A mű hiánypótló, hiszen nemcsak Puskás Ferencről – akiről már több alkotás is született – szól, hanem másokról is és a labdarúgás sikerein kívül betekintést enged abba is, hogy a kommunista terror milyen mélyen érintette a sportolókat.

„Az Aranycsapatnak sok olyan játékosa van, akiknek az életútját nem ismerjük és a történelmi háttérrel sem vagyunk teljesen tisztában. Még engem is elrettentett, hogy milyen rémes volt az a terror, ami nemcsak az átlagembereket, hanem a futballistákat is érintette.”

Az Aranycsapat eredményei nem a semmiből jöttek, hiszen a magyar válogatott már 1938-ban is második volt a világbajnokságon. Aztán az 1950-es tornán a szovjet befolyás miatt nem vehetett részt, majd jött az újabb második hely.

„A magyar futball a második világháború idején volt a csúcson, hiszen két zseniális korosztály találkozott, de akkor ugye nem lehetett futballozni.

Az, hogy 1953-ban megtörténhetett az évszázad mérkőzése, egy politikai döntés következménye, ha Sztálin nem hal meg abban az évben, akkor ezt a meccset nem rendezhették volna meg,

mert ekkor elkezdődött egy kis erjedés a kommunizmusban. Az utódja, Hruscsov és köre rátolt mindent az elődökre, de enyhítettek a dolgokon és így jöhetett létre a meccs. Kevésszer gondolunk bele, hogy a politikusok mellett a játékosok mit érezhettek. Mi lett volna, ha a nagy imperialista ellenféltől vereséget szenvedünk? Az valami pokoli lett volna, nem is lehet kitalálni a következményeket. Dermesztő belegondolni abba, hogy milyen körülmények között érték el a sikert. Mi történt korábban a családjaikkal, a barátaikkal?”

Mező Gábor szerint, ha az Aranycsapat elveszítette volna a londoni meccset, akkor a hatalom visszább lépett volna egy kicsit és nem építette volna a futballistákra a saját propagandáját.

A beszélgetésben több teória is szóba került. Az egyik ilyen elmélet az, hogy ha a válogatott 1954-ben megnyeri a világbajnokságot, akkor nincs az 1956-os forradalom.

Fritz Walter (balra) és Puskás Ferenc az 1954-es berni döntő előtt, ha nyerünk, akkor…
(MTI/EPA)

 „Szokták ezt mondani és regény is született ezzel kapcsolatban. Azt tudjuk, hogy mi történt akkor, amikor elveszítettük. Olyan zavargások törtek ki Budapesten, amire nem volt felkészülve a hatalom. A karhatalom nem volt felkészülve, de tanulva belőle 1956-ra már igen. Ott volt ’54, amikorra felépült ez a csodás válogatott, egy olyan országban, ahol közben tönkretették a társadalmat.

A megfélemlített, terrorizált magyar nemzet egyetlen kincse a futball válogatott, a sport volt.

Az legalább valami örömöt jelentett, de a vereség után azt érezte az átlagember, hogy azt is elvették. Át is alakult a sajtóban és a hatalomban is az Aranycsapattal kapcsolatos kép. Látták, hogy szép, amíg győzünk, addig jó eszköz. De mi van, ha veszítünk? Mi van akkor, ha a végsőkig elkeseredett magyar embereknek már csak ez a szikra kell, ahhoz, hogy tényleg azt mondják, hogy elég volt.”

Mező Gábor könyvében több személyes tragédia is szerepel. Az egyik legsúlyosabb, az 1951-ben tőrbecsalt, majd kivégzett Szűcs Sándoré.

„Az ő története volt mindennek a legalja. Az egészben utólag az az érdekes, hogy miért pont őt? Feláldozható volt. Rosszul cseng ez a kifejezés, de sajnos tényleg így voltak vele. Sok magyar ember, köztük futballista gondolta a vasfüggöny legördülése után, hogy jobb lenne a szabad világban. Azutolsó igazi klasszis, aki elment az Kubala László volt. Aztán jött egy csoport, benne Lóránt Gyulával, Grosics Gyulával, Czibor Zoltánnal, több klasszissal, akik egyszerre akarták elhagyni az országot, de lebuktak. Ezt meg is tudták, le is mondták a találkozót. Szegény Grosics Gyula volt az egyetlen, aki nem volt képben, ott állt a bőrönddel, ment is érte az Államvédelmi Hatóság. Üzenni kellett a magyar társadalomnak, hogy innen nem lehet elmenni. Úgy döntöttek, hogy meghozzák a legsúlyosabb döntést és kivégeznek valakit. Patikamérlegen kimérhették, hogy Szűcs Sándor sokszoros válogatott játékos volt, de túl volt már a pályafutása csúcsán, ismert futballista, aki politikai szempontból feláldozható.”

