Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

A Tatabányát megmenteni igyekvő Klausz László elmondta, fia miatt menesztette az ETO FC Győr

A Tatabányát megmenteni igyekvő Klausz László elmondta, fia miatt menesztette az ETO FC Győr

m4sport.hu | Szerző: Stángli Dominik
A Merkantil Bank Liga utolsó helyén álló Tatabánya vezetőedzője, Klausz László nyilatkozott újdonsült csapata céljairól, és az m4sport.hu-nak adott interjúban először beszélt arról az esetről, amikor fia távozása után menesztették az ETO FC Győrtől.

Február 21-én mutatta be a Merkantil Bank Ligában szereplő Opus-Tigáz Tatabánya Klauszt, aki a 16. helyről vette át az együttest Gyürki Gergelytől. Az újonnan kinevezett vezetőedző mérlege eddig hibátlan, a Vasas után a Budafokot is megverték.

„Pár fordulóval a bejelentésem előtt már felmerült, hogy a Tatabánya szeretné, ha én lennék a vezetőedzőjük, de nehéz döntés előtt álltam, mivel a Pénzügyőrnél is dolgozom, ahol 40 gyereknek tartok egyéni képzéseket. Nem akartam cserben hagyni őket, gondosan mérlegeltem, hogyan tudnám a két feladatot összehangolni. Végül sikerült egyeztetnem mindkét klub vezetőivel, és csak ezután fogadtam el a Tatabánya felkérését” – árulta el Klausz László az m4sport.hu-nak, aki az utolsó hely ellenére is elvállalta a tatabányai munkát.

„Tisztában voltam vele, hogy a csapat nehéz helyzetben van, és nagy kihívás előtt állunk, de itt születtem, a csapatnál nevelkedtem és váltam NB I-es játékossá. Sokat kaptam az egyesülettől, így eljött a pillanat, hogy valamit vissza is adjak.”

A Tatabánya a Budapest Honvédtól elszenvedett 4–1-es vereséget követően nemcsak előző edzőjét, hanem sportigazgatóját, Dragóner Attilát is menesztette, aki nyáron egy teljesen új csapatot épített.

„Érkezésem után feltérképeztem a játékosállományt, és úgy ítéltem meg, hogy NB II-es szinten nagyon jó játékosokkal rendelkezünk, meggyőződésem, hogy képesek vagyunk elérni a célunkat. Az egyik legfontosabb feladatnak a mentális felkészítést tartottam, nagy hangsúlyt fektettem az egyéni beszélgetésekre, hogy mindenki megértse, mit várok el tőle, és erezzék a bizalmamat. A csapat gyorsan befogadott, kialakult egy jó közeg, mindenki keményen dolgozik” – nyilatkozta kerete összetételéről.

Az 53 éves szakember korábban az ETO vezetőedzője is volt, ám 2022 nyarán furcsa körülmények között kellett távoznia, most erről is nyilatkozott.

Klausz László 2022-ben még a győriek edzőjeként, a Magyar Kupa elődöntőjében, a Ferencváros ellen (MTI/Krizsán Csaba)

„A klubtól nem szakmai okok miatt kellett távoznom, hanem azért, mert fiam, Milán úgy döntött, a ZTE-hez szeretne szerződni, én pedig nem álltam az útjába.”

A történethez hozzátartozik, hogy Klausz Milán ekkor még fiatalkorú volt, így szülői beleegyezés kellett szerződése aláírásához. Érkezését 2022 június 21-én jelentette be a ZTE, Klausz Lászlót másnap klubja felmentette a munkavégzés alól. 

„Mindig szakmai szempontok alapján hoztam meg döntéseimet, Milán ebben a csapatban a játékosom volt, nem kivételeztem vele. Utólag is helyes döntésnek tartom, hogy váltott, hiszen jelenleg a szlovén első osztályban rendszeresen lehetőséget kap, ami segíti a fejlődését” – mondta fia jelenlegi helyzetéről.

