Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Cseri Tamás: 29 évesen azt gondoltam, NB I-es meccsem sem lesz, nemhogy válogatott leszek

Cseri Tamás: 29 évesen azt gondoltam, NB I-es meccsem sem lesz, nemhogy válogatott leszek

m4sport.hu | | Szerző: Stángli Dominik
Cseri Tamás 2017-ben, 29 évesen, élvonalbeli rutin nélkül igazolt Mezőkövesdre és azóta is a klubot erősíti. Közben bemutatkozhatott a válogatottban Marco Rossi kezei alatt, napjainkban pedig már a Mezőkövesd szakmai stábjában is szerepet kap. A 37 éves játékos beszélt az új kihívásairól és csapata jelenlegi helyzetéről is.

Egy korábbi nyilatkozatában említette, gyerekként a grundon focizott szabadidejében. Ez hiányozhat a mai fiatalokból, hogy az edzéseken kívül már nem a labdarúgással foglalkoznak?

–Igen, ez hiányzik igazán a fiatalokból. A mai világban nem is a gyerekeket kell megfogni, hogy lejöjjenek az edzésre, hanem a szülőket. Pedig minden lehetőség adott, akár fedett műfüves pályán is tudnak játszani. Kell egy olyan szülő, aki feláldozza a szabadidejét a gyermekéért. Az én korosztályomban is akadt olyan gyerek, aki nem jött el edzésre, mert nem volt kedve, de ez most még gyakoribb.

Mondhatni, Cseri Tamás és a Mezőkövesd neve összeforrt az évek alatt, nyolc szezon óta futballozik itt. Ez minek köszönhető?

–Úgy gondolom, elsősorban a teljesítményemnek köszönhető, csak abban bíznak, aki letesz valamit az asztalra. Nekem a Mezőkövesd adta meg a lehetőséget az NB I-ben, ezért nem is akartam elmenni sehova, a szívügyem ez a csapat.

Cseri Tamás (Fotó: Mezőkövesd Zsóry FC)

A 2019/2020-as szezon remekül sikerült a Mezőkövesdnek, hiszen negyedik helyen végzett a bajnokságban, nem mellesleg pedig a Magyar Kupában döntőt játszhatott és Cseri Tamás az év játékosa lett. Mondhatni, hogy ebben a bajnoki kiírásban minden összejött?

–Akkor kudarcnak éltem meg, de az idő megszépíti a dolgokat. Megnyerhettük volna a kupát, és nagy esélyünk volt a harmadik helyre a bajnokságban, de elbuktuk azt is. Ez a legsikeresebb szezonja a Mezőkövesdnek, de bízom benne, nagyobb eredményt is elér a klub a jövőben.

2020 augusztusában megkapta élete első válogatott meghívóját Marco Rossitól. Mennyire befolyásolta pályafutását ez a pillanat?

–Minden gyerek álma a címeres mez. 29 évesen azt sem gondoltam, NB I-es meccsem sem lesz, nemhogy válogatott lehetetek. Csináltam a dolgomat, és a szerencse is mellém állt, úgy gondolom, hogy egy szép karriert tudhatok magam mögött.

32 évesen kevesen mutatkoznak be a válogatottba, büszkeséggel tölt el, hogy nekem sikerült.

Cseri Tamás 10-es mezszámmal Franciaország ellen is játszott az Európa-bajnokságon (fotó: MTI/Kovács Tamás)

2022 nyarán több kérője is volt, de hűséges maradt a matyóföldiekhez, és szerződést hosszabbított. Közel volt a távozáshoz? 

–Nekem nagyon fontos volt, hogy bíztak bennem. Valamilyen szinten tartoztam is a klubnak, ezért nem is szerettem volna váltani. Jelenleg sem gondolkodok ezen, a vezetőség bízik bennem, és remélem, ez a jövőben is így lesz.

A hírek szerint ekkor az ETO és a Honvéd is szerette volna a soraiban tudni Cseri Tamást, aki elárulta, ezek csak kacsák voltak, amivel utólag nem szeretne foglalkozni.

A 2024/25-ös kiírásban már nem csak játékosként, hanem szakmai koordinátorként is részt vesz a klub életében. Milyen feladatokkal bővült a szerepe Mezőkövesden?

–Az elnök és a stáb közötti kommunikációt próbálom segíteni. Egyfajta kapocs vagyok, tolmácsolom az észrevételeket az edző, a játékosok és a vezetőség felé. Mellette pedig az új játékosok érkezésében is szerepet vállalok.

Aktív volt a téli átigazolási időszakban a Mezőkövesd, 8 játékost is szerződtettek, amiről szintén szót ejtett Cseri.

–A tavaszi szezon vége felé tudjuk majd megmondani, mennyire sikerültek jól az erősítések, de bízok az újonnan érkezőkben. Nem hiába kerültek ide, mindenkiben bízik a szakmai stáb és a vezetőség is. Láthatta mindenki, rengeteg játékos távozott a klubtól, egy teljesen új csapatot kellett építeni a nyáron, ami ősszel eléggé akadozott. A téli erősítések alapján nevekben és játékban is kezdünk kiegyenesedni. Próbáltam a legjobb tudásomat beletenni a transzferekbe, mondhatni, mindenki érkezésében szerepet vállaltam.

A csapat jelenleg közel áll a kiesőhelyhez. Csalódást keltő az eddigi teljesítmény, esetleg még kiesési problémákkal is szembe kell, hogy nézzenek?

–Az NB II-ben bárki megverhet bárkit, ezt láthattuk hétvégén a Tatabánya-Vasas mérkőzésen is. Senki nem mehet úgy ki a pályára, hogy biztosan meglesz a három pont. Elindultunk most télen egy úton, ami remélem, sikerhez fog vezetni. Láthatjuk, hogy a Honvéd is szenved, de 2 győzelemmel akár el is lehet kerülni a kiesőzónából. Annyira sűrű és kiélezett a mezőny, ha valaki belekerül egy rossz szériába, akkor egyből ott találhatja magát a kiesőhelyen.

Januárban töltötte be 37. életévét, és a szezon második felében eddig kevesebb játékpercet kapott. Fontolgatta már, inkább teljesen a szakmai stáb tagja lenne, és visszavonulna a profi labdarúgástól?

–Ez még a jövő zenéje, meglátjuk, hogyan alakul. Beszélnem kell a szakmai stábbal, számolnak-e velem. A legjobb döntést szeretném majd meghozni, ami a klubnak is jó.

A matyóföldiek vasárnap a Szeged otthonába látogatnak a Merkantil Bank Liga 20. fordulójában. Mennyire vár nehéz mérkőzést?

–Teljesen mindegy, ki az ellenfél, mi minden egyes meccsen a három pontot szeretnénk megszerezni. Ha nyerni fogunk, akkor megelőzzük a Szegedet, de nem csak szeretnénk ezt, hiszen tenni is kell érte, bizonyítani pedig csak a pályán tudunk.

MERKANTIL BANK LIGA
20. FORDULÓ
Március 9., vasárnap
14.00: Békéscsaba 1920 Előre-Aqvital FC Csákvár
14.00: Kisvárda Master Good-FC Ajka
14.00: Budafoki MTE-Opus Tigáz Tatabánya
14.00: Szentlőrinc-BVSC-Zugló
15.00: Szeged-Csanád Grosics Akadémia-Mezőkövesd Zsóry FC
15.00: Gyirmót FC Győr-Kolorcity Kazincbarcika SC
17.00: Budapest Honvéd FC-Soroksár SC
Március 10., hétfő
20.00: Vasas FC-HR-Rent Kozármisleny

További tartalmak