A magyar labdarúgó-válogatott csütörtökön Törökországban lép pályára Nemzetek Ligája-osztályozón, majd vasárnap itthon fogadja a törököket. A párharc továbbjutója a következő szezonban is a sorozat A ligájában szerepelhet, míg a vesztes a B ligában lesz kénytelen folytatni.
„Muszáj elengednem, ami a múlt héten történt a klubomban. Mivel az előző hetünk nem úgy alakult, ahogy azt elgondoltuk és ahogy én is elképzeltem, nem szeretném az én negatív hetemet ide behozni, de ezzel mindenki így van. Szétválasztjuk a klubcsapatot a válogatottól és most mindenki arra fókuszál, hogy a válogatottban nyújtson olyan teljesítményt, ami számunkra fontos” – mondta az M4 Sportnak adott interjújában Szoboszlai Dominik, az együttes csapatkapitánya.
Szoboszlai a múlt kedden kiesett a Bajnokok Ligájából, szombaton pedig elveszítette a Ligakupa döntőjét a Liverpoollal.
„Jó formában vagyok testileg, lelkileg egy-két nehézséggel, de azt majd kezeljük. Kész vagyok segíteni a csapaton, kész vagyok arra, hogy két olyan meccset játszunk, hogy ne csak a küzdés látszódjon rajtunk, annak ellenére is, hogy nagyon kevés időnk van együtt gyakorolni” – vetítette előre terveit a törökök elleni párharcra.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelte, Marco Rossinak ezért is van nehéz dolga, mert két napja van arra, hogy felkészítse a válogatottat egy kifejezetten erős török csapattal szemben.
„A közösség mindig rendben volt, mindig rendben lesz. Ha jönnek új játékosok, ugyanúgy fogadjuk őket, mintha itt lettek volna mindig. Mindenki boldogan jön ide, mindegy, hogy négy hónapig nem láttuk egymást” – utalt arra, mennyire örültek egymásnak, hiszen a legtöbb kerettaggal novemberben, a németek elleni NL-meccsen találkoztak.
Az egész keret tisztában van vele, hogy ez lesz a nemzeti együttes 1000. meccse, ami egy mérföldkő a válogatott történelmében. Éppen ezért szeretnék olyan játékkal megünnepelni, amelyre mindenki szívesen emlékszik majd.
Kapcsolódó tartalom
Bár a csapatkapitány még csak 51 találkozón szerepelt, neki is van kedvence. „Úgy gondolom, az Izland elleni meccs az, ami az én karrieremben nagy változást hozott az életembe.”
Úgy véli, fontos szempont, hogy két meccsen dől el a párharc, szerinte okosan és ésszel kell belemenni az ottani mérkőzésbe. „Ott még nem kell igazán belemenni egy adok-kapokba, mert van még egy visszavágónk is, itt 180 perc alatt dől el, hogy ki marad bent vagy esik ki és ez egészen más, mint egy sima meccs.”
„Van pár játékos a mi válogatottunkban, akik nincsenek hozzászokva ehhez a hangulathoz, ezért is jó, hogy Sallai mindenkinek elmondta, mire kell mentálisan is felkészülni, mert ők valószínűleg nem lesznek csöndben” – mondta azzal kapcsolatban, milyen hangulatra számíthatnak Törökországban és ezen mennyit tud segíteni az ott légióskodó Sallai Roland.
Kapcsolódó tartalom
Elárulta, az egymás közötti kommunikáció a Puskás Arénában sem szokott mindig sikerülni a magyar szurkolók folyamatos biztatása miatt.
„Nehéz lesz, de ahogy egymásra nézünk, tudjuk, a másik mit akar. Ez az egység, amiben a legjobbak vagyunk”.
Bízik benne, az előző két törökök elleni meccshez hasonlóan lesz lehetősége, hogy ismét gólt szerezzen, de ezek csak nüansznyi dolgok, az egész keret kell ahhoz, hogy olyan meccset tudjanak játszani, ami tényleg jó.
„Annyira nem változik a keret minden egyes összetartáson, hogy újra meg kelljen találni a kontaktot a melletted játszó emberrel, de sose tudhatjuk, hogy ki kap lehetőséget, ezért próbálunk minél közelebb kerülni a másikhoz és olvasni egymás fejében a mérkőzésen. Ezért nagy segítség, ha ismered a melletted lévő játékost.”
„Mindenki szereti az ilyen hangulatú meccseket, inkább ilyet választanának, mint egy San Marino elleni találkozót, ahol tartanád a labdát. Inkább legyen egy oda-vissza harc, nézzük meg, hogy ki kész arra, hogy jobban küzdjön” – összegzett a csapatkapitány.
A Törökország–Magyarország Nemzetek Ligája-osztályozó március 20-án, csütörtökön 18 órakor kezdődik és az M4 Sport élőben közvetíti.
Az A divízióban maradásért rendezett párharc visszavágóját három nappal később rendezik a Puskás Arénában, szintén 18 órás kezdettel, élőben az M4 Sporton.
A magyar labdarúgó-válogatott kerete:
kapusok:
Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Hegyi Krisztián (Debreceni VSC), Szappanos Péter (Paksi FC)
védők:
Balogh Botond (Parma), Botka Endre (Kecskeméti TE), Dárdai Márton (Hertha BSC), Fiola Attila (Újpest FC), Willi Orbán (RB Leipzig), Szalai Attila (Standard Liege)
középpályások:
Bolla Bendegúz (Rapid Wien), Dárdai Bence (VfL Wolfsburg), Kata Mihály (MTK Budapest), Kerkez Milos (Bournemouth), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Nego Loic (Le Havre), Nikitscher Tamás (Valladolid), Schäfer András (Union Berlin), Tóth Alex (Ferencvárosi TE), Vécsei Bálint (Paksi FC), Osváth Attila (Paksi FC)
támadók:
Csoboth Kevin (St. Gallen), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Sallai Roland (Galatasaray), Szabó Levente (Braunschweig), Szoboszlai Dominik (FC Liverpool), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)