Klausz Milán az első NB I-es gólja után (Fotó: ZTE FC/Facebook)

„Pályafutásom során minden csapatnál elértem a kitűzött célt. Győrben a vezetőség célja az első 8 hely valamelyikének megszerzése volt, amit teljesítettem is, hiszen a csapat végül a 7. helyen végzett. Mindezt úgy tettem, hogy sokkal szerényebb volt a költségvetés, mint amivel most rendelkeznek.”

Az 53 éves vezetőedző nagy tapasztalattal rendelkezik, ennek ellenére jelentős hangsúlyt fektet arra, hogy folyamatosan képezze magát, és megismerje a legújabb trendeket.

„Edzőként mindig törekedtem arra, hogy folyamatosan fejlesszem magam, külföldi szakmai anyagokat vásárolok, tanulmányozom a legújabb módszereket. Kiemelt figyelmet fordítok a mentális felkészítésre, ami kulcsfontosságú a mai labdarúgásban. A játékosoknak meg kell tanulniuk kezelni a sikereket és a kudarcokat, valamint fel kell dolgozniuk a közösségi médiában megjelenő véleményeket.”

Az Opus-Tigáz Tatabánya 20 forduló után az utolsó helyen áll, de csupán 3 pontra van a vonal felett álló Békéscsabától, és a bajnokság szorosságát mutatja, hogy a 8. helyezett Mezőkövesd is csak 4 ponttal gyűjtött többet nála.

„A Tatabánya jövője szempontjából kulcsfontosságú, hogy megőrizzük másodosztályú tagságunkat. Rendkívül szoros a tabella a Merkantil Bank Ligában, de az elmúlt mérkőzéseken már látszott a fejlődés a csapaton, és ha továbbra is ilyen fegyelmezetten és elszántan játszunk, akkor elérjük a célunkat, a bennmaradást.”

A szakember arról is szót ejtett, hogy a klubnál nagy figyelmet fordítanak a videó- és az adatelemzésre.

„Kiemelt figyelmet fordítunk a modern technológia használatára. Figyeljük a játékosok terhelését, az edzéseken elvégzett munka intenzitását, és szükség esetén egyénileg korrigáljuk a teljesítményüket. Szerdánként részletes elemzést végzünk, amelyben a saját játékunk mellett az ellenfelek erősségeit és gyengeségeit is feltérképezzük.”

Az újonnan kinevezett edző elmondta, hosszú távra gondolkodik, két és fél éves szerződést írt alá a csapattal.

„Különösen fontos az utánpótlás fejlesztése, hiszen az ifjúsági munka mindig is közel állt hozzám. Jelenleg is vannak olyan játékosok a felnőttcsapatban, akikkel korábban már dolgoztam együtt fiatal korában. Célom, hogy megteremtsük az egyensúlyt a tapasztalt labdarúgók és a helyi fiatalok között, hiszen hosszú távon ez biztosíthatja a klub stabilitását és sikerességét.

A Merkantil Bank Liga sereghajtója a bajnokság második helyén álló Kazinbarcika ellen lép pályára vasárnap, 14 órakor. Klausz László nehéz mérkőzésre számít, de úgy véli, amennyiben csapata ugyanolyan fegyelmezett lesz, mint az előző két mérkőzésen, és játékosai szívvel-lélekkel küzdenek majd, akkor lesz esélyük a győzelemre.

A Merkantil Bank Liga 21. fordulójának programja:

március 16., vasárnap:
Kolorcity Kazincbarcika SC – OPUS TIGÁZ Tatabánya 14.00
Mezőkövesd Zsóry FC – Budapest Honvéd FC 14.00
BVSC-Zugló – Békéscsaba 1912 Előre 14.00
HR-Rent Kozármisleny – Budafoki MTE 15.00
FC Ajka – Vasas FC 15.00
Gyirmót FC Győr – Szentlőrinc 15.00
Soroksár SC – Kisvárda Master Good 17.00
Aqvital FC Csákvár – Szeged-Csanád Grosics Akadémia 17.00

További tartalmak