Ez volt a harmincadik: a Ferencváros nagyon simán, 2–0-ra legyőzte az Újpestet vasárnap este, így tovább őrzi 2015 óta tartó veretlenségét a derbiken. Elsőre meg másodikra még talán akadt ebben hírérték, de az elmúlt időszakban a párharc jelentősen inflálódott, egyre nehezebb újat és értelmeset mondani róla: a Fradi jobb csapat, ezt a pályán érzékelteti, viszlát! Ha adott párosításban semleges néző számára egy 0–0-s meccs a szezon csúcspontja, az a párharc elvesztette izgalmas jellegét.

A harminc meccs tényleg borzasztóan sok, de tíz meg húsz is már az, a jelenség már évekkel ezelőtt ugyanez volt, a klubok közti különbség a pályán sokkal erősebben manifesztálódik, mint a Fradi és más csapatok tekintetében, mivel a zöld-fehéreknél ügyesen sulykolják a légiósokba a történelmi jelentőséget. A létező fölény ezzel magyarázható is, na de a harmincmeccses lila nyeretlenség tényleg több a soknál! Nem segít rajta, hogy most már háromszor is találkoznak egy szezonon belül, túlnyomó többségben a Groupama Arénában, a derbi exkluzivitása, ünnepélyessége az erővszionyok ferdülésével szinkronban szenvedett csorbát. Azt vártuk, hogy a történelmi hét, a négy napon belüli két derbi majd csempészhet némi fűszert, adott esetben az Újpest a kettőből egyszer legalább meccsben lehet, de semmi különös nem történt, megnéztük kétszer szinte ugyanazt. A szurkolótáborok persze becsülettel felkészültek, megmutatták szép (jó hangulat, koreográfiák) és kevésbé szép (trágárságok, falfirkálás) oldalukat is, s a körítés szempontjából nyilván sokkal jobb is ilyen meccseket nézni, mint a hangulattalanokat, csak kicsit az az ember érzése: a történelmi és kulturális kontextus miatt többet gondol bele a derbibe, mint ami jelenleg.

Mielőtt viszont végleg elmerülünk a nyafogástenger habjaiban, azért jegyezzük meg, hogy a derbi élességének alapvetően egy szakmailag pozitív folyamat árt: a Fradi felépített egy kiemelkedő csapatot, amivel az Újpest egyelőre csak szeretne versenyezni, ha pedig tényleg pár éven belül eljut hasonló szintre, valószínűleg csak – a fradistákat leszámítva – keserédes emlék lesz a totális zöld-fehér dominancia. Egyelőre ebből az ambíciók stimmelnek.

Vasárnap este egy típusmeccset láthattunk: az Újpest saját állapotához képest nem focizott rosszul, de így sem volt esélye, igazából még a pontszerzésre sem. Bartosz Grzelak az M4 Sportnak pozitívan értékelte a látottakat, szerinte a gólokon túl kiegyenlített meccset játszottak, a minőségi különbség döntött, de eközben tudtak nyomást helyezni az ellenfélre, a 86. percig cserélnie sem kellett.

Elsőre ez nagyon abszurdnak hangzik, de van némi igazsága a svéd mesternek: az utolsó húsz méterig a számok alapján az Újpest tudott annyit, mint az FTC, védekezésben pedig többnyire jól működött. A Fradi 51.46 százalékos labdabirtoklásánál csak a múlt heti, DVTK elleni vendégjáték során volt kevesebb a szezonban, de akkor a címvédő hetven percet emberhátrányban játszott; a derbin bemutatott hét lövési kísérlet, abból kettőt kaput találó mind-mind negatív rekordbeállítás tőle. De lehet még tovább ütni a vasat: az Újpestnek több támadása, kapura lövése, veszélyzónába juttatott pontos passza volt ősi riválisánál!

Na igen, tipikus eset, amikor a számok mögé érdemes kontextust is pakolni. Egyfelől a Ferencváros a meccs jelentős részében előnyben, komfortzónája teljében volt, az újpesti labdabirtoklási fázisokat tökéletesen lereagálta, semmi nem indokolta, hogy ennél többet kiadjon magából. Másrészt, a helyzetek kialakításában és befejezésében olyan égbekiáltó volt a csapatok között a különbség, hogy az FTC lövésenként 0,21-es, az Újpest 0,05-ös xG-t dolgozott ki, vagyis előbbi sokkal magasabb minőségű lehetőségekhez jutott. Bár két meccsre vetítve talán nem a várható gól-mutató a legrelevánsabb adat, de 180 percre a 0,7-es összesített xG a lila-fehérektől finoman szólva is karcsú.

