Ki álljon a magyar válogatott kapujában?
Gulácsi Péter visszatérésével bizony újra kérdőjellé vált ez a téma. Mint ismert, az RB Leipzig kapusa a tavaly októberi és novemberi Nemzetek Ligája-mérkőzéseken távolmaradását kérte, de a jelenlegi keretben már ő is ott van.
A 34 esztendős játékos az elmúlt években jobbára stabil kezdő volt, ám a tavalyi döntése után egyáltalán nem biztos, hogy nem a válogatott kispadjára kell visszatérnie.
Ha a statisztikákat nézzük, a lipcseiek hálóőre lehet a nyerő, hiszen a világ egyik legjobb bajnokságában szerepel hétről hétre, emellett jobbára a Bajnokok Ligájában is ő állt a kapuban – Gulácsi a szezon során eddig összesen 32 tétmérkőzésen lépett pályára, de ami igazán lenyűgöző, hogy a Bundesligában 25 találkozón védett, ezekből 13-on nem kapott gólt (a Dortmund ellen ráadásul kilenc(!) védést mutatott be, a BVB 3.53-as xG-ből sem talált be) – ez azt jelenti, hogy a találkozók 52 százalékán érintetlen maradt a hálója. Ezzel a mutatóval egyébként vezet a német élvonalban, ami óriási bravúr, már csak azért is, mert a Leipzig az elmúlt hónapokban siralmasan teljesít, január 15-e óta mindössze két bajnokit nyert, míg a BL-ben az összesített mérleg egy siker mellett hét zakó, ami azonnali kiesést eredményezett.
A másik oldalon Dibusz Dénes 31 mérkőzésen védett, ezek közül 16-on nem kapott gólt, igaz, ebből tíz alkalommal az NB I-ben, amit azért nem lehet összehasonlítani a Bundesliga szintjével.
Vele kapcsolatban kifejezetten fontos tudnivaló, hogy januárban, a Frankfurt elleni Kl-csoportmeccsen csípősérülést szenvedett, ami miatt csak a március 9-i, DVSC elleni megmérettetésen térhetett vissza. Noha Dibusz utána a Kecskemét ellen is végig a kapuban állt, mindenképp kérdés, milyen formában van, s hogy egyáltalán százszázalékos-e az állapota.

Érdekesség, hogy Marco Rossi pont emiatt is hívott be négy kapust a válogatott friss keretébe – igaz, Hegyi Krisztián azóta sérülés miatt elhagyta az edzőtábort –, mint a hirdetéskor elárulta, a felkészülés során látnia kell, minden rendben van-e Dibusszal.
Amennyiben a válasz igen, törheti a fejét, kit állítson be egy ilyen sorsdöntő párharcra. Dibusz mellett szól, hogy a válogatott – egy meccstől eltekintve – vele a soraiban játszotta végig a Nemzetek Ligáját tavaly, ami a Misternek is egy szempont lehet, ha nem akar épp most belenyúlni a bevált receptbe. Gulácsi ugyanakkor nagyon meggyőző formában érkezett az összetartásra: a már említett, Dortmund elleni parádéja után a Bundesliga legutóbbi fordulójának álomcsapatába is bekerült a Kicker nevű szaklapnál (az idény során összességében már ötödször kapott helyet a forduló válogatottjában), ez pedig kiemelten lényeges, hiszen Rossi többször is kifejtette, fontos, hogy játékosai a lehető legjobb formában legyenek.
Mindent egybevetve, az erősebb és ellenfelek, illetve a jelenlegi forma miatt a mérleg nyelve Gulácsi Péter felé billenhet.
Kerkez Milos vagy Nagy Zsolt?
Rossi a balszélső pozíciót illetően is szerencsés, igaz, egyúttal szerencsétlen helyzetben is van, hiszen Kerkez és Nagy személyében két csúcsformában lévő játékos közül kell kiválasztania, ki kezdjen.
