Az OTP Bank Liga 7. helyén álló együttes a hírek szerint hétfőn megbeszélést tartott a vezetőedző részvételével, miután hétvégén újabb nagy zakóba szaladtak bele a lilák, akik továbbra is nyert meccs nélkül állnak 2025-ben a bajnokságban.
A svéd mester a megsemmisítő paksi vereség (1-6) után azt nyilatkozta, ő nem az a típusú edző, aki feláll a kispadról, és a jelek szerint az újpesti vezetőség sem kérte erre, ugyanis úgy értesültünk, hogy kedden Grzelak irányításával folytatódott a munka.
Ez alapján vagy nem született még döntés Grzelak sorsáról vagy éppen meghozták azt, azaz marad a helyén.
A 46 éves svéd vezetőedzőt tavaly nyáron nevezték ki a Megyeri útiak, akikkel azóta 27 mérkőzésen 10 győzelmet, 9 döntetlent és 8 vereséget számlál.
A gyatra rajtot (négy meccsen három vereség) leszámítva az idény előző fele kimondottan jól sikerült nekik: augusztus végétől a december 15-i őszi zárásig 13-ból csak egyszer kaptak ki, és a 6. helyen teleltek, három pontra a dobogótól, tavaszi mérleg azonban eddig tragikus: három döntetlen mellett négyszer kikaptak, ebből kétszer kiütéssel (az MTK 5-1-re verte őket).
Idei egyetlen győzelmüket a MOL Magyar Kupában, Dorogon aratták, ahol 1-0-ra győzték le NB III-as ellenfelüket (a negyeddöntőben a Ferencvárossal találkoznak).