A legfontosabb tudnivalók a szavazás menetéről:
- A szavazás március 11-én, kedden indul és március 19-én, szerdán 17:00-kor ér véget.
- Az álomcsapat előre meghatározott felállása 4–1–3–2.
- Minden nap egy adott posztra lehet majd szavazni, az M4 Sport Facebook-oldalán közzétett bejegyzésre reagálva.
- Minden posztra egy-egy, a középhátvédnél és a középcsatárnál két-két játékost lehet majd kiválasztani.
- A jelöltek listáját az m4sport.hu szerkesztősége állította össze, legfőképp a játékosok magyar válogatott karrierjét, a nemzeti csapatban nyújtott teljesítményét figyelembe véve.
Sorozatunk kilencedik részében a bal oldali támadó poszt jelöltjeit mutatjuk be, szavazatát az alábbi Facebook-bejegyzésre reagálva adhatja le.
Czibor Zoltán (1929-1997)
Válogatott mérkőzések száma: 43 (17)
Az Aranycsapat balszélsője 1949-ben mutatkozott be a válogatottban, hét év alatt 43 találkozón 17-szer volt eredményes. A kiszámíthatatlan támadó kivette a részét a legendás együttes nagy győzelmeiből, a helsinki olimpiai döntőben ő állította meg a 2:0-s végeredmény a jugoszlávok ellen, Rómában is pályán volt az olaszok elleni Európa Kupa-győzelemkor, ahogyan a londoni 6:3 és a szintén az angolokkal játszott itthoni 7-1 alkalmával is. Az 1954-es vb-döntőben ő duplázta meg a magyar előnyt a 8. percben.
Pályafutása elején a foci mellett mozdonyvezetőként dolgozott, mikor igent mondott a Ferencváros hívására, amelyet utóbb politikai utasításra darabokra szedtek. Egy bajnoki arannyal a zsebében – egy csepeli kitérő után – a Honvédnál kötött ki, ahol bár nem volt felhőtlen a viszonya Puskás Ferenccel, sikeres éveket töltöttek együtt, ami két bajnoki aranyéremben öltött testet, 1955-ben gólkirály is lett.
1956-os emigrálása után az AS Romához írt alá, de az MLSZ és a FIFA is eltiltása miatt nem maradhatott az örök városban. Talán szerencséjére, ugyanis a korábban szintén a Ferencvárosban futballozó Kubala László hívására Barcelonába ment, a katalánokkal (Kocsis Sándor oldalán) kétszer lett spanyol bajnok és egyszer kupagyőztes, 1960-ben VVK-t nyertek, egy évre rá pedig BEK-döntőt játszhattak, de az ’54-es vb-finálé helyszínén rendezett fináléban (ugyanúgy 3-2-re) alulmaradtak a Guttmann Béla irányította Benficával szemben.

Czibor Zoltán (k) elől mentenek a svéd védők a helsinki olimpia elõdöntőjében játszott Magyarország-Svédország labdarúgó-mérkőzésen az Olimpiai Stadionban. A mérkőzés végeredménye: 6:0.
MTI Fotó/Magyar Fotó: –
Szoboszlai Dominik (2000)
Válogatott mérkőzések száma: 51 (15)
A válogatott jelenlegi csapatkapitányáról már tinédzser korában sütött, hogy sokra viheti. 15 évesen egy szenzációs szabadrúgásgóllal rúgta ki az Eb-re az U17-es csapatot, egy évvel később pedig már az U19-es együttest vezette az Eb-elejtező elitkörébe. Még nem volt 17, amikor már a felnőttekkel készült Bernd Storck irányításával, később Georges Leekens is küldött neki meghívót, de végül „csak” Marco Rossinál mutatkozott be, 18 évesen. Még abban az évben megrúgta első gólját is, mi másból, mint szabadrúgásból (szintén Szlovákia ellen).
Aki látta, sosem felejti a 2020 novemberében Izlandnak lőtt gólját, amivel kijuttatta a válogatottat a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra. Balszerencséjére a kontinenstornán sérülés miatt nem tudott részt venni, az azóta játszott 40 meccsből viszont mindössze egyetlen egyet hagyott ki. Szalai Ádám 2022 szeptemberi búcsúja óta ő viseli a csapatkapitányi karszalagot, és annak megfelelően, vezérként játszotta végig a veretlenül megvívott 2024-es Eb-selejtezőket, és a németországi tornát, ahol adott egy gólpasszt.
Székesfehérvári születésűként a Videotonnál ismerkedett az alapokkal, aztán édesapja utánpótláscsapatánál, a Főnix Gold FC-nél pallérozódott, mielőtt az MTK érintésével a Salzgburg akadémiájára került. Végigjárta a red bulli lépcsőfokokat (Liefering, Salzburg, Leipzig), négyszer nyert osztrák bajnokságot, háromszor kupát, és Német Kupa-győztesként igazolt a Liverpoolhoz, amellyel az előző idényben Ligakupát nyert, idén pedig első magyarként menetel a bajnoki cím felé a Premier League-ben.

