A 22 esztendős Hegyi Krisztián első ízben kapott meghívót Marco Rossitól a felnőttválogatott keretébe, szerdán azonban az MLSZ bejelentette, hogy a kapus sérülés miatt elhagyta Telkit és visszatért a klubjához. Azóta kiderült, nagy a baj, Hegyinek elszakadt a combizma, emiatt műteni is kell, s minden bizonnyal véget ért számára a 2024–2025-ös szezon.
Kapcsolódó tartalom
A kiesés a DVSC számára sem jó hír, az együttes keretébe ugyanis így csak a veterán Megyeri Balázs van, míg mellette Pálfi Donát maradt, aki az OTP Ban Ligában még egyáltalán nem védett – a haon.hu ennek kapcsán arról számolt be, hogy az alakulat egy szabadúszó játékost is szerződtethet a posztra, az illető pedig a portál értesülései szerint Dombó Dávid lehet. A 32 éves Dombó az elmúlt években a Haladás, a Mezőkövesd, a Kisvárda, a Vasas és a Zalaegerszeg színeiben is játszott az NB I-ben, utóbbinál az előző idényben összesen 22 élvonalbeli bajnokin lépett pályára, tavaly július óta viszont nincs csapata.
A Hajdú-Bihar Vármegyei oldal hozzáteszi, hogy mivel Nestor El Maestro előszeretettel hoz olyan futballistákat, akikkel korábban már dolgozott együtt, így szóba jöhet még a cseh Martin Chudy (Sprtak Trnava), akivel a szakember Szlovákiában bajnoki címet is nyert.
A Debrecen 24 forduló után 20 szerzett pontjával a 11., utolsó előtti – kiesést jelentő – helyen áll az OTP Bank Ligában, Dzsudzsák Balázsék a válogatott szünet után a sereghajtó Kecskemét otthonába látogatnak.