Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

„Kiállunk Szusza Ferenc és Benedek Tibor emléke mellett” – az Újpest elítélte a Fradi-szurkolók rongálását

„Kiállunk Szusza Ferenc és Benedek Tibor emléke mellett” – az Újpest elítélte a Fradi-szurkolók rongálását

m4sport.hu | | Szerző: Cseh Benjámin
Az Újpest a hivatalos Facebook-oldalán tett közzé közleményt, amelyben felszólalt a hét elején történt zöld festékes rongálás ellen.

Kedden többek között a Hungarian Fanatics nevű szurkolói oldal is beszámolt arról, hogy néhány ferencvárosi drukker több újpesti graffitit tett tönkre a dupla derbire készülődve (szerdán a Magyar Kupában, míg vasárnap a bajnokságban találkozik a Ferencváros és az Újpest). Az elkövetők olyan utcai alkotásokat kentek le zöld festékkel, amelyeken elhunyt helyi legendákat, valamint közismert személyeket ábrázoltak.

A feltöltött fényképek tanúsága szerint Szusza Ferenc, az Újpest egykori csatárklasszisa, Benedek Tibor, az Újpest és a magyar válogatott háromszoros olimpiai bajnok pólós legendája, valamint a sokak által ismert és kedvelt, tavaly elhunyt törzsszurkoló, Baczó Tamás portréit rongálták meg.

Az akciót követően az egyik legnagyobb zöld-fehér kötődésű Facebook-oldal, a FradiMob elismerte, hogy „a fiaik nem megfelelően viselkedtek”, de az esetet véletlennek nevezték.

Az Újpest közleményét változtatás nélkül közöljük:

„Újpest nem csak egy városrész Budapest északi részén, sokkal több annál. Egy eszmény, egy közösség, melyet a sport iránti szeretet és a lokálpatriotizmus tart össze idén 140 éve. Ehhez az eszményhez mindenki hozzátett annyit, amennyit a tehetsége, kitartása és akarata engedett, és vannak, akik legendákká váltak. Közülük is kiemelkednek ketten, akik már nem lehetnek itt velünk, akik már nem tudnak többet tenni értünk, mindenüket odaadták, nekünk pedig kötelességünk, hogy emléküket megőrizzük. Ezen kötelességünknek nem csak mi, a szervezett egységek, hanem minden újpesti érzelmű ember eleget tesz. Így született meg egy egyedülálló alkotás Újpesten, mely Szusza Ferencnek, az Újpest FC bajnokának, válogatott legendájának, stadionjának névadójának, valamint Benedek Tibornak, az UTE magyar bajnok, Bajnokok Ligája- és LEN-kupa-győztes, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázójának, és az UVSE sportvezetőjének, aki a legsikeresebb vízilabdaklubot építette fel, is emléket állít.

Aki egy ilyen közösségi kegyhelyet zöld festékkel, vagy bármilyen más módon meggyaláz, annak semmi keresnivalója a magyar sportpályákon, lelátókon. Aki pedig ehhez bármilyen módon asszisztál, elhallgat vagy védelmet nyújt, az semmivel sem különb azoknál, akik az ecsetet fogták.

Mélységesen elítéljük ezt a cselekedetet, kiállunk Szusza Ferenc és Benedek Tibor emléke mellett. A helyreállítás költségeit az aláíró szervezetek vállalják, és minden segítséget megadnak ahhoz, hogy az alkotás újra eredeti állapotában emlékeztethesse Újpest jövendő legendáit arra, hogy kik azok, akikhez érdemes felnőni.”

Borítókép: Fotó: Újpest FC/Facebook

További tartalmak