Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Hegyi, Szűcs, Vajda, Bárány – a DVSC helyzetjelentést adott sérültjeiről

Hegyi, Szűcs, Vajda, Bárány – a DVSC helyzetjelentést adott sérültjeiről

m4sport.hu | | Szerző: Cseh Benjámin
Az OTP Bank Ligában kiesés ellen harcoló Debreceni VSC-t még az ág is húzza: kilenc sérültje van, akikről a klub a hivatalos oldalán tudatott információkat.

Hegyi Krisztián szerdán izomsérülést szenvedett a válogatott összetartásán, így elhagyta Telkit és visszatért a Debrecenhez, amely azóta többi sérültje mellett róla is helyzetjelentést adott.

„A fiatal kapus szerdán MRI-vizsgálaton vett részt, a következő napokban egyéb alapos vizsgálatokon esik át a DVSC orvosi stábja, a Debreceni Egyetem SET központ szakemberei és a West Ham United orvosi stábja közös együttműködésében. A kezelések és a felépülési idő a vizsgálatok után alapján lesz meghatározható” – írja róla a klub a hivatalos oldalán.

Szűcs Tamás az U21-es nemzeti csapatnál szenvedett sérülést, ő, és elővigyázatosságból a már korábban sérüléssel bajlódó Vajda Botond is visszatért Debrecenbe. Mint a kommünikéből kiderül, Szűcsnek a válogatott edzésén részleges izomszakadása keletkezett a jobb lábszárában, rehabilitációja már folyamatban van, a csapattal előreláthatólag három hét múlva edzhet, Vajda Botondnak pedig szintén részleges izomszakadása van a lábszárában, a rehabilitációja zajlik, ő valószínűleg a jövő héten már a gárdával edzhet.

Bárány Donát túlterheléses talpi sérülése miatt végez különmunkát, jó eséllyel a jövő héten már csapattal tréningezhet. Maurides jobb lábszárában részleges izomszakadás van, rehabilitációja folyamatos, feltehetőleg két héten belül a többiekkel edzhet. Ferenczi Jánosnak még a Nyíregyháza elleni győztes rangadón tört el a szárkapocscsontja, nap mint nap dolgozik a visszatérésért, előreláthatólag két hét múlva csatlakozhat csapattársaihoz.

Batik Bence esetében a korábbi bal lábközépcsont sérülése miatt ismételt operációk történtek. Kusnyir Erik túl van a keresztszalag sérülése miatti műtéteken, különmunkát végez. Yacouba Silue még egy korábbi edzésen szenvedett bokatörést, megoperálták, rehabilitációja jó ütemben zajlik, előreláthatólag hetek múlva a társakkal edzhet.

További tartalmak