A lefújás után az M4 Sport helyszíni stúdiójában értékelő Varga Barnabás úgy érzi, a diósgyőri döntetlen után összekapta magát a csapat és mivel minkét derbit megnyerték a héten, ez jól is sikerült.
„Ugyanazt a csapatot kétszer egy héten nem nagyon szokták megverni, erre most rácáfoltunk. Vártuk, hogy most kicsit más focit fognak játszani, de nem nagyon különbözött a szerdaitól, a meccs elejétől kezdve a mi akartunk érvényesült, nagyon örülünk neki” – összegzett a magyar válogatott csatár, aki egy les miatt érvénytelenített találatig jutott a mérkőzésen.
„Mondták, hogy nagyon kevésen múlt, sajnos most egy ilyen szériában vagyok, de próbálok mindent megtenni, a pályán és a párharcokban is.”
Csatártársáról, a második gólt szerző Aleksandar Pesicről azt mondta: „szerencsére nagyon elkapta a fonalat, örülünk neki”.
A DVTK elleni mérkőzésen látott 11-es szituációval kapcsolatos kérdésre válaszolva – a büntetők elvégzéséről – szűkszavúan annyit mondott: „ha pályán vagyok, valószínűleg én fogom lőni, meglátjuk, hogyan alakulnak a mérkőzések. Örülünk, hogy a másik két csatár jó formában van, majd jön nekem is”.
Végezetül elárulta, tudták, hogy a listavezető Puskás Akadémia botlott az MTK ellen:
„Ezért is kettőzött erővel jöttünk ki a mérkőzésre, nagyon fontos volt, hogy közeledjünk, két pontra vagyunk, tehát mondhatjuk, hogy a saját kezünkben van a sorsunk” – utalt arra, hogy a hátralévő 7 fordulóban a Ferencváros még hazai pályán játszik a Puskás Akadémiával.
A mindkét ferencvárosi gólt előkészítő Tóth Alex azzal kezdte, hogy derbin pályára lépni mindig különleges érzés.
„Próbálom véghezvinni a pályán, amit a mester kér, ennek szerencsére gólok, gólpasszok az eredményei” – nyilatkozta a tőle megszokott szereénységgel.
Megerősítette Varga szavait a bajnoki versenyfutáról: „innentől már rajtunk áll”.
Kapcsolódó tartalom
OTP Bank Liga, 26. forduló:
április 5., szombat
Kecskeméti TE–ETO FC Győr 1–1
Paksi FC–Nyíregyháza Spartacus FC 2–0
Debreceni VSC–Diósgyőri VTK 4–1
április 6., vasárnap
Fehérvár FC–Zalaegerszegi TE FC 0–2
Puskás Akadémia FC–MTK Budapest 1–1
Ferencvárosi TC–Újpest FC 2–0