Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Sérülés miatt három helyen változott az U21-es labdarúgó-válogatott kerete

Sérülés miatt három helyen változott az U21-es labdarúgó-válogatott kerete

m4sport.hu | Szerző: Stángli Dominik
A Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos Facebook oldalán jelentette be, hogy sérülés miatt a Debreceni VSC két fiatalja, Szűcs Tamás és Vajda Botond, valamint a szlovén NK Nafta Lendava támadója, Klausz Milán is kikerült az U21-es válogatott keretéből.

Helyükre a Ferencváros jobbhátvédje, Kaján Norbert, illetve két középpályás, Bakti Balázs (ZTE) és Rab Boldizsár (Szentlőrinc) került be Szélesi Zoltán együttesébe.

Az U21-es válogatott szövetségi edzője a telki edzőtáborban nyilatkozott csapatáról.

„Védekezés mellett fő hangsúlyt a támadásra, és a felállt védelem elleni áttörésre helyezzük. Az előzetes elemzések alapján két fizikális együttessel fogunk találkozni. Játékosaink állandó lehetőséget kapnak minden hétvégén, fel kell, hogy tudják venni a tempót a két felkészülési mérkőzésen” – mondta Szélesi Zoltán az edzőmeccsek előtt.

Az utánpótlás-válogatott a spanyolországi összetartáson Izlanddal, majd pedig Írországgal mérkőzik meg. A fiatalok szeptemberben kezdik meg a 2027-es Európa-bajnokság selejtezőjét, ahol Ukrajnával, Horvátországgal, Törökországgal és Litvániával szerepelnek egy csoportban.

Az U21-es válogatott kerete:
Kapusok: Pécsi Ármin (Puskás Akadémia), Dala Martin (Fehérvár FC), Tóth Balázs (Nyíregyháza)

Védők: Tóth Rajmund (ETO FC), Babós Levente (Újpest FC), Yaakobishvili Antal (Girona), Dragóner Áron (NK Nafta), Demeter Milán (Kazincbarcika), Markgráf Ákos (Puskás Akadémia), Kaján Norbert (Ferencváros)

Középpályások: Michael Okeke (Manchester City), Vingler László (ETO FC/Szentlőrinc), Bakti Balázs (ZTE), Bánáti Kevin (ETO FC), Csóka Dominik (Nafta), Dénes Adrián (Újpest FC), Kovács Patrik (MTK Budapest), Rab Boldizsár (Szentlőrinc)

Támadók: Gruber Zsombor (MTK Budapest), Jurek Gábor (DVTK), Pető Milán (Fehérvár FC), Vancsa Zalán (Roda), Dénes Csanád Vilmos (ZTE FC)

Borítókép: Fotó: Magyar Labdarúgó Szövetség

További tartalmak