Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

„Tény, az adatokat nem annyira szereti” – Bognár György nem foglalkozik az xG-vel, kollégái annál inkább

„Tény, az adatokat nem annyira szereti” – Bognár György nem foglalkozik az xG-vel, kollégái annál inkább

m4sport.hu | Szerző: Stángli Dominik
A Paks vezetőedzőjét, Bognár Györgyöt sokat hallottuk már nyilatkozni, de az m4sport.hu-nál arra is kíváncsiak voltunk, kik dolgoznak mellette nap mint nap azért, hogy a Paks támadófutballja nemcsak eredményes, hanem közönségszórakoztató is legyen. Négy interjúalannyal, a kispadon helyet foglaló másodedzőkkel, Gévay Zsolttal, Kiss Tamással és Haraszti Zoltánnal, illetve a háttérben dolgozó videoelemzővel, Pámer Krisztiánnal is beszélgettünk a válaszok megtalálásához.

Cikkünkben főszerepet kapott a paksi videoelemzés, az edzők közös munkája Bognár Györggyel, a támadófutball, a saját- illetve az ellenfél játékának feltérképezése, és az is, hogy minek köszönhetően lehet sikeres a „magyar csapat”.

Pámer Krisztián labdarúgó-karrierje lezárása után lett videoelemző, saját nevelésként egyszer a kispadon is ülhetett az NB I-ben, négy éve a Paks szakmai stábjának tagja.

„Paksi srác vagyok, egész pályafutásom során itt játszottam. Kapusként az NB III-ig jutottam, inkább a kitartó játékosok közé tartoztam, mintsem a tehetségek közé. Úgy kezdődött a videoelemzés, hogy még aktívan fociztam az NB III-ban, mellette pedig elkezdtem külön foglalkozni a kapusokkal. Ez a szezon viszont nem sikerült jól számunkra, meg is szűnt a harmadosztályú csapatunk. Utána az utánpótlásban kapusedzőként dolgoztam, majd egy év után újjáalakult a Paks második számú együttese, és a 2020/2021-es szezontól fogva elkezdtem az elemzést az NB III-ban – mondta megkeresésünkre a Paks videoelemzője, Pámer Krisztián.

Pámer Krisztián (Fotó: Paksi FC)

A videoelemzés hatása Pakson

„Pakson nem volt előttem videoelemző, ezért beszélgettem Haraszti Zsolt ügyvezetőnkkel, hogy jó lenne, ha az NB I-es csapatnál is elkezdenénk. 2022-ben indult egy képzés az MLSZ-nél, ahol Késedi Gábortól és Beregi Istvántól sok mindent lehetett tanulni, itt sajátítottam el az alapokat. Bognár Gyuri már nyit az újdonságok felé, de csak az ellenfeleket elemzem, a saját játékunkról nem kér tőlem semmilyen anyagot, ez az edzői stáb dolga. Nem elvárás, hogy nagyon részletes elemzést készítsek, általában egy 6-7 perces videót csinálok az ellenfelekről, amiben a pontrúgások is benne vannak.”

Egyébként a 6-7 perces videó nem számít rövidnek, úgy tudjuk, hogy az NB I-es csapatoknál általában 8 perces videókat szoktak készíteni a riválisokról, igaz, ezekben a pontrúgások elemzése nincsen benne. Pakson a videoelemzésen nem csak egy ember dolgozik, a két másodedző – Gévay Zsolt és Haraszti Zoltán – mellett a pályaedző, Kiss Tamás is kiveszi a részét a csapat taktikai felkészítéséből.

A paksi szakmai stáb (Fotó: Paksi FC)

Gévay Zsoltot és Kiss Tamást a paksi szimpatizánsoknak nem kell bemutatni, hiszen mindkettőjüknek több mint 200 mérkőzése van a klub színeiben. A Paks ügyvezetőjének fia, Zoltán pedig a legmagasabb osztályig ugyan nem jutott el a tolnaiakkal, de az utánpótlásban focizott, jelenleg ő is a szakmai stábot erősíti.

P. K.:Videoelemzőként kevés kapcsolatom van Bognár Györggyel, a játékosoknak sem én prezentálom a videós anyagot.”

Haraszti Zoltán: „Mindannyian követjük az NB I-et, tisztában vagyunk az ellenfelek erősségeivel, illetve gyengeségeivel. Megbeszéljük a szempontokat, amit Krisztián összetesz, átnézem, majd prezentálom a csapatnak. A játékosaink teljes mértékben befogadóak, az elemzésbe Bognár György szabad kezet adott. A saját játékot csak szóban „elemezzük”, de ha szükségét érezzük, akkor egyszer-kétszer videón is megmutatjuk meglátásainkat.”

