Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Robbie Keane a DVSC legyőzése után: Néha kicsit csúnyán kell nyerni

Robbie Keane a DVSC legyőzése után: Néha kicsit csúnyán kell nyerni

m4sport.hu | | Szerző: Cseh Benjámin, Stángli Dominik
Nestor El Maestro, a Debreceni VSC vezetőedzője úgy véli, noha 1–0-ra kikapott, csapata mégis jobban játszott a Ferencvárosnál, míg Robbie Keane kiemelte a legutóbbi két meccsén két gólt szerző Alekszandar Pesics teljesítményét az M4 Sportnak adott meccs utáni értékelésében.

„Nagyon csalódottak vagyunk, hiszen a mai találkozón jobbak voltunk az ellenfélnél. Megvoltak a helyzeteink, de nem sikerült betalálnunk. Sok pozitívumot láttam a mai meccsen, és ha a hátralévő tíz meccsünkön olyan jól játszunk, mint ma, akkor lehet esélyünk. Nagyon kiegyensúlyozott a bajnokság, és ma láthattuk, hogy kicsi a különbség a tabella elején és a végén álló csapatok között” – nyilatkozta Nestor El Maestro az 1–0-s debreceni vereséggel végződő mérkőzésen látottakról.

„Amikor megérkeztem, elmondtam, hogy minden egyes játékosra szükség van a keretben. Így, hogy Barnit nélkülöznünk kellett, valakinek magára kellett vállalnia kellett a szerepét – nagyon örülök, hogy Pesics az elmúlt két meccsen két gólt szerzett, és igazi karakter mutatott a pályán. A mai győzelemhez azonban kellett a csapatmunka is, nagyon örülök, hogy gólt sem kaptunk. Tudjuk jól, hogy a helyzetek jönnek, volt, amikor húsz kapura lövésünk volt egy meccsen, de néha kicsit csúnyán kell megnyerni egy-egy mérkőzést” – értékelt Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője, aki úgy véli, jót tesz majd nekik a válogatott szünet.

„Küzdöttünk, voltak lehetőségeink, de belülről azt érzem, hogy van rajtunk egy olyan nyomás, ami miatt stresszesebbek vagyunk egy adott gólhelyzetben. Mindig van egy olyan szituáció, amiből gólt szerez az ellenfél, és innentől már nagyon nehéz. Talán lehet mondani, hogy mezőnyben pariban voltunk, de nem sokat érünk vele, hiszen kikaptunk – így a hazaiak védője, Lang Ádám, aki a DVSC sorsáról is beszélt. – Nekünk égetően fontos minden pont, és most már fogynak a meccsek. A hátralévő tíz mérkőzésen a lehető legtöbb pontot kell begyűjteni. Nem változott a helyzet, továbbra is győzelmi kényszerben vagyunk, és ez egyre jobban fokozódik. A mérkőzések fordulópontjaiból hátrányosan jövünk ki, ezeken mihamarabb javítani kell. Siránkozás helyett hinnünk kell, és profi módon fókuszálva be kell darálni a pontokat.”

OTP Bank Liga 23. forduló:
péntek:
Kecskeméti TE – Fehérvár FC 2–2
szombat:
Nyíregyháza Spartacus FC – ETO FC Győr 0–1
Zalaegerszegi TE FC – MTK Budapest 1–1
Diósgyőri VTK – Paksi FC 0–2
vasárnap:
Újpest – Puskás Akadémia 1–1
Debreceni VSC – Ferencvárosi TC 0–1

Borítókép: Debrecen, 2025. március 9. Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője a labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójában játszott Debreceni VSC - Ferencvárosi TC mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2025. március 9-én. MTI/Czeglédi Zsolt

További tartalmak