Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Robbie Keane: Ha tizenegy játékossal lettünk volna a pályán, nagy valószínűséggel nyerünk

Robbie Keane: Ha tizenegy játékossal lettünk volna a pályán, nagy valószínűséggel nyerünk

m4sport.hu
Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője úgy véli, ha nincs Eldar Civic kiállítása a 23. percben, a címvédő zöld-fehérek legyőzték volna a DVTK-t.

 

Összefoglaló

A Diósgyőr hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a címvédő Ferencvárossal a labdarúgó NB I 25. fordulójában – a zöld-fehérek ezzel fontos pontokat hullajtottak el, s négy pontra nőtt a listavezető Puskás Akadémia előnye a bajnokságban.

A lefújás után a diósgyőri Valdas Dambrauskas az M4 Sportnak úgy fogalmazott, nem elégedett az iksszel.

„Csalódottak vagyunk, hiszen nem sűrűn adódik az ember életében, hogy legyőzze a Ferencvárost. Minden forgatókönyvre felkészültünk, arra is, ha többen vagyunk, arra is, ha eggyel kevesebben lettünk volna a pályán. Rengeteg pozitív dolgot tapasztaltunk meg ma, többek között azt, milyen jól kezdtünk, hogy álltunk fel és az FTC-nek az érzését sem adtuk meg annak, hogy előttünk áll a tabellán. A játékosok mindent beleadtak, apró részletek viszont hiányoztak ahhoz, hogy gólokat szerezzünk. Az utolsó harmadban élesebbnek kellett volna lettünk, hiányoztak az extra passzok, a hit és az önbizalom. A gólon kívül volt hatalmas helyzetünk” – vélekedett a szakember, aki reméli, csapata legközelebb már nyerni fog Miskolcon.

„Ma pozitív és negatív tapasztalat is van, de ezt magunk mögött kell hagyni. A labdabirtoklással nem volt probléma, főleg, miutan emberlőnyben voltunk, de ilyen helyzetben nem is okozhat problémát, hogy bejussunk a támadó harmadba, viszont ott már kezdődtek a gondok, mivel a Ferencváros nagyon leszűkítette a területet. A játékosokkal szemben nem szeretnék kritikát megfogalmazni, de azt azért látni kellett, hogy a ferencvárosi védelem nagyon jó volt, jobbak voltak hátul, mint amit mi tudtunk támadásban csinálni. Jobban kellett volna hinnünk magunkban. Kielemezzük a történteket és azon az úton haladunk tovább, amin elindultunk, hogy legközelebb, ha az FTC hozzánk látogat, akkor már nyerjünk.”

A Ferencvárost irányító Robbie Keane szerint a játékvezető könnyedén osztogatta a lapokat.

„A bíró előszeretettel osztogatta ma a sárga lapokat, a mi játékosaink meg nem voltak elég pontosak és fegyelmezettek ilyen szempontból, ettől függetlenül hatvanöt percet játszottunk emberhátrányban, mind támadásban, mind védekezésben megpróbáltunk mindent a pályán, de nem szabad megadni a lehetőségeket egy ilyen mérkőzésen. Az ember mindig elégedetlen, ha nem sikerül elhozni a három pontot, de ha tizenegy játékossal lettünk volna a pályán, nagy valószínűséggel nyerünk. Ettől függetlenül értékeles a játékosaimtól, hogy a pályán mindent megtettek, küzdöttem, ez lett a végeredménye. A cserék hozzá tudtak tenni a játékhoz, hoztak egyfajta nyugalmat, onnantól kezdve tudtunk építkezni.”

A trénert megkérdezték a Varga Barnabás, Alekszandar Pesics nézeteltérésről is, miután a két játékos a ferencvárosi büntetőnél összeveszett azon, ki rúgja a tizenegyest.

„Meg fogom oldani” – reagált Keane a témával kapcsolatban.

Az esetről Varga nem akart bővebben beszélni.

„Mindenki gólt akar szerezni, ő is csatár, én is, de ezt majd csapaton belül intézzük el, többet nem szeretnék erről mondani.”


OTP Bank Liga, 25. forduló: Diósgyőri VTK-Ferencvárosi TC 1-1 (1-1) 
Miskolc, 10 344 néző, v.: Bogár
gólszerzők: Pozeg Vancas (40.), illetve Varga B. (32., 11-esből)
piros lap: Civic (24.)
sárga lap: Bárdos (17.), Vallejo (30.), illetve Civic (15., 24.), Traoré (42.), Makreckis (61.)

Diósgyőri VTK:
Ogyincov – Szakos (Gera, 80.), Lund, Bárdos, Sanicacnin – Vallejo, Holdampf (Tiehi, 80.) – Acolatse (Jurek, 80.), Skribek, Pozeg Vancas (Benkő, 88.) – Rakonjac (Edomwonyi, 72.)

Ferencvárosi TC:
Dibusz – Makreckis, Gartenmann, Cissé, Raul Gustavo (Szalai G., 55.) – Maiga, Keita (Júlio Romao, 72.) – Pesic (Traoré, 33.), Tóth A., Civic – Varga B. (Saldanha, 72.)

A teljes forduló eredménysora
péntek
Kecskeméti TE – Debreceni VSC 1–3
szombat
ETO FC Győr – MTK Budapest 2–1
Zalaegerszegi TE FC – Paksi FC 1–1
Nyíregyháza Spartacus FC – Puskás Akadémia FC 0–2
vasárnap
Újpest FC – Fehérvár FC 2–2
Diósgyőri VTK – Ferencvárosi TC 1–1

 

Borítókép: Miskolc, 2025. március 30. Robbie Keane, a Ferencváros vezetõedzõje a labdarúgó OTP Bank Liga 25. fordulójában játszott Diósgyõri VTK - Ferencvárosi TC mérkõzésen a diósgyõri DVTK Stadionban a 2025. március 30-án. A végeredmény 1-1-es döntetlen. MTI/Vajda János

További tartalmak