Vidéki párharccal rajtol at OTP Bank Liga 24. fordulójának vasárnapi játéknapja, ahol a nemzeti ünnep miatti szünnapnak köszönhetően kora délutántól késő estig négy NB I-es találkozót is láthatnak az M4 Sport nézői.
Minden bizonnyal jól ismerik egymást a felek, hiszen ebben a idényben már negyedszer találkoznak. Először az NB I 2. fordulójában mérkőztek meg, akkor 3–1-es hazai győzelem született a Sóstói Stadionban, majd október végén a Magyar Kupa legjobb 32 csapata között kerültek szembe egymással: ott néhány pillanattal a lefújás előtt Gradisar szerzett továbbjutást érő gólt a Fehérvárnak. A 22 éves szlovén csatár azóta már az egyiptomi Al-Ahly csapatában játszik – a téli átigazolási ablakban több mint egymillió euróért cserébe igazolt Afrika legsikeresebb klubjához.
Kapcsolódó tartalom
A két klub legutóbbi randevúján viszont a miskolciak kaparintották meg a három pontot: az OTP Bank Liga 13. fordulójában Diósgyőrben a holland Acolatse korai szabadrúgásgólja döntött, ami a mérkőzés egyetlen találatának bizonyult.
Kapcsolódó tartalom
Ez tehát azt jelenti, hogy az idei szezonban eddig minden alkalommal a hazaiak ünnepelhettek a két csapat találkozóinak végén.
Talán ez is szerepet játszhat abban, hogy bár a DVTK előkelőbb helyet foglal el a tabellán, a fogadóirodák mégis a hazai Fehérvárt tartják esélyesebbnek. Sokkal valószínűbb azonban, hogy inkább a forma lehet a magyarázat: a tavaszi szezonban a Diósgyőr négy vereség mellett egy döntetlent és egy győzelmet szerzett: ez mindössze 4 pontot eredményezett.
Fontos hozzátenni, hogy az egyetlen tavaszi siker pont a listavezető Puskás Akadémia ellen jött március elsején, ez azonban már nem a februárban távozó Vladimir Radenkovics irányítása alatt történt: a helyére érkező litván Valdas Dambrauskas egyből egy bravúrgyőzelemmel mutatkozott be Diósgyőrben.
Kapcsolódó tartalom
A Paks ellen a legutóbbi fordulóban viszont már nem jött össze a siker: Szabó és Osváth is betalált Ogyincov kapus hálójába, így a vendégek 2–0 arányban győzedelmeskedtek a DVTK Stadionban. Ezen azonban nincs mit szégyellni, hiszen Bognár György csapata remek formában játszik, pénteken 6–1-re verték az Újpestet.
Kapcsolódó tartalom
A tavaszi mérleget elnézve a Fehérvár számára sem sokkal fényesebb a helyzet: ők két győzelmet, egy döntetlent, és három vereséget tudhatnak maguk mögött, melyeknek köszönhetően 7 pontot tettek zsebre – kiegészítve egy Gyírmót elleni Magyar Kupa-továbbjutással.
Az előző fordulóban nagyot mentettek Szaponjicsék: a két első félidőben bekapott gól után a Fehérvár szerb támadója a meccs utolsó fél órájában talált be kétszer a kecskeméti kapuba, ezzel 2–2-re mentve a találkozót.
Az elmúlt hat NB I-es mérkőzésén összesen hatszor talált az ellenfél kapujába a Vidi – azaz meccsenként pontosan egy gólt átlagolnak. Talán éppen ezért vasárnap inkább a védekezésre fókuszálna Pető Tamás csapata.
„Ezúttal is az lesz a legfontosabb, hogy a védekezésünk stabil legyen. A héten sokat gyakoroltuk, hogy az utóbbi időben előforduló hibákat kiküszöböljük. Az elmúlt mérkőzések tanulsága, hogy nagyon oda kell figyelnünk a kezdésre és az első félidőre. Nekünk kell úgy kezdeni a meccset, ahogy legutóbb az ellenfeleink tették. Fontos, hogy mi szerezzük meg a vezető gólt, erre építve begyűjthetjük a három pontot.” – fogalmazott a fehervarfc.hu-nak a csapat fiatal védője, Simut Mario.

Az élvonalbeli örökmérleg 81 mérkőzésen 44 fehérvári, és 26 diósgyőri győzelmet mutat 11 döntetlen mellett. A Diósgyőr tehát ilyen téren nem igazán tudja utolérni ellenfelét, de a szezonbeli mérleget tekintve egyenlítene, és be is állítaná a 2-2-es „végeredményt” – hiszen két magyar csapat legfeljebb négyszer találkozhat egy idény során.
A vasárnap 12:30-kor kezdődő Fehérvár–DVTK bajnokit, illetve a forduló összes további mérkőzését élőben közvetítjük az M4 Sporton és az m4sport.hu-n.
OTP Bank Liga, 24. forduló:
péntek:
ETO FC Győr-Debreceni VSC 0-0
Paksi FC-Újpest FC 6-1vasárnap:
Fehérvár FC-Diósgyőri VTK 12.30
Ferencvárosi TC-Kecskeméti TE 15.00
MTK Budapest-Nyíregyháza Spartacus FC 17.15
Puskás Akadémia FC-Zalaegerszegi TE FC 19.30
A tabella: