„Az egyenlítés után gyorsan visszavették a vezetést, az ellenfelünk pedig állandóan bejutott a tizenhatoson belülre, s nem volt meg az erőnk, hogy visszajöjjünk a meccsbe. Nem nézünk ki jól, de muszáj bátorítanom a fiatalokat, hogy nem szabad így szétesni. Ez nem az ő hibájuk, volt mellettük elég rutin is a pályán – fogalmazott Bartosz Grzelak. – Együtt támadunk, együtt védekezünk, a gólok nem csak a védelmünknek köszönhetőek. Könnyű gólokat szerzett az MTK, előtte nem volt annyi helyzetük. Ez egy nagyon nehéz este számunkra.”
„Ez egy kemény hónap volt számunkra, rossz látni a szurkolók csalódottságát, én is teljesen összetörtem a hazai 5–1-es vereségtől. De vissza kell hoznunk a játékosok önbizalmát a következő meccsekre, erősnek kell lennünk és csapatként visszatérnünk a jövő héten” – mondta a vezetőedző.
„A 60. percig más mérkőzés zajlott, mint azután. A kezdés után az Újpest átvette az irányítást, egészen jól játszottak, de a tizenegyes megváltoztatta a meccset, ráéreztünk a ritmusra, mikor kell gyors kontrákat vezetni, mikor kell megbecsülni a labdát. Aztán a végén energikusan játszottunk, sok gólt tudtunk bevinni, megváltozott a játék képe” – így Horváth Dávid.
Kapcsolódó tartalom
Fiola Attila nehezen találta a szavakat, szerinte jól kezdték a meccset, de a végén teljes összeomlás jellemezte őket, kritikán aluli teljesítményt nyújtott mindenki.
„Minden a probléma. Minden meccsen kettesével kapjuk a gólokat, most éppen ötöt, mindenkinek el kell gondolkoznia, mi az, amit rosszul csinál. Ez kritikán aluli teljesítmény volt. Nem én vagyok az edző, nem nekem kell foglalkozni a rendszerszintű problémákkal, mindenkinek magába kell néznie és összeszednie magát, mert ez szégyen, ami a 60. perc után történt” – hangsúlyozta az újpesti csapatkapitány.
Az első MTK-s gólját szerző Gruber Zsombor szerint még akár több is lehetett volna közte, s ő is úgy érzi, felszabadultabb lett, megkapja a bizalmat új csapatában.
Összefoglaló:
OTP Bank Liga, 22. forduló
Újpest FC–MTK Budapest 1–5 (0–1)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 3702 nézőV: Pintér Csaba
Gólszerző: Molnár R. (38. – tizenegyesből), Jurina (60.), Gruber (64.), Varju (72.), ill. Brodic (56.), Kaczvinszki (77. – öngól)
Sárga lap: Dékei (78.), ill.Hei (12.), Kovács P. (87.)Újpest: Piscitelli – Babós (Bese, 67.), Fiola, Kaczvinszki, Gergényi – Lacoux (Dékei, 67.), Rasak (Geiger, 75.) – Mucsányi, Horváth K., Beridze (Sarkadi, 75.) – Brodic
MTK: Demjén – Hei (Bene, 83.), Varju, Kádár, Kovács P. – Kata – Gruber, Kosznovszky (Stieber, 83.), Horváth A. (Végh,76.), Molnár R. (Molnár Á., 83.) – Jurina (Kenesei N., 86.)