Grzelak a passzívabb kupameccs után sokkal intenzívebb játékra váltott, ami szerkezeti visszaváltással is járt: a szerdai 5-3-2-t 5-2-3-ra cserélte, éppen azért, hogy megakadályozza, hogy a Fradi kézilabdás módon körbeadogassa, s mélyre szorítsa csapatát. A játékrendszer védekező fázisai nem is működtek rosszul, erre utal a kevés Fradi-helyzet, Varga Barnabás relatív semlegesítése is, de volt néhány sarokpontja, amin elcsúsztak, s végső soron a gólokat is abból kapták. Az alábbi klip nem közvetlenül ezeket a szituációkat, hanem egyéb eseteket hivatott bemutatni:

1.Az 5-2-3-as játékrendszer egyik jelentős hátulütője volt a középpályás létszámhátrány, az FTC 3-5-2-jében pedig Tóth Alex lett a jolly joker, aki elsősorban a védelem és a középpálya közti jelentős távolságot használta ki. A 19 éves játékos teljesen szabadon vehette fel a labdákat, ami értelemszerűen állandó reakcióra kényszerítette a vendégeket – egyszer egy belső védőnek kellett kiugrania rá, máskor egy középpályásnak, de adott esetben Karamoko vagy Beridze is visszalépkedett rá. A kötetlen szerepkörét tökéletesen példázza passztérképe, elég változatos:

Tóth Alex passzai az FTC ellen.

2. Az Újpest letámadásából finoman szólva is hiányzott az összehangoltság, óriási területek tátongtak a csapatrészek között. A három belső védő elég fixen tartotta a pozícióját, de nem egyszer a két szélen Gergényi és Bese is a kelleténél hátrébb szorult, amikor pedig Lacouxék feljebb léptek középről, tátongott a Fradi előtt a terület. Az FTC gond nélkül alakított ki létszámfölényt a labdakihozataloknál, ezerszer hatékonyabban működtek az átmenetei, mint a túloldalon.

A belső védők statikussága, illetve a labdás játék az újpesti álvagányság gyanúját kelti. Valóban jól néz ki, ha egy csapat közel ikszesre kihozza a birtoklást a Groupamában, de annál feltűnőbb is, hogy a harminc támadásából alig-alig tudott gólhelyzetet kialakítani. Az feltétlenül dicséretes, hogy a magasabb hazai letámadás során sem a vakvilágba rugdosták el a labdákat, ahogy különböző mozgásokkal (a három támadó egy oldalon, Brodic vissza hatosba) is kísérleteztek – de sikertelenül. A támadásba a belső védők (Fiola, Nunes) sokkal ritkábban forogtak be, mint a túloldalon Gartenmann és Szalai, s sok esetben a megfelelő támogató mozgások is hiányoztak.

És a Nagy Megfejtésnél megint érdemes visszatérni a foci alfához, omegájához: a Fradi játékosai ennyivel jobbak. Az Újpest ugyan rendre erőltette a bal szárnyat, amelyen a Gergényi-Kaján párharcban a legnagyobb minőségi fölényét remélte, meg egyébként is sokkal aktívabban használja a szezon során, de rossz beadásokig, bedobásszituációkig jutott, valódi bontásig szinte alig.

Nem lennék megesküdve rá, hogy a következő derbin is Bartosz Grzelak lesz az Újpest vezetőedzője, illetve, hogy sok metszet lesz a játékoskeretek között, de nehéz elképzelni, hogy őszre nagyot forduljon a világ. A derbiszkeptikusok tábora egyre csak nő, de a jelenlegi helyzetében az Újpestnek nyilvánvalóan nem a Fradit kell elsőként legyőznie – a nála gyengébbeket viszont most már illene. Hogy aztán pár év múlva már ne nettó kesergést, hanem valódi extázist állítson elő a legendás párharc. Mert a harminc meccs, a közel tíz év irreálisan sok.

OTP Bank Liga, 26. forduló:

április 5., szombat
Kecskeméti TE–ETO FC Győr 1–1
Paksi FC–Nyíregyháza Spartacus FC 2–0
Debreceni VSC–Diósgyőri VTK 4–1

április 6., vasárnap
Fehérvár FC–Zalaegerszegi TE FC 0–2
Puskás Akadémia FC–MTK Budapest 1–1
Ferencvárosi TC–Újpest FC 2–0

A 27. forduló programja:

április 11., péntek
18.00 Diósgyőri VTK–Kecskeméti TE
20.30 MTK Budapest–Paksi FC (A hét meccse)

április 12., szombat
14.15 ETO FC Győr–Puskás Akadémia FC
19.45 Zalaegerszegi TE FC–Ferencvárosi TC

április 13., vasárnap
14.00 Újpest FC–Debreceni VSC
19.00 Nyíregyháza Spartacus FC–Fehérvár FC