„Kihívásokkal teli nemzetközi mérkőzéseink lesznek, hiszen az elitkörből csak egy csapat jut ki az Európa-bajnokságra, és ezek mi szeretnék lenni. Nagy előny számunkra, hogy hazai pályán játszhatunk, igyekszünk ezt meglovagolni. A csoportunk rendkívül kiegyenlített, jó csapatokkal fogunk találkozni” – nyilatkozta az M4 Sportnak a magyar U19-es válogatott szövetségi edzője, Jeremiás Gergő.
„A válogatott életében megszokott, hogy az edzőtáborokba nem szokták elengedni játékosaikat a külföldi a csapatok. A magyar kluboknak viszont nagyon hálás vagyok, hogy számíthatok a fiatalokra a válogatottnál, ezzel nagy szolgálatot tesznek a magyar futballért. Jelenleg a keret szűkítése a legfontosabb feladat, megnézzük, ki milyen formában van. Egy szövetségi edzőnek az a legfontosabb feladata, hogy folyamatosan képben legyen a játékosaival, pontosan tudtam, ki milyen állapotban van. Nehéz feladat lesz szűkíteni a keretet, de minden játékosnak ott van a lehetőség, hogy megragadja” – tette hozzá a 40 éves szakember.
„Éreztem, hogy számítanak rám a felnőttcsapatnál, többet tudtam velük edzeni. Most hoztak néhány új centert, így más lett a szituációm, de mindig próbálom odatenni magam. Nyártól szabad leszek, ha nem akarnak velem hosszabbítani, nem zárom ki, hogy visszatérek Magyarországra” – mondta klubcsapatáról, a norvég Tromsőről Bogdán Hunor.
„Nagyon büszkék voltunk, hogy át tudtunk lépni az elitkörbe a válogatottal. Három jó csapattal találkoznunk, bármi megtörténhet ebben a csoportban” – tette hozzá a 18 éves csatár.
A magyar utánpótlás-válogatott Ausztriával, Dániával és Izlanddal találkozik, a csoportgyőztes pedig kvalifikálja magát a korosztályos Európa-bajnokságra.
Az U19-es válogatott kerete
Kapusok: Czakó Milán (Düsseldorf), Engedi Márk (DVSC), Lehóczki Bendegúz (Puskás Akadémia)
Védők: Almeida Milán (CD Feirense), Kaczvinszki Dominik (Újpest), Kuzma Hunor (Békéscsaba), Lakatos Csongor (Soroksár), Pál Barna (Puskás Akadémia), Stumpf Gábor (MTK)
Középpályások: Farkas Patrik (Blackburn Rovers), Girsik Attila (Vasas), Győrfi Milán (Paks), Hornyák Csaba (DVSC), Kopácsi Áron (Ajka), Lajcsik Vencel (DVTK), Sáreczki Szabolcs (DVTK), Somogyi Ádám (Honvéd), Szamosi Ádám (Honvéd), Varga Zétény (DVTK)
Támadók: Bagi Ádám (Soroksár), Bakó Sámuel (MTK), Bogdán Hunor (Tromsö), Bősze Levente (DAC), Herczeg Botond (Szeged), Kenesei Noel (MTK), Molnár Csaba (Vasas), Mondovics Kevin (Puskás Akadémia), Szabó Szilárd (Soroksár)