A Bournemouth védője remekel a szezonban, 29 Premier League-fellépésen két találat mellett van öt gólpassza is, utóbbival az angol élvonalban Antonee Robinson (10) és Trent Alexander-Arnold (6) mögött ő a harmadik leghatékonyabb játékos. A 21 éves futballista a Brighton és a Tottenham ellen is villogott, utóbbin ráadásul egy olyan beadása után született gól, amin még a liverpooli legenda Jamie Carragher is csak ámult.
The definition of the beautiful game: this assist 🔥 pic.twitter.com/syI0E5kqj2
— AFC Bournemouth 🍒 (@afcbournemouth) March 9, 2025
A másik oldalon itt van a Puskás Akadémiában nagyszerűen teljesítő Nagy Zsolt, aki profi karrierje során először érte el az egy szezonon belüli 10/10-es mutatót, vagyis a 10 találatot és a 10 asszisztot.
Érdekesség, hogy a két szélső stílusa sokban hasonlít, ugyanakkor akadnak eltérések is – a Bournemouthban Kerkez négyvédős rendszerben játszik, Nagy viszont Felcsúton immár két éve sokkal támadóbb szerepkörben tetszeleg.
Az adatok alapján Kerkez támadásban veszélyesebb posztriválisánál, rendkívül jól cselez a balszélen, de ami igazán félelmetes védővé teszi őt, az a nagyszerű beadása. Itt van a már említett, Spurs elleni csodálatos gólpassza, de a mutatók szerint sok passzából lesz aztán helyzet, arról nem is beszélve, hogy jelenleg ő a Premier League egyik legjobban cselező balhátvédje.

Az agresszívabb stílusa nyomán Kerkez többször érkezik meg az ellenfél tizenhatosán belülre, sokkal inkább kiveszi a részét a támadásokból, míg Nagy ezzel szemben kevesebbszer fordul meg az ellenfél támadó harmadában, igaz, még így is átlagon felüli mutatói vannak, ami a helyzetkialakításokat illeti (ezt jól is mutatja a tíz asszisztja).

Persze elképesztő intenzitású offenzív fegyver lévén Kerkez a védekezésben kevésbé tud hatékony lenni: légi párharcokban, védekezési intenzitásban és labdaszerzésekben ő gyengébb, míg Nagy Zsolt ezekben a kiemelkedően jó. Az, hogy a felcsúti szélső fejjel átlagon felüli szezont produkál, természetesen annak is betudható, hogy a két játékos között van nyolc centiméter magasságkülönbség: míg Kerkez 180 centiméter magas, addig Nagy 188, ami utóbbinak nagy előny a fejpárbajoknál.

No persze tegyük hozzá, hogy amíg egyikük a világ egyik, ha nem a legerősebb bajnokságában remekel hónapok óta, addig a másik az NB I-ben – és ahogy Rossi a kerethirdetésnél például Böde Dániel kapcsán kihangsúlyozta, nem lehet összehasonlítani a hazai és egy külföldi bajnokságot, főleg, ha ebben az esetben a külföldi kiírás Anglia első osztálya.
Ebből kifolyólag itt kisebb a kérdőjel, valószínűleg Kerkez Milos mellett dönt a kapitány, ugyanakkor arra is nagy az esély, hogy Nagy Zsolt is lehetőséget kap, könnyen lehet, hogy a párharc mindkét meccsén, hiszen az elmúlt években számos kulcspillanatban bizonyította már, mennyire hasznos.
Hol kaphat szerepet Dárdai Bence?
Erről a témáról a Mister korábban már ejtett szót, elárulta, elsősorban hatos pozícióban számolnak a középpályással, akiről viszont tudni kell, hogy roppant sokoldalú tehetség, s előrébb, nyolcasként, vagy épp tízesként is bevethető.
