A Nemzetek Ligája rájátszásának odavágóján a magyar válogatott Törökországgal találkozott az isztambuli Rams Parkban. A mérkőzésen a várakozásoknak megfelelően a törökök offenzíven léptek fel, letámadtak, igyekeztek létszámfölényt kialakítani az utolsó vonalunkban, hol direkten, hol kevésbé direkten, de rendületlenül masíroztak előrefelé. Támadásaikat hamar siker koronázta, így már a 9. percben Orkan Kökcü révén vezetést szereztek.

Ezt követően a találkozó nyugodtabb mederben zajlott, a 25. percben sikerült hibára kényszerítünk a török védelmet és egalizáltunk. Annak ellenére, hogy nekünk is meg voltak a helyzeteink, sőt még több is volt, mint a törököknek, ezáltal kiegyensúlyozottnak hatott a mérkőzés, még sem szabad megkerülni a tényt, hogy milyen könnyedén jutottak el a védekező harmadunkba, ahol a játékosminőségbeli fölényüket kihasználva a második félidőben két góllal növelni tudták előnyüket. Marco Rossi nyilatkozatát, mely szerint nem érdemeltünk két gólos vereséget a statisztikák is alátámasszák, mind az xG-mutató, mind a lövések mennyisége és minősége, de nézzük azokat a tanulságokat, amelyekkel az odavágó szolgált. 

1. Rosszul működő középmagas blokk 

A magyar válogatott az utóbbi években leginkább a középmagas blokkot választotta a védekezésének kiindulási pontjaként. Az első ötös rendszerint Varga Barnabás, Szoboszlai Dominik, Sallai Roland, Schäfer András, és Nikitscher Tamás felelnek a pálya centrumának lezárásáért, és a labda szélre tereléséért. Ez a törökök ellen is így volt, annyi különbséggel, hogy a labdára Vargáék nem helyeztek nyomást, miközben a gyors török támadók folyamatosan indultak a védelem mögé.  

Ennek a típusú védekezésnek az egyik hátulütője, hogy a védelem mögött jelentős területek maradnak, ahova az ellenfél belőheti a labdákat, ennek elkerülése miatt lett volna fontos nyomást gyakorolni a labdát birtokló játékosra. A törökök roppant tudatosan játszottak rá a mieink ezen gyengeségére, így nem csak simán belöbbölték a labdákat, hanem teret is csináltak maguknak. Az első félidőben baloldali nyolcasként futballozó Kenan Yildiz Fiola Attilát húzta ki a védelemből, hogy nagyobb területe legyen Baris Yilmaznak beindulni. 

Ezt a két szituációt még megúsztuk, de a harmadik védelem mögé belőtt labdából már érkezett a fentebb említett Kökcü vezető gólja. Érdekesség, hogy már a hollandok is megpróbálták kimozgatni egyik-másik belsővédőnket, hogy megnöveljék a távolságot a másik belsővédő és a szárnyvédő között, hogy azt a területet kihasználva alakítsanak ki helyzetet, de akkor a magyar védelem egyfelől mélyebben helyezkedett, másfelől a hollandok nem kísérleteztek hosszú magas labdákkal. 

A középmagas blokkunk másik problémája az volt, hogy a törökök négy védővel építkeztek, a szélsővédőik nagyon szélesen helyezkedtek és három támadóval kifejezetten nehéz volt megakadályozni a labdajáratásukat, főleg úgy, hogy egyszer Hakan Calhanoglu másszor Kökcü lépett vissza a védők közé, mellé, így folyamatosan létszámfölényt tudtak kialakítani, a labdákat pedig üzembiztosan juttatták el a mi védőharmadunkba. 

Nagy és Szoboszlai alapvetően a pálya közepének lezárásért feleltek, így a szélességi területekbe nem lett volna ideális kihúzódniuk, hiszen akkor a centrális zónák lettek volna szabadok, így viszont a szélek maradtak üresen, ahol a törökök rendszerint előre tudtak haladni. A harmadik gól előtt is hasonló szituáció alakult ki, ahogyan az a fenti ábrán is látható, Nagy mire odaért Müldürre, a török jobbhátvéd már a támadóharmadban volt, ahonnan könnyedén juttathatta el a labdát a tizenhatosunkon belülre.

2. Ritkán használt veszélyes fegyver: a letámadás 

A válogatott az odavágón labda ellen kevésszer volt proaktív, ritkán mentünk fel magasan, nem igazán támadtunk le, viszont a kevés alkalmak során, amikor ezt mégis megtettük látszott, hogy mennyire bizonytalan a törökök építkezése. 

Ugyan sikerült többször is labdát szerezni az ellenfél térfelén azok nagy része ritkán egy jól megkomponált letámadás eredménye volt, sokkal inkább a második labdák begyűjtéséből fakadt, pedig a gólunkat is gyakorlatilag egy letámadás eredményezte. 

Ezen kívül is voltak olyan helyzetek, amelyek megmutatták, hogy a törököknek nem ízlik a presszing és nem feltétlenül arra készültek, hogy kigurigázzák a magas letámadásunkat. Ennek következtében ilyen esetekben arra késztettük őket, hogy felrúgják a labdát, ami számunkra kedvező volt. 

3. Nagy Zsolt Sallai Roland legjobb alternatívája 

Sajnos Sallai Roland kényszerű okokból nem állhatott Rossi rendelkezésére, de Nagy Zsolt a válogatott egyik legjobbjaként helyettesítette. Természetesen a legideálisabb szcenárió az lenne, ha a legjobbak mindannyian egyszerre a pályán lehetnének, viszont így is kiderült, hogy a Hornyák Zsolt által megreformált Nagy, nem csak szárnyvédőként komoly erőssége a válogatottnak, hanem a duplatízesben játszva, Sallai Roland helyét elfoglalva is. Törökország ellen a Puskás Akadémia csapatkapitánya nagyszerű teljesítményt nyújtott. Csatárokat megszégyenítő 5 lövéskísérlet a neve mellett, amely össz xG értéke 0,74. 

Ráadásul, ha Szoboszlai kiugratását is képes lett volna a kapu felé terelni lehet, hogy a megérdemelt gól is ott lenne a neve mellett. A lövéseken kívül a védekezésben is roppant hasznos volt. Tizenhét párharcot vállalt, nyolcat megnyert, légicsatáinak pedig a felét. Ez utóbbi is szintén komoly erőssége, elég csak a hétvégi Zalaegerszeg ellen szerzett góljára gondolni, így a válogatottban már nem csak egy jól fejelő ember (Varga) tartózkodott elől, hanem Nagy is, ami szintén hordozott magában veszélyt a támadásaink szövögetésénél. 

A 3-1-es vereség ellenére a helyzet nem reménytelen, persze roppant nehéz lesz nem kettő, de akárcsak egy góllal is nyerni. Viszont hazai pályán a megfelelő következtetések levonását követően, akár egy roppant agresszív, magas letámadásra épülő játékkal nincs kizárva, hogy a magyar válogatott ismét csodát tesz. Csodát, hiszen ez ellen a török válogatott ellen, ahova még Arda Güler és Merih Demiral is visszatér, nem a sérülések és eltiltások által megtizedelt magyar csapat lesz az esélyes.