Vécsei Bálint két év után léphet pályára ismét a magyar válogatottban (legutóbb 2023 márciusában, Bulgária ellen játszott 87 percet).
„Nagyon boldog vagyok, hogy újra itt lehetek, nem érzékeltem semmi változást a válogatottnál, nagyon jó a hangulat, a társaság, és a kemény munka is ugyanúgy zajlik. Vannak hiányzóink (például a szintén középpályás, az odavágón sárga lapot begyűjtő, ezért eltiltott Schäfer András – a szerk.), így mindenkinek úgy kell készülnie, hogy pályára lép – én is így készülök. Pozitívan állok a visszavágóhoz, otthon játszunk, ez nagyon nagy segítség lesz nekünk” – mondta a sajtótájékoztatón a Paksi FC játékosa, aki elárulta, kielemezték az első, 3–1-re elveszített mérkőzést, és arra jutottak, hogy a labdával sokkal többet kell kezdeményezniük, hátul pedig sokkal pontosabbnak kell lenniük a visszavágón.
Kapcsolódó tartalom
A középpályás után Marco Rossit kérdezték az újságírók. Rossi az MTI kérdésére elárulta, Nagy Zsolt rendben van, de eltiltás miatt nem játszhat, a szintén eltiltott Schäfer visszatért klubjához, az Union Berlinhez, de az első meccset kihagyó Gulácsi Péter és Dárdai Bence viszont ezúttal rendelkezésre állhat. Hozzátette, Sallai Roland játéka még kérdéses, a délután kiderül, pontosan milyen állapotban van, de a játékos döntése, hogy vállalja-e a mérkőzést, ha rajta múlna, akkor biztosan kezdene.
„A labdarúgás az egyensúlyról szól, ha versenyképesek akarunk lenni, meg kell találni az egyensúlyt támadás és védekezés között. Stabilan, kompaktan kell védekeznünk a labda ellen, és amikor lehetőségünk nyílik, támadni kell. Néhány dolgon változtatnunk kell az odavágóhoz képest. Nem szabad teret engednünk nekik, mert nagyon gyors játékosaik vannak, mint például Arda Güler” – mondta a szövetségi kapitány, aki úgy véli, a kétgólos hátrány fényében is jó a hangulat a nemzeti csapatnál. Hozzátette, a játékosai és ő is úgy érzi, nem érdemeltek vereséget idegenben, pláne nem kétgólosat.
Kapcsolódó tartalom
„Nem vagyunk egyszerű helyzetben, de nem szabad számolgatnunk. A pályán a maximumot fogjuk kihozni magunkból, egyéni és csapatszinten is, meglátjuk, mire lesz elég. A fő célunk, hogy mindent beleadjunk, és emelet fővel vonulhassunk le a pályáról. Kötelességünk mindent beleadni, pontosan azért, mert a helyszínen hatvanezer ember, plusz egy egész ország mögöttünk áll és szurkol nekünk.”
Az olasz tréner a török média kérdésére azt is elárulta, a vb-selejtezőkön kulcskérdés lesz, hogy a legjobb formájukban számíthatunk-e a fontos játékosainkra.
Rossi arról is szót ejtett, hogy a játékosok zsúfolt naptára problémát jelent, hosszútávon ez kimerítő és sokkal több sérüléshez vezet, mint mondjuk húsz évvel ezelőtt, de erre nincs ráhatásuk.
Kapcsolódó tartalom
A törökök szövetségi kapitányáról, honfitársáról, Vincenzo Montelláról – akivel egyébként kifejezetten jó kapcsolatot ápol – azt mondta, az eddigi munkássága magáért beszél, óriási klubokat irányított, az Eb-n kiválóan szerepelt Törökországgal, és a Montenegró elleni, szerinte balszerencsés, 1–3-at leszámítva jó munkát végez jelenlegi csapatánál.