Kapcsolódó tartalom
Korábban írtunk róla, hogy Dárdai egyelőre elsősorban a védekezésben mutat nagyon biztató játékot, igaz, ez azért is van, mert a Wolfsburgban védekezőbb szerepkörben játszatták eddig – ettől függetlenül támadásban is fokozatosan fejlődik, amit a statisztikák is alátámasztanak.
Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy a válogatottnak csupán néhány napja van felkészülni a törökök elleni párharcra, s ahogy Rossi kiemelte, ne számítsunk arra, hogy most nyúl bele a taktikába vagy a már működő játékelemekbe. Ez arra enged következtetni, hogy Dárdai Bence kapcsán is óvatosság jellemzi majd a szakembert, tehát ne várjuk, hogy egyből kezdeni fog a középpályán, ott minden bizonnyal a Schäfer András, Nikitscher Tamás páros lesz a kezdetekben, Dárdai pedig az egyikük helyére jöhet be a kispadról. Rossi aligha most kockáztat épp most, így a 19 éves játékos a jóslatoknak megfelelően először hatos szerepkörben léphet pályára.
Azonban fontos kiemelni, hogy akár egy „joker” is lehet a mester paklijában, lévén, nyilvánvalóan a törökök is gőzerővel elemzik a magyar csapatot, s amíg Schäfer és Nikitscher esetében tudják, mivel számoljanak, addig a középpályán bárhol bevethető Dárdai egy sötét ló ellenfelünk számára, ezáltal bőven okozhatunk meglepetést vele, hiszen ugyebár még nem lépett pályára a válogatottban.
Kapcsolódó tartalom
A képbe némileg belerondíthat, hogy az MLSZ szerdai közleménye szerint Dárdai mellett Sallai Roland is kisebb izomproblémával küzd, ezért az odavágó előtti utolsó edzésen külön készültek a társaktól – a szövetség arról nem közölt információkat, hogy a sérülés mennyiben hathat ki a két játékos szerepeltetésére, de remélhetőleg nincs nagy baj és mindketten maximálisan kivehetik a részüket a soron következő megmérettetésekből.
A csütörtöki Törökország-Magyarország Nemzetek Ligája-mérkőzés előtti utolsó tréningen Sallai Roland és Dárdai Bence kisebb izomprobléma miatt külön edzett a csapattól. #csakegyutt #magyarok #TURHUN pic.twitter.com/8bStpl3pHT
— MLSZ (@MLSZhivatalos) March 19, 2025
Milyen állapotban van Szoboszlai Dominik?
Röviden, reméljük, a lehető legjobban! Hosszan viszont érdemes megjegyezni, hogy csapatkapitányunk megterhelő hónapokon van túl, a Liverpoolt irányító Arne Slot ugyanis így a szezon utolsó harmadára némileg elmatekozta magát, s alaposan vissza is ütött a megfelelő rotáció hiánya.
Szoboszlai Dominik esetében ez egészen pontosan 40 tétmérkőzést és 2887 játékpercet jelent a 2024–2025-ös kiírásban, ami rengeteg, főleg, ha azt vesszük, hogy még van két hónap az idényből, s számos játékosnak a válogatottban is akadnak kötelezettségei. Az éremnek tehát két oldala van: örülhetünk, hogy egy magyar labdarúgó kulcsemberré tudott válni a világ egyik legjobb csapatában, ugyanakkor Szoboszlai így elég „kifacsart” állapotban érkezik meg az osztályozóra.
A Premier League-ben 1955 percet töltött a pályán, ezzel mindössze hatan előzik meg a keretben, az együttes legnagyobb sztárjai, Mohamed Szalah, Virgil van Dijk, Ryan Gravenberch, Alexis MacAllister, Andrew Robertson vagy épp Trent Alexander-Arnold.

Nem csupán a fáradtságot, a mentális állapotot illetően is nehéz hetek állnak Szoboszlai mögött, a Liverpool ugyanis előbb – némileg meglepetésre – kiesett a Paris Saint-Germain ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében (ráadásul egy hosszabbításba torkollott visszavágón), néhány napra rá aztán 2–1-re elveszítette a Newcastle elleni Ligakupa-döntőt.
A Premier League-ben a bajnoki cím innen minden bizonnyal már meglesz, de azért az említett kudarcok jelentős csalódásnak számítanak, hiszen a „vörösök” nagy esélyesei voltak mindkét sorozatnak. Amit még fontos megjegyezni, hogy az említett mérkőzéseken Slot alakulata nem is játszott kifejezetten jól, enervált volt, érezni lehetett az energia és az intenzitás hiányát, s bizony Szoboszlain is látszódott a fáradtság.
Kapcsolódó tartalom
Törökország ellen viszont nem lesz idő pihenésre, Rossi minden bizonnyal 180 percre tervez a legjobb játékosával egy ilyen fontos párharcban. Persze a motiváltságát figyelembe véve az elmúlt másfél hét pofonjai pozitívan is lecsapódhatnak Szoboszlaiban, hisz tudja, mekkora tétje van a soron következő két meccsnek, a friss csalódásokból merítve pedig kettőzött erővel és motivációval vághat neki a hétnek.
A csapatkapitány egyébként a témával kapcsolatban az M4 Sportnak kedden úgy nyilatkozott, testileg és lelkileg is jó formában van, és az elmúlt hét negatív történéseit nem szeretné behozni a válogatotthoz.
„Muszáj elengednem, ami a múlt héten történt a klubomban. Mivel az előző hetünk nem úgy alakult, ahogy azt elgondoltuk és ahogy én is elképzeltem, nem szeretném az én negatív hetemet ide behozni, de ezzel mindenki így van. Szétválasztjuk a klubcsapatot a válogatottól és most mindenki arra fókuszál, hogy a válogatottban nyújtson olyan teljesítményt, ami számunkra fontos”.
„Jó formában vagyok testileg, lelkileg egy-két nehézséggel, de azt majd kezeljük. Kész vagyok segíteni a csapaton, kész vagyok arra, hogy két olyan meccset játszunk, hogy ne csak a küzdés látszódjon rajtunk, annak ellenére is, hogy nagyon kevés időnk van együtt gyakorolni” – vetítette előre terveit a törökök elleni párharcra.
Honnan várhatjuk a gólokat?
A kérdés elsősorban amiatt vetődik fel, mert a nemzeti csapat jelenlegi első számú csatára, Varga Barnabás legutóbb a nyári Európa-bajnokságon, Svájc ellen talált be címeres mezben, az azóta eltelt nyolc találkozón viszont nem szerzett gólt.
A Ferencvárosban ugyan a szezon során 31 megmérettetésen 18-szor volt eredményes, az elmúlt hetekben kevésbé jönnek a gólok – ami a magyar válogatottat illeti, a Nemzetek Ligája csoportkörében csupán két játékosunk ünnepelhetett: Szoboszlai összesen háromszor, míg Sallai Roland egyszer villant meg.

Ez a statisztika önmagában rámutat, hogy a csapatkapitány minden fronton kulcstényező, ugyanakkor ahogy az előző kérdésnél említettük, Szoboszlai Dominik fizikailag és mentálisan is túl van terhelve hónapok óta, így a társaknak meg kell próbálniuk minél nagyobb terhet levenni a válláról. Az első és legfontosabb dolog pedig a gólszerzés lehet.
Itt kiemelten lényeges tényező Kerkez Milos és az ő beadásai, mivel a válogatott egyik nagy fegyvere Varga Barnabás minőségi fejjátéka lehet, ami akár el is döntheti a végső győzelem sorsát. A szélen a villámgyors Sallai Roland egyértelmű veszélyt jelenthet, míg a jobbára csereként, a hajrára beálló Csoboth Kevin is bizonyította már, hogy ő lehet a fontos gólok szerzője lenni (elég a skótok elleni Eb-meccsre gondolni ugyebár).