A Paksi FC használja ki legjobban a helyzeteket az NB I-ben (Fotó: M4 Sport)

Bognár György első paksi időszakában (2020–2022) még nem igazán volt videoelemzés, de az MTK-tól való visszatérése után nyitott volt ennek folytatására (a helyére érkező, majd fél év után továbbálló Waltner Róbert irányítása alatt indult az ellenfelek elemzése). Pámer Krisztián elmondása szerint a kezdetekben előfordult, hogy néhány ellenfélről nem kért tőle elemzést Bognár, de ez változott az utóbbi időben, hiszen már heti rendszereséggel prezentálnak videókat a játékosoknak.

Kiss Tamás.: Az sem jó, ha valaki mindennap videózik, de az sem, ha egyáltalán nem. Meg kell találni az egyensúlyt, mert játékosként én sem annyira tudtam figyelni. Éppen ezért minden egyes nap csurgatunk egy kis információt a játékosoknak, az már más kérdés, hogy vizuálisan csak egyszer látják az anyagot.”

A szakmai stáb közös munkája

A másodedzők elmondták, edzés előtt egyeztetnek a tréning felépítéséről, majd együtt átbeszélik csapatuk és az ellenfelek játékát is. Az edzéseket hárman tartják, Bognár György csak felügyeli a munkájukat, akitől nagy teret kaptak, elmondásuk szerint minden egyes nap egy szakmai továbbképzést jelent számukra, rengeteget tanulnak tőle.

Bognár György edzésen (Fotó: Paksi FC)

A Paks első csapatánál 10 szezont lejátszó Kiss Tamás elmondta, Bognár György különösen figyel arra, hogy ne legyen feszült hangulat a klubnál, továbbá egy hiteles szakembernek tartja, ez pedig elősegíti, hogy szinte minden igazolás jól teljesít náluk.

A szakmai stáb közösen megvitatja, hogy ki illene a csapatba, de elmondásuk szerint vannak külön megfigyelőik, akik azokat a játékosokat monitorozzák, akik kevésbé vannak szem előtt.

A híres paksi támadófoci

A Paksi FC a 2024/25-ös szezonban eddig kimagaslóan a legtöbb gólt rúgta (56), mögöttük az MTK áll 45 szerzett góllal, a harmadik helyen pedig a Ferencváros és a Puskás Akadémia osztozik 43-43 találattal.

„Csatárokból sosem elég! Ha te lövöd a legtöbb gólt, nagy bajod nem lehet” -nyilatkozta korábban Bognár György.

A tolnaiak támadóharmadát olyan nevek erősítik, mint Ádám Martin, Böde Dániel, Tóth Barna, Könyves Norbert, Hahn János, vagy éppen Haraszti Zsolt.

H. Z.: „Nemcsak az NB I-ben, hanem nemzetközi szinten is nehéz a csatáraink ellen védekezni. Jól használják a testüket, nehéz őket megfogni. Minden támadónk nagyon nyitottak a meglátásainkra, mindig azon vannak, hogy minél jobbak legyenek. Pluszmunkát is szoktak végezni, például egyéni képzéseken gyakorolják a helyzetkihasználást. Elfogadják a tanácsainkat, könnyű velük dolgozni.”

 

A Cube adatait vizsgálva elmondható, hogy a paksiak egyáltalán nem a kontrákra építenek, a levegőben nagyon erősek és magas minőségű helyzeteket dolgoznak ki az ellenfelek kapuja előtt. Ezek mellett a tizenhatoson belüli labdaérintésekben, a beadásokban és a pontrúgásokban is jeleskednek, és jól ki is használják azokat.

H. Z.: „A beadásokat és a pontrúgásokat minden héten többször is gyakoroljuk. Folyamatosan érintjük az erősségeinket, és próbálunk fejlődni abban is, hogy beépítsünk új variációkat a játékunkba. Minden ellenfél elemzi a játékunkat, ha úgy érezzük, hogy kiismerhetőek vagyunk, akkor próbálunk változtatni. Megvan a stílusunk, amihez ragaszkodunk, de van néhány csapat az NB I-ben, akihez alkalmazkodnunk kell.”

A védőknek nehéz Pakson játszaniuk a támadófoci miatt

„A támadóknak könnyebb beilleszkedni a taktikánk miatt, a védőknek azonban nehezebb adaptálódni” – mondta Kiss, majd a csapat korábbi védője, Gévay pontosabb képet adott a hátsó emberek helyzetéről:

„Először furcsa volt itt játszanom, Gyurinál egy teljesen másfajta védekezést kell elsajátítani. Védőként nagyobbnak tűnik a rizikófaktor, de ha megtanulják, akkor jól tud működni. Jobban kell koncentrálni, hiszen, ha hibázol, akkor a kapusodra viszik a labdát, ami egy feltűnő hiba, és ha ezt többször is elköveted, akkor nem sokat leszel a pályán. Élvezhetőbb így a játék, de megértem jelenlegi védőinket, hiszen én is játszottam ebben a felfogásban. Próbálom átadni a meglátásaimat, de azt látom, hogy a többség már teljesen el tudta sajátítani ezt a fajta védekezést.”

