Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

A vendégként vergődő KTE ellen lehet meg a Fradi idei első hazai NB I-es sikere

A vendégként vergődő KTE ellen lehet meg a Fradi idei első hazai NB I-es sikere

m4sport.hu, Bagi-Miklós Rita
A címvédő Ferencváros és a sereghajtó Kecskemét csatájával folytatódnak az OTP Bank Liga 24. fordulójának vasárnapi mérkőzései. A három pont mindkét csapatnak létfontosságú, de míg a zöld-fehérek a bajnoki trófeáért hajtanak, addig a kecskemétiek azért küzdenek, hogy jövőre is az élvonalban szerepelhessenek.

A Ferencvárosi TC – Kecskeméti TE OTP Bank Liga-mérkőzést vasárnap 15 órától az M4 Sport élőben közvetíti.

Habár 23 pont különbség van a tabellán a két csapat között, mégis parázs összecsapásra lehet számítani a vasárnap kora délután a Groupama Arénában. 21. első osztályú mérkőzésére készül egymás ellen a Ferencváros és a Kecskemét. Az örökmérleg nem meglepő módon a fővárosiak javára billen, tizenegyszer győztek a zöld-fehérek, ötször a lilák, míg négyszer döntetlen született.

A 2024/2025-ös idényben mindkét bajnokijukat a Ferencváros nyerte, a Groupama Arénában Adama Traoré, Kecskeméten pedig Tosin Kehinde góljával zsebelte be a három pontot. Utóbbi meccs kicsit kilóg a sorból, abban az értelemben mindenképpen, hogy a két csapat párharcában nem jellemző a vendég siker: 20 meccs alatt harmadjára fordult elő, az előző két alkalommal is Fradi örülhetett a végén.

Igaz, a zöld-fehérek mostanában vélhetően nem a hazai pályájukban bíznak leginkább, idén még nem nyertek bajnokit az Üllői úton, és a Fehérvár októberi legyőzését követően is csupán egyet, a Zalaegerszeg ellen még december elején.

Pedig a csapnivaló tavaszi rajt (két pont az első négy meccsen) után fontos lenne folytatniuk az utóbbi mérkőzéseken mutatott tendenciát (hét pont három meccsen), hiszen az Újpest pénteki kiütésével a Paks is eléjük került a tabellán, bár egy győzelemmel és a listavezető Puskás Akadémia vereségével akár már vasárnap estére az élre ugorhatnak.

A múlt héten, Debrecenben aratott 1-0-s siker is egy lépés volt ez irányba, és ezt hangsúlyozta Robbie Keane vezetőedző is. „Megvolt az elhatározás mindenkiben, hogy kapott gól nélkül hozzuk le azt a találkozót. Nagyszerű mentalitást mutattak a játékosok, nagyon tetszett, amit láttam. A gólok előbb-utóbb jönni fognak, ahogy ezúttal is történt” – fogalmazott a klub honlapjának az ír szakember, aki továbbra is a helyzetkihasználásuk javítását tartja az első számú feladatnak.

A legfontosabb, hogy a DVSC elleni győzelemből erőt merítsen a csapat, arra a teljesítményre lehet építeni, erre tudunk építkezni. Mentálisan mindenkinek jót tett ez a győzelem. Abban biztos vagyok, hogy kemény meccs lesz, mindig szoros összecsapásokat játszanak ellenünk. Várjuk már a mérkőzést, izgatottak vagyunk, hiszen jó hét van mögöttünk” – mondta Keane.

Kecskemét, 2024. november 10.
A kecskeméti Belényesi Csaba (b) és a ferencvárosi Katona Bálint Lajos a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójában játszott Kecskeméti TE – Ferencvárosi TC mérkőzésen a kecskeméti Széktói Stadionban 2024. november 10-én. 
MTI/Ujvári Sándor

A KTE múlt héten hosszú idő után elmozdult az utolsó helyről, de azért valószínűleg nem teljes a lilák öröme, hiszen kétgólos előnyt adtak le a Fehérvár ellen, márpedig azzal a plusz két ponttal már lőtávon belül került volna a 10. Nyíregyháza, sőt a 9. ZTE is.

Maradt a négy-, illetve az ötpontos hátrány, de azért a szurkolók így sem lehetnek elégedetlenek Gera Zoltánék utóbbi heteivel, hónapjaival. Mióta november elején otthon kikaptak a Fraditól, csak egyszer, a PAFC otthonában szenvedtek vereséget, igaz, kicsit sok a döntetlen: tíz találkozón hatszor ikszeltek (az MTK-t, a Zetét és az ETO-t verték meg azóta, előbbi kettőt tavasszal).

Ami viszont cseppet sem fest jól, az az idegenbeli mérleg: a lilák összesen hat pontot gyűjtöttek eddig vendégként (11 meccsen), ami a legrosszabb az egész mezőnyben, kapott gólok számában (20) a második legrosszabb a csapat, gólkülönbségben pedig holtversenyben utolsó (a szintén -12-vel álló Vidivel).

Az épp a Fraditól kölcsönvett Katona Bálint – akit a télen Botka Endre és Pászka Lóránd is követett – visszafogottabb őszön van túl, de tavaszra ő is formába lendült, már három gólnál jár: az MTK elleni dupla után az előző fordulóban is betalált a Fehérvárnak is.

„Sokkal higgadtabb vagyok a kapu előtt, nem akarom túlgondolni a dolgokat, ha oda kerülök. A csapat is sokkal nagyobb hittel és önbizalommal futballozik támadásban, a góllövéssel sincs már szerencsére problémánk. A játékunk abszolút rendben van, ez meg is mutatkozik az említett gólokban, egyedül az a bizonyos »gyilkos ösztön« lehetne meg bennünk még inkább, ami ezeket a kiélezett meccseket felénk billentené el. Ebben kell fejlődni, hogy minél többször három pontot szerezzünk” – jelentette ki a kecskemetite.hu-nak a középpályás, aki tudja, a zöld-fehérek számára ugyanolyan fontos a három pont, mint a liláknak.

„Ugyanúgy készülünk a Fradi ellen is, mint bármelyik másik rivális ellen. Más okokból ugyan, de mindkét csapat abban a szituációban van, hogy nagy szüksége lenne a három pontra, úgyhogy mindenre számíthatunk, csak könnyű meccsre nem. Akármi is lesz a vége, nem akarjuk könnyen adni magunkat” – így Katona.

A vasárnap 15 órakor kezdődő Ferencvárosi TC – Kecskeméti TE meccset, valamint a forduló összes mérkőzését élőben közvetíti az M4 Sport.

OTP Bank Liga, 24. forduló:
péntek:

ETO FC Győr-Debreceni VSC 0-0
Paksi FC-Újpest FC 6-1

vasárnap:
Fehérvár FC-Diósgyőri VTK 12.30
Ferencvárosi TC-Kecskeméti TE 15.00
MTK Budapest-Nyíregyháza Spartacus FC 17.15
Puskás Akadémia FC-Zalaegerszegi TE FC 19.30

Borítókép: Fotó: FTC/Facebook, KTE/Facebook

További tartalmak