A gólszerző Szoboszlai Dominik a Nemzetek Ligája A divíziójának 3. csoportjában játszott Magyarország – Németország mérkőzésen a budapesti Puskás Arénában 2024. november 19-én. A végeredmény 1-1-es döntetlen.
MTI/Kovács Tamás
Titkos Pál (1908-1988)
Válogatott mérkőzések száma: 48 (13)
Az 1938-as világbajnoki döntő első magyar góljának szerzője már kiváló testfelépítésével is kitűnt poszttársai közül, de játékát tekintve is kora egyik legjobbja volt. Mindkét lábbal jól kezelte a labdát, így többször a jobb szélen számítottak rá a válogatottnál is. 1929 és 1938 között 48-szor viselte a címeres mezt, 13 gólt szerzett, az Európa Kupában kétszer bronzérmes lett.
A Budai 33 színeiben, 1926-ban mutatkozott be a magyar élvonalban, három évvel később az akkor Hungária néven futó MTK-hoz igazolt. A kék-fehérekkel 231 bajnoki meccset játszott, 95 gólt szorgoskodott össze, két bajnoki címmel és egy kupagyőzelemmel távozott, utóbb az MTK örökös bajnokává választották. Pályafutását Kispesten fejezte be, ahol utolsó szezonjában együtt játszott Puskás Ferenccel.
Vincze István (1967)
Válogatott mérkőzések száma: 44 (8)

Mezei György kapitánykodása idején mutatkozott be a felnőtt válogatottban, de addigra már véghez vitt egy hőstettet. Az ifjúsági válogatott (U19) tagjaként 1984-ben Európa-bajnokságot nyert Moszkvában, ahol a Szovjetunió ellen több mint 70 ezer néző előtt, tizenegyespárbajban nyerték a döntőt (igaz, ő elrontotta a magáét). 44 mérkőzés jutott neki az A válogatottban, és nyolc találat, közte olyan zseniálisak is, mint amilyet Détári Lajos passzáből lőtt a lengyeleknek 1985-ben, Eb-selejtezőn.
Tatabányai srácként a Bányászban kezdte pályafutását, tagja volt a Kiprich József nevével fémjelzett legendás csapatnak, amellyel egy-egy bajnoki ezüstöt, illetve bronzot szerzett. Negyven év után ő volt az első magyar labdarúgó, aki legálisan, itthonról kiszerződve az olasz élvonalba igazolt.
1988 és 1990 között volt a Lecce játékosa, 28 Serie A-meccsen három gólt szerzett. Támadóként ez felejthető teljesítmény, gondolhatnánk, de nem Leccében, ahol máig hősként tisztelik, miután a három góljából az egyiket a gyűlölt ősi rivális Barinak lőtte. Kispestre hazatérve ötször akasztottak még a nyakába még bajnoki érmet, közte kettő aranyat.