Kapcsolódó tartalom
Elsősorban ebben a sorban bízhatunk, hiszen a többi támadó közül Gazdag Dániel például a válogatottban kevésbé tündököl befejező szerepben, 2022 júniusa, az angolok elleni 4–0-s csoda óta nem is köszönt be a nemzeti csapatban, míg a Braunschweigben futballozó Szabó Levente tapasztalatlan nemzetközi téren, eddig mindössze egyszer öltötte magára a válogatott mezt, a bajnokságban egyébként 21 mérkőzésen négyszer volt eredményes – ha muszáj lesz gólt szerezni, ő is egy jó opció lehet a beadásoknál, hiszen a 195 centiméteres magasságával Varga mellett komoly fenyetést jelenthet. Már csak azért is, mert a törökök várható kezdő védelmében Merih Demiral – igaz, ő az első meccsen eltiltás miatt nem lesz ott – a legmagasabb a maga 190 centiméterével, a Nemzetek Ligájában mellette szereplő Abdülkerim Bardakcı „mindössze” 185 centiméter, így szükség esetén nagy pluszt adhat ellenük a két jól fejelő magyar csatár.
A magyar válogatott csütörtökön Isztambulban, három nappal később, vasárnap pedig a Puskás Arénában játszik Törökországgal, a tét a Nemzetek Ligája A-osztályában maradás. Az M4 Sport és az m4sport.hu mindkét találkozót élőben közvetíti.
A párharcnak nem csak presztízsértéke van, az Eb-sorsolás szempontjából is kulcsfontosságú, mivel az A-ligás csapatok elkerülik egymást, így pedig papíron könnyebb csoportba kerülhet a válogatott.
További érdekesség, hogy az osztályozó első, isztambuli felvonása lesz a válogatott 1000. mérkőzése, ám mint Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke az M4 Sportnak adott interjújában kifejtette, noha gondolkodtak ünnepségen, de egyrészt a találkozóra idegenben kerül sor, másrészt 2026-ban lesz 125 éves az MLSZ, ezért jövőre, azzal összekapcsolva ünnepelnék meg a jubileumi mérföldkövet.
A jeles ezredik alkalomból arra buzdítottuk az M4 Sport követőit, állítsák össze az eddig lejátszott 999 találkozó álomcsapatát! Minden egyes posztra külön lehetett szavazni az M4 Sport Facebook-oldalán, a végleges álomcsapatot csütörtökön, a mérkőzés napján hirdetjük ki.
Nemzetek Ligája, osztályozó az A divízióban maradásért
03.20., 18:00
Törökország–Magyarország (M4 Sport & m4sport.hu)
03.23. 18:00
Magyarország–Törökország (M4 Sport & m4sport.hu)
A magyar válogatott kerete a párharcra:
kapusok:
Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Hegyi Krisztián (Debreceni VSC), Szappanos Péter (Paksi FC)
védők:
Balogh Botond (Parma), Botka Endre (Kecskeméti TE), Dárdai Márton (Hertha BSC), Fiola Attila (Újpest FC), Willi Orbán (RB Leipzig), Szalai Attila (Standard Liege)
középpályások:
Bolla Bendegúz (Rapid Wien), Dárdai Bence (VfL Wolfsburg), Kata Mihály (MTK Budapest), Kerkez Milos (Bournemouth), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Nego Loic (Le Havre), Nikitscher Tamás (Valladolid), Schäfer András (Union Berlin), Tóth Alex (Ferencvárosi TE), Vécsei Bálint (Paksi FC), Osváth Attila (Paksi FC)
támadók:
Csoboth Kevin (St. Gallen), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Sallai Roland (Galatasaray), Szabó Levente (Braunschweig), Szoboszlai Dominik (FC Liverpool), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)