Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

„Szerencsére sikerült túljárnom az ellenfél eszén” – így védett kétszer 11-est Yaakobishvili Áron

„Szerencsére sikerült túljárnom az ellenfél eszén” – így védett kétszer 11-est Yaakobishvili Áron

m4sport.hu | | Szerző: Cseh Benjámin
A Magyarország–Izland U19-es Eb-selejtező elején Yaakobishvili Áron büntetőt hárított, majd az újralövetett tizenegyest is kivédte, így nagy szerepet játszott abban, hogy a mieink végül Mondovics Kevin góljával 1–0-ra nyertek. A mérkőzést követően a magyar kapus elmondta, csalódott volt, hogy az első kivédett tizenegyesnél szabálytalannak látták a mozgását, de mivel a másodiknál is védett, még nagyobb örömet okozott neki az eset.

Yaakobishvili Áron elképesztően sokat tett azért, hogy a mieink ne kerüljenek hat perc alatt – és később sem – hátrányba. Izland tizenegyeshez jutott, a magyar kapus pedig előbb jobbra vetődve kivédte Tomas Johannessen lövését, majd a játékvezető újrarúgatta a büntetőt, de a kapuvédőt ez sem zökkentette ki, másodszor is hárítani tudott.

„Csalódott voltam, hogy az első kivédett tizenegyesnél szabálytalannak látta a mozgásomat a partjelző, de azonnal arra koncentráltam, hogy a másodiknál is készen álljak a védésre – mondta a lefújás után a Nemzeti Sportnak Yaakobishvili.Szerencsére sikerült túljárnom az ellenfelem eszén, így még nagyobb örömet okozott ez a szituáció, az volt a győzelmünk alapja ugyanis, hogy ne kapjunk gólt. Ehhez kellett egy kis szerencse is.”

Az M4 Sport kamerái előtt hozzátette a Barcelona kapusa, hogy szerinte több volt az elmúlt három meccsben, az első húsz perc az osztrákok ellen nagyon nagy nyomott hagyott bennük, ez rányomhatta némileg a bélyegét a hátralévő fordulókra.

A győztes gól szerzője, Mondovics Kevin szerint sokkal bátrabban játszottak, mint az előző találkozón, a dánok ellen.

„A vége izgulós volt, három kapufája is volt az izlandiaknak, de bíztam Áronban, tudtam, hogy mindent ki fog védeni. Bíztam a csapatban is, ma jobban akartuk a győzelmet, ez látszott is. Szomorúak vagyunk, hogy nem leszünk ott az Eb-n. Ettől függetlenül motiváltak voltunk, mert semmiképp sem szerettünk volna pont nélkül zárni” – tette hozzá Czinger-Koczka Henriettának, az M4 Sport riporterének.

Jeremiás Gergő szövetségi edző szerint volt, amikor mi irányítottuk a játékot Izland ellen, de volt, amikor csak „túléltünk”.

„Teljesítményben közel sem ez volt a legjobb meccsünk, viszont eredményességben igen. Azt kértem mindenkitől, hogy a pozitívumokat vigyék magukkal a klubcsapataikhoz” – értékelt a tréner, aki úgy véli, reális, hogy a mieink a 3. helyen végeztek a csoportjukban.

A korosztályos kontinensviadalra csak a csoport első helyezettje, a kvartett élén százszázalékos mérleggel záró dánok jutottak ki. A Jeremiás vezette magyar csapat – amely szerdán az osztrákoktól 3–1-re kapott ki, majd szombaton a dánoktól szenvedett 1–0-s vereséget – harmadikként végzett.

Borítókép: Fotó: Kisvárda FC/Facebook

További tartalmak