A Debrecen az előző körben 1–0-ra kikapott a Ferencvárostól, pénteken, a 24. fordulóban pedig már az újonc ETO FC Győr otthonába látogat.
A piros-fehérek szempontjából rendkívül fontos összecsapás előtt Nestor El Maestro vezetőedző elmondta, reméli, a játékosai maguk mögött hagyták a legutóbbi zakót.
„Nagyon remélem, hogy a srácok túltették magukat a Ferencváros elleni vereségen. Előre kell tekintenünk és örülünk annak, hogy hamar jön a következő találkozó, mivel így nem volt más választásunk, mint hogy magunk mögött hagyjuk a vereséget és az előttünk álló mérkőzésre koncentráljunk. A futballban nincs megállás, mindig jön a következő meccs. A hét elejétől fogva az ETO elleni találkozóra fókuszálunk. Nem volt túl sok napunk a felkészülésre, főként a regenerálódásra és a pihenésre jutott idő az elmúlt napokban. Fontos, hogy frissen és újult erővel tudjunk nekivágni a péntek esti mérkőzésnek. Fontos, hogy frissen és újult erővel tudjunk nekivágni a péntek esti mérkőzésnek.”
A szakember szerint most már nem elég a jó teljesítmény, pontokat is kell szerezniük.
„Rossz periódusban vagyunk, s mindent meg kell tennünk azért, hogy a lefelé ívelő eredménysort megállítsuk, mivel egyre inkább fogynak a meccsek. Felkészülten érkezünk a pénteki találkozóra. Ebben a bajnokságban minden mérkőzés szoros. A Ferencváros elleni találkozó után a részletekről beszéltem, valamint arról, hogy a teljesítményünk nem volt rossz. Ugyanakkor most már határozottan nem a teljesítményről kell beszélnünk, hanem arról, hogy hogyan tudjunk ezt pontokra váltani.”
Jól fog jönni a válogatott szünet is.
„Minden pillanatban ott kell lennünk, harcolnunk kell és egy nagy adag motivációval és összetartással meg kell próbálnunk jó eredményt elérni. A válogatott szünetet pedig arra kell használnunk, hogy újra magunkra találjunk és pozitívan vágjunk neki a szezon utolsó fordulóinak” – zárta gondolatait El Maestro.
Az OTP Bank Liga mérkőzéseit az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti!
OTP Bank Liga, 24. forduló:
március 14., péntek:
ETO FC Győr – Debreceni VSC 18.00 (M4 Sport és m4sport.hu)
Paksi FC – Újpest FC 20.30 (M4 Sport és m4sport.hu)
március 16., vasárnap:
Fehérvár FC – Diósgyőri VTK 12.30 (M4 Sport és m4sport.hu)
Ferencvárosi TC – Kecskeméti TE 15.00 (M4 Sport és m4sport.hu)
MTK Budapest – Nyíregyháza Spartacus FC 17.15 (M4 Sport+ és m4sport.hu)
Puskás Akadémia FC – Zalaegerszegi TE FC 19.30 (M4 Sport és m4sport.hu)