Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Bartosz Grzelak: Ha valaki ki akar rúgni két rossz hónap miatt, tegye!

Bartosz Grzelak: Ha valaki ki akar rúgni két rossz hónap miatt, tegye!

m4sport.hu | | Szerző: Cseh Benjámin
A Ferencváros 3–1-re legyőzte az ősi rivális Újpestet a MOL Magyar Kupa szerdai negyeddöntőjében, ezzel továbbjutott a sorozat elődöntőjébe. Az összecsapást követően a két vezetőedző, Robbie Keane, illetve Bartosz Grzelak nemcsak az M4 Sport kamerái előtt, a sajtótájékoztatón is értékelt, utóbbin az újpestiek trénere háromszor mondta el, hogy elfogadja, ha elküldik.

„Az első félidőben elég jól játszottunk, kompaktak voltunk, de a tizenhatosunk környékén nem voltunk elég határozottak. 0–2-nél, a szünetben azt mondtam, még nincs vége a meccsnek. Aztán egy kontrából 3-0 lett. Remélem, vasárnap frissebbek leszünk. Hat-hét játékosnak komoly hasmenése volt, külön kellett választani a keretet, hogy ne fertőzzék meg egymást, ezen rémálom ellenére a végéig hajtottunk.  Elégedetlenek vagyunk az eredménnyel, de a passzjátékunk nagyon jó volt, csak nem elég agresszív. Több veszélyes helyzetet kell kialakítani és jobban kell uralni a tizenhatosunkat is. Még eggyel magasabb szint van bennünk” – értékelte a látottakat Bartosz Grzelak a sajtótájékoztatón, amelyen az ulloi129.hu és a csakfoci.hu is részt vett.

Az Újpest vezetőedzője ezt követően az esetleges menesztésére is kitért:

„Három évre írtam alá, az 36 hónap. Ez a csapat a 10. volt tavaly, az volt a kérés, hogy tegyem profivá és játszassak fiatalokat. Ha valaki ki akar rúgni két rossz hónap miatt, tegye. Voltak rossz eredményeink, de több meccsen mutattuk, hogy a játékunk javul. Nem én döntök, alázatosan mondom, ha úgy dönt a vezetés, hogy nem én vagyok a jövő embere, akkor azt elfogadom, de szerintem sokat tanulhatunk. Még fejlesztjük a klub minden aspektusát. De még egyszer, nem én döntök, hanem a menedzsment” – idézte az ulloi129.hu a svéd szakembert, akivel idén még nyeretlenek a IV. kerületiek az OTP Bank Ligában.

Március 19-én a lilák elnöke, Ratatics Péter, az m4sport.hu jelenlétében elmondta, elvárásaik vannak a csapat és az edző felé, s amennyiben ezek nem teljesülnek, a vezetőségnek lépnie kell. Ultimátumról nem beszélt, de azt hangsúlyozta, hogy az Újpesthez méltó módon kell futballozniuk a következő három meccsen, ebből kettő már lement (múlt hétvégén a Fehérvár az utolsó percekben mentett 2–2-re ellenük, míg csütörtökön a Ferencváros simán, 3–1-re verte őket), vasárnap pedig az NB I-ben találkoznak az ősi rivális FTC-vel.

Az újságírók Robbie Keane-t jóval kedélyesebb témákról kérdezték, például Pesics gólöröméről, amelyet az ő ikonikus ünneplése ihletett.

„Jó volt az első derbim, nagyon élveztem, fantasztikusak voltak a szurkolók. Pesicsnek a gólörömöt még gyakorolnia kell, de azért rendben volt. Beszéltem Barnival és vele, ők is egymással, bocsánatot kért. Az irodámban lerendeztük, ilyen dolgok történnek néha, de egy csapat vagyunk. Pesics egy jó, érzelmes srác, nagyon hamar lezártuk a témát” – szögezte le a Fradi vezetőedzője.

Grzelak az M4 Sport kamerái előtt azt is megmagyarázta, miért gratulált a játékvezetőnek a 3–1-es Fradi-győzelemmel végződő derbit követően.

Borítókép: Bartosz Grzelak (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)

További tartalmak