem volt befejezése a támadásaiknak.


Összefoglaló:

OTP Bank Liga, 22. forduló
Diósgyőri VTK–Puskás Akadémia FC 2–1 (1–1)
Miskolc, DVTK Aréna

V: Berke Balázs

Gólszerző: Pozeg Vancas (6.), Jurek (89.), ill. Favorov (28.)
Sárga lap: 
Jurek (86.)

DVTK: Simon B. – Gera D., Csorbadzsiszkij, Bárdos, Sanicanin – Holdampf (Bényei, 92.), Vallejo, Tiehi (Klimovics, 78.) – Acolatse, Edomwonyi (Rakonjac, 68.), Pozeg Vancas (Jurek, 68.)
PAFC: Pécsi – Maceiras, Harutyunjan, Stronati, Markgráf (Kerezsi, 76.) – Favorov, Plsek – Levi, Nissilä (Duarte, 76.), Nagy Zs. – Colley (Fameyeh, 76.)

Borítókép: M4 Sport

További tartalmak