Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Dzsudzsák Balázs szerint a világ elitjébe tartozik a magyar válogatott

Dzsudzsák Balázs szerint a világ elitjébe tartozik a magyar válogatott

MTI
Elfogódottan beszélt a nemzeti csapatnál töltött évekről Dzsudzsák Balázs, aki az ezredik mérkőzésére készülő magyar labdarúgó-válogatott mezét legtöbbször, szám szerint 109 alkalommal ölthette magára.

„Felemelő, hidegrázós érzés, hogy én vagyok a válogatottsági rekorder, hiszen minden focista gyerek álma az, hogy legalább egyszer pályára léphessen a nemzeti csapatban” – nyilatkozta az M1-nek a 38 éves játékos.

„Az a legszebb pillanat, amikor a mérkőzés előtt megszólal a Himnusz. Debrecenben lettem először válogatott, játszottam a régi és az új Puskás Stadionban, szerepeltem Európa-bajnokságon, játszottam világsztárok ellen. Minden egyes mérkőzésnek megvolt a maga szépsége, minden egyes gólnak megvolt a maga öröme, nehéz lenne kiemelni egyet. Egy válogatott meccset nem lehet semmihez sem hasonlítani.”

A Debrecen szélsője kiemelte, a válogatott nagy fejlődésen ment keresztül mentalitásban, a szurkolók hozzáállása alapján és országimázs szempontjából is. Ennek köszönhető, hogy a 2016-os Eb-szereplést óta már kudarc, ha nem sikerül egy meccs, akárki is az ellenfél.

„Magasra tettük a mércét. Nagyon szurkolok, hogy összejöjjön a világbajnoki részvétel, ami már elvárásnak számít, a csapat magja hozza azt a stabilitást, amitől az emberek elhihetik, hogy összejön a vb” – fejtette ki.

„Szerintem a világ elitjébe tartozunk, és szép jövő előtt áll a csapat” – jelentette ki.

Dzsudzsák szerint fontos, hogy vannak sikerek és eredmények, mert ennek köszönhető a szurkolók rajongása. Emellett lehet nézni hétről hétre a játékosokat a hazai stadionokban és a tévé előtt, mivel vannak topcsapatokban játszó magyarok is.

Én minden válogatott meccsen kinn vagyok” – tette hozzá Dzsudzsák Balázs, aki 2007-ben debütált a nemzeti együttesben, 2022-ig 50 mérkőzésen viselte a csapatkapitányi karszalagot és 21 gólt szerzett címeres mezben.

A Törökország–Magyarország Nemzetek Ligája-osztályozó március 20-án, csütörtökön 18 órakor kezdődik és az M4 Sport élőben közvetíti.

Az A divízióban maradásért rendezett párharc visszavágóját három nappal később rendezik a Puskás Arénában, szintén 18 órás kezdettel, élőben az M4 Sporton. 

Nemzetek Ligája, osztályozó az A divízióban maradásért
03.20., 18:00
Törökország–Magyarország (M4 Sport & m4sport.hu)
03.23. 18:00
Magyarország–Törökország
 (M4 Sport & m4sport.hu)

Borítókép: MTI/Mónus Márton

További tartalmak