Az egykori újpesti védő családos ember volt és szerelembe esett a férjezett énekesnővel, Kovács Erzsivel. A kommunista erkölccsel ez a kapcsolat szembement. A pár elől a kommunista vezetők elkezdték elszívni a levegőt, olyan helyzetet teremtettek, hogy el akarják hagyni az országot.

„Küldtek egy ÁVH-s ügynököt, aki elkezdte győzködni arról őket, hogy menjenek, Szűcs pedig vigye magával a szökési kísérlethez a szolgálati fegyverét. Emiatt lehetett az ítélet kivégzés. Puskásék próbálták megmenteni, de esélyük sem volt.

Ennél erősebb üzenet nincs: válogatott futballistát, akit elvileg a tenyerén hordozott a rendszer, végeztek ki.”

Mező Gábor emlékeztetett arra, hogy az Aranycsapat szövetségi kapitánya, Sebes Gusztáv a kommunista párt megbízható embere volt, a döntéshozók legbelsőbb körébe tartozott. Az edző egy internáló táborban találta meg a korábban disszidálni igyekvő, a politikailag megbízhatatlannak tartott Lóránt Gyulát és onnan hozta ki, mert kellett neki a csapatba.

„Sebes Gusztáv nagy játékos volt. Egyrészt valóban benne volt a kommunista párt elit csapatában, de védő ernyőt is jelentett, hiszen neki az volt a legfontosabb, hogy az Aranycsapat a legjobb játékosokból álljon, ám olyan futballista ne kerüljön bele, aki politikailag nem szimpatikus. Hidegkuti Nándor édesapja első világháborús hős volt, az édesanyjának pedig egy kis gázgyára volt. Egy ilyen ember, hogy kerülhet be a kommunista párt alatt létező válogatottba? Csak akkor, ha írnak neki egy új múltat. Elkészült a Filmhíradó egy része, amelyben bemutatták játékos édesanyját, mint egy gyári munkást. Ez volt az ára annak, hogy Hidegkuti bekerüljön a csapatba.”

Puskás Ferenc (balra), Hidegkuti Nándor (középen) és Kocsis Sándor (jobbra), valamint az Aranycsapat többi tagja jelentette a boldogságot a magyaroknak
MTI Külföldi Képszolgálat

Az egykori csatár itthon maradt, amikor sokan elhagyták az országot – a Csodacsatár című filmben eredetileg Puskás lett volna az egyik szereplő, de a disszidálása miatt kivágták a jeleneteit és Hidegkuti Nándorral újra felvették – és ezért „jutalmat” is kapott. Elmehetett Olaszországba edzőnek, de csak úgy, hogy az egyik gyereke mindig itthon volt. Aztán a párt hazarendelte őt, pedig nagy sikerekkel indult a szakvezetői pályafutása is.

Szusza Ferenc sorsa is érdekes. A legendás magyar csatár, tagja volt annak a keretnek, amely 1952 májusában két meccset játszott a Szovjetunió ellen Moszkvában. A második találkozó utáni este a futballisták Szusza – és Bozsik József – szobájában gyűltek össze és az eszmecsere közben egy pezsgősüveg repült az ablakon át a szomszédos Vöröstérre. Vizsgálat lett az ügyből.

„Szusza Ferenc mesélt erről később. Óriási botrány volt, hiszen majdnem eltaláltak egy katonatisztet. Végül Szusza magára vállalta ezt a lépést és mindenki arról beszélt, hogy később emiatt nem játszhatott a válogatottban. Ő azonban elegánsan azt nyilatkozta, hogy szerinte Hidegkuti sokkal jobb labdarúgó volt. Az ő posztriválisa az Újpestben Deák Ferenc volt, akinek szintén volt egy érdekes fordulat a pályafutásában. Korábban a Ferencváros hihetetlenül gólerős játékosa volt. A fradisták sokáig árulónak tartották, mert átigazolt Újpestre. Ennek egyik oka az volt, hogy a hatalom szét akarta szedni, az akkor zseniális a Ferencvárost. Deák Ferenc Siófokon énekelte a Fradi-indulót és ez nem tetszett két ÁVH-s növendéknek és szóváltás után, az elég jó erőben lévő focista szépen lerendezte a két kötekedőt. Hatalmas botrány lett belőle.