H. Z.:Nem elvárás, hogy támadófocit játsszunk, ezt Gyuri hozta magával. Mikor először idejött, felmérte a keretet, és úgy látta, így lehetünk sikeresek. Pakson ez nagyon működik, családias a közeg, csak a futballra kell koncentrálni, mindenkiből ki tudjuk hozni a maximumot.”

Haraszti Zoltán taktikai utasításokat ad Osváth Attilának (Fotó: Paksi FC)

A róla kialakult képpel szemben Bognár György nem veti meg az újdonságokat

A videoelemzés ugyan már Pakson is jelen van, de az adatelemzéssel még nem foglalkoznak. Bognár György egy korábbi nyilatkozatában elmondta: „Azt se tudom, mi az az xG, de nem is érdekel”. De valóban így gondolkodik a tréner?

P. K.: „Az tény, az adatokat nem annyira szereti. A mai világban már nagyon sokféle adat van, és ezekből nem egyszerű kiszűrni, hogy kinek mi fontos. Gyuri mindig azt mondja, ő inkább a saját szemének hisz.”

Kiss Tamás elmondta, Bognár mindenkit meghallgat, ha pedig valamit meg tudnak neki magyarázni, akkor azt el is fogadja. Kiss véleménye szerint nagyon hasznos információkat nyújtanak a különböző statisztikák, mint például az xG-mutató, de ezek már mind megtörtént dolgok, amiken utólag nem lehet változtatni.

K. T.: „Elmentünk már abba az irányba, hogy nem futballistákat, hanem robotokat gyártunk.

Bognár Gyurinak olyan nagyszerű megérzései vannak, amik nem tanulhatóak. Ő szokta kezdeményezni a mérkőzések közben zajló pozíció-változásokat, és a cseréket is, nem tudunk neki olyan dolgot mondani, amit ő már ne vett volna észre. Olyan előfordul, hogy jelzi, miből lehet baj, mi pedig néha javasoljuk, hogy még kicsit várjunk, hátha rendeződik a csapat, de ő az egyik legjobb ösztönös edző.”

P. K.: Ha megnézzük az elmúlt évek paksi eredményeit, az alátámasztja, hogy klubunk a legsikeresebb időszakát éli, Bognár György filozófiája jól működik. Persze örülnék neki, ha videoelemzőként nagyobb szerepet kapnék a stábon belül, de meg kell találni azt az egyensúlyt, amire a játékosok még befogadóak. Élő elemzést például nem szoktunk készíteni, ezért a mérkőzéseken sem vagyok ott, de a kapusoknak külön szoktam videókat készíteni, ami segíti a felkészülésüket.”

Haraszti Zoltán és Pámer Krisztián a Magyar Kupa megnyerése után (Fotó: Paksi FC)

Pámer Krisztián 2022-ben Waltner Róbert időszakában kezdett el dolgozni az NB I-ben, akinél szintén az volt a feladata, hogy az ellenfelet térképezze fel.

„Éppen a 2022/23-as szezonban végeztem az MLSZ képzését, amikor a Paks akkori első osztályú edzője, Waltner Róbert meghallotta, hogy ezt csinálom, és egy kicsit elkezdhettem az NB I-ben dolgozni.”

Gévay Zsolt úgy tervezte, hogy edzői karrierjét Bognár György mellett kezdi, de az edző 2022-es távozása miatt ő is Waltner mellett tűnt fel először a kispadnál.

„Pályafutásom vége felé Gyuri még az első paksi érájában volt az edzőm, és beszéltem vele a jövőmmel kapcsolatban. Azt sugallta, hogy megállnám a helyemet edzőként is, de később megtudtuk, hogy elfogadta az MTK ajánlatát. Waltner Robi lett az edzőnk, de ő is számított rám a stábban, és nem is gondolkodtam rajta, hogy elfogadjam-e.”

A magyar futball kedvelői és követői közül sokat dicsérik a Paksot, hiszen csak magyarokkal játszanak élvezetes támadófocit, mindezt pedig eredményesen teszik, már évek óta az NB I dobogóján végeznek, tavaly a Magyar Kupát is megnyerték.

H. Z.: „Szerencsés helyzetben vagyunk, a keret olyan erős, hogy Gyuri akár két azonos képességű csapatot is fel tudna állítani, játékosaink között csak kis különbség van. A hétköznapokban is érezhető a csapat sikere, rendre megállítanak, gratulálnak nekünk. Ez nem csak Pakson tapasztalható, hanem bárhol az országban.”

Az m4sport.hu az OTP Bank Liga 27. fordulójában az MTK-Paks összecsapást választotta a Hét Meccsének.

A találkozó mindkét együttes számára kiemelten fontos, hiszen hatalmas a verseny az NB I élmezőnyében. A paksiak még veretlenek a tