Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Ádám Martin: Újra élvezem a futballt, ezt fél évvel ezelőtt nem mondhattam el

Ádám Martin: Újra élvezem a futballt, ezt fél évvel ezelőtt nem mondhattam el

m4sport.hu | | Szerző: Cseh Benjámin
Péntek este Pakson vendégszerepel az Újpest. Nem jó ómen a liláknak, hogy van egy paksi csatár, akinek kifejezetten jól megy a játék ellenük: Ádám Martin az előző hat Újpest elleni bajnokijából öt meccsen is betalált, s mint elmondta, tovább folytatná sorozatát.

„Nekem is feltűnt, hogy általában jól megy az Újpest ellen. Éppen a napokban mondtam az egyik masszőrünknek, hogy a következő két ellenfél ellen rendre jól megy a játék, ugyanis a pénteki bajnoki után, a válogatott szünetet követően a Zalaegerszeggel csapunk össze – márpedig a zalaiak elleni is szereztem már egy-két gólt. Egyébként nagyjából megvannak a fejemben a számok, tudom, melyik csapat ellen megy jól a futball, így tudom, hogy az Újpesttel szemben még kaposváriként és Vasas-játékosként is szereztem gólt. Szóval, bizakodva várom a pénteki meccset, az egyik kedvenc ellenfelemmel játszunk. Lassan visszakerülök arra a szintre, ahova szeretnék,szerencsére jól alakul az idényünk, ezt szeretnénk folytatni” – mondta a Nemzeti Sportnak Ádám Martin.

A 28-szoros válogatott csatár a dél-koreai Ulszannal és a görög Aszterasz Tripolisznál légióskodott, mielőtt a téli átigazolási időszakban – két és fél év után – visszatért Paksra. Eddig hat meccset játszott az NB I tavaszi szezonjában, és egyre jobb formában van, az előző három bajnokiján kétszer is betalált.

„A visszatérésem előtt október végén, november elején játszottam legutóbb tétmeccset, szerencsére Pakson megkapom a lehetőséget. Egyre jobb formában érzem magam, de ami a legfontosabb, hogy újra élvezem a futballt, ezt fél évvel ezelőtt nem mondhattam el magamról. Ismét futballistának érzem magam, szóval minden kiválóan alakul. Az önbizalom? Ezzel sosem volt problémám, mindig volt annyi, amennyi kell. Amikor jól ment, akkor nem szálltam el, amikor pedig kevésbé ment jól, akkor is megtartottam egy bizonyos szintet.”

Az NS-nek adott interjújában elmondta még, hogy Pakson nem téma a bajnoki cím, emiatt nincs nyomás rajtunk.

„Az biztos, hogy én a harmadik helynél nem szeretnék hátrébb csúszni, ám tudjuk, az NB I-ben bármi megtörténhet. Igyekszünk a jó formánkat a lehető legtovább kitolni, meglátjuk, ez mire lesz elég.”

A pénteken 20.30 órakor kezdődő Paks–Újpest bajnokit, csakúgy, mint az OTP Bank Liga 24. fordulójának többi mérkőzését az M4 Sporton és az m4sport.hu-n követhetik.

OTP Bank Liga, 24. forduló, program:

péntek:
18:00 – ETO FC Győr–Debreceni VSC (M4 Sport)
20:30 – Paksi FC–Újpest FC (M4 Sport)

vasárnap:
12:30 – Fehérvár FC–Diósgyőri VTK (M4 Sport)
15:00 – Ferencvárosi TC–Kecskeméti TE (M4 Sport)
17:15 – MTK Budapest–Nyíregyháza Spartacus FC (M4 Sport+)
19:30 – Puskás Akadémia FC–Zalaegerszegi TE FC (M4 Sport)

Borítókép: A Paks színeiben a 2021/22-es idényben gólkirályi címet szerző Ádám Martin téli visszatérése óta először volt eredményes a Debrecen elleni bajnokin. (Fotó: Facebook/Paksi FC)

További tartalmak