A választás a következő volt: börtön vagy Újpest. A klubhűség fontos, de érthető volt Deák döntése.”

Az ötvenes években több futballistát is kényszerítettek másik klubba, ráadásul olyan egyesületekhez, amelyeknek elvették a nevét és a lelkét. A Ferencvárosból többen kötöttek ki például a Honvédban.

„Van ezzel kapcsolatban egy anekdota: vezetett Honvéd, Kocsis Sándor is már több gólt lőtt, de a legendás csatár sírt az öltözőben. Kérdezték a többiek, hogy miért. A válasza az volt, hogy azért, mert három gólt lőtt a Fradikának.”

A beszélgetésben szó esett arról is, hogy az állam, miként tette rá a kezét a patinás klubokra. Ilyen volt az MTK is, amely egy rövid ideig az ÁVH csapata volt.

„A helyezkedés miatt kellett Péter Gábornak, az Államvédelmi Hatóság vezetőjének. Szürreális innen ez a korszak. Az ÁVH az ország leggyűlöltebb szervezete volt, ezért pr-szempomtból kellett neki a klub. Itt játszott Sándor Károly, akivel kapcsolatban folyamatosan kérdés volt, hogy miért nem szerepelt többet a válogatottban. Őt azért nem szerették, mert sokat kártyázott. Be is hívták, hogy vegyen vissza ebből. Gondoljunk bele abba, hogy be kell menni Péter Gáborhoz, aki élet, halál ura volt ebben az időben. Sándor Károly elég vagány volt ahhoz, hogy a későbbiekben is kártyázott.”

Fantasztikus csapat volt (balról): Puskás Ferenc, Grosics Gyula, Czibor Zoltán, Hidegkuti Nándor, Bozsik József, Buzánszky Jenõ, Zakariás József, Lantos Mihály, Börzsei János, Budai II. László és Kocsis Sándor
MTI Fotó/Magyar Fotó: Bojár Sándor

A legnagyobbat Puskás Ferenccel fordult a világ az 1954-es világbajnoki döntő elveszítése után. Mező Gábor hozzátette, hogy főleg a forradalom után hangosodtak fel a kritikusok.

„Minden társadalomnak szüksége van bűnbakokra, talán a magyar néplélek is így lett nevelve, illetve a diktatúra nagyon szívesen épített rájuk. A magyar sztárokat bezárták ide, ebbe a kalitkába és innen nem léphettek tovább. Puskást akkor kezdték el lejáratni, amikor 1956 után úgy döntött, hogy nem jön vissza. Ebben az időszakban rengetegen távoztak, szokták ezt az időszakot a magyar futball Trianonjának is nevezni. Puskással kapcsolatban pedig a sajtóban elkezdett megjelenni, hogy léha, csak a pénzért focizik, vége van a karrierének, elhízott. Azt nem tudom elképzelni sem, hogy mit érezhettek, amikor Puskás újra kezdett futballozni.

Az lett a narratíva, hogy azért veszítettük el a vb-döntőt, mert ezek a játékosok elszálltak maguktól, nem tartották be Sebes Gusztáv zseniális taktikáját. Majd jött az elhallgatás, mert sikeressé váltak külföldön a magyar játékosok.”

Puskás Ferencről még akkor sem jelentek meg itthon hírek, amikor négy gólt szerzett a Bajnokok Ligája elődjének számító Bajnokcsapatok Európakupájának döntőjében. Sőt zsarolták is: bizonyos információk szerint ki akarták lakoltatni az édesanyját a lakásából.

„Puskás levélben tájékoztatta az itteni hatalmat, hogy ha sokat piszkálják az édesanyját, akkor ő kint elkezd beszélni és politizálni. Ő korábban sosem nyilvánult meg ilyen kérdésekben és egyébként később sem, de volt egy ilyen aduja. Sikerült is elrendezni a lakás ügyet. Aztán a nyolcvanas években már szükség volt rá is, hogy itthon legyen. Ekkor szerveztek neki egy meccset a Népstadionban. Készült erről egy dokumentumfilm, amiben látszott, hogy Puskás könnyezik a pályán.”

Mező Gábor elmondta, hogy a külföldre menekült futballistákat, de még az itthon maradt családtagjaikat is folyamatosan vegzálta a hatalom: „Egy Kocsis, egy Czibor és egy Puskás nagyobb veszélynek tekintettek, mint Márai Sándort. Az ismertségük okán még nagyobb célpontok voltak. Nekik nagyon fontos volt a magyarság, pont ezért volt visszataszító, hogy őket hazaárulónak, katonaszökevénynek állították be.”

Kocsis Sándor Barcelonában halt meg, de a tragikus események körülményei a mai napig ismeretlenek. Sokan beszélnek arról, hogy öngyilkos lett az egykori legenda – Mező Gábor szerint, erre van a legnagyobb esély –, azt is mondják  hogy kiesett az ablakon.

Puskás Ferenc (középen) 1981-ben tért, térhetett vissza Magyarországra
MTI Fotó: Németh Ferenc

„Az ő története a legszomorúbb az Aranycsapatból. Már a Fraditól való elhurcolását is ő élte meg a legnehezebben. Ráadásul ő volt az, aki Puskás árnyékában élt. Lehetett volna ő is a legnagyobb csillag, ám Spanyolországban sem ért el olyan karriert, mint Kubala vagy Puskás. Ő úgy érezte, hogy folyamatosan figyelik.”

A rendszernek volt egy sajátossága: akinek nem tetszettek a körülmények, azokat bolondnak titulálták. Czibor Zoltán beceneve is bolond volt.

„Nagyon nem volt bolond, ő az Aranycsapat legérdekesebb figurája. Színházba, moziba járt. Sokat olvasott, kifejezetten kulturált ember volt. Külön tragédia, hogy bebizonyosodott róla az ügynök múltja. Nem tudjuk, hogy szervezték be, de az nyilvánvaló, hogy nem jókedvében, hanem zsarolás után. Volt a híres EMKE-botránya, amikor egy barátjának és neki beszóltak, de aztán rendet tettek. Benne biztos, hogy erős fájdalom volt, sok oka lehet ennek. Ha 2010 után éltek volna ezek az emberek, akkor sokkal jobban a tenyerén hordozta volna őket az ország.”

A labdarúgás és a besúgók ügye legutóbb akkor volt terítéken, amikor 2004-ben Novák Dezső, a Ferencváros korábbi játékosa és edzője a nyilvánosság előtt elismerte, hogy jelentett egykori csapattársairól. Drámai történet volt ez is, hiszen kiderült, őt is megzsarolták.

„Annak idején én is úgy kezeltem ezt, hogy ő a bűnös, Varga Zoltán, Albert Flórián és a többiek pedig az áldozatok. Ma már úgy fogalmaznék, hogy

Novák bűnös és áldozat is egyben.

Képzeljük el azt a helyzetet, hogy van egy Európa-klasszis játékos, akit egy óracsempészési ügy után elkapták. Pont előtte nem sokkal letöltendő börtönre ítéltek egy operaénekest, így komoly veszélyben volt a futballista. Nováknak választania kellett, az egyik oldalon a börtön, a másik oldalon pedig az, hogy aláír és besúgó lesz. Miért kellett Novák? Lehet tudni, hogy korábban volt a Fradi öltözőben ügynök, de lebukott. Az is nyilvános, hogy Mátrai Sándor elment a klubtól és a játékosok odaraktak egy papírt az öltözőben a helyére, amire azt írták, hogy itt van a tégla. És később jelentett Novák Dezső. Varga Zoltán azt hitte, hogy Albert jelentett róla. Varga később bocsánatot is kért.”

Mező Gábor elmondta azt is, hogy Albert Flóriánt sem kímélte a rendszer: „Folyamatosan lejáratták a futballistákat. Ötvenhat után ez teljesen tudatos volt, mert Kádár János tartott a fiataloktól, a csoportosulásoktól, vagyis a szurkolóktól. Kádár el is mondta, hogy nem baj, ha nem lesz világverő a válogatott. Érdemes megnézni, hogy azt írták a focistákról, hogy ócskák, semmit sem érnek. A futball lerohasztása, a bundák, a magyar stílus kiszorítása felülről jött, a rezsim miatt lett ilyen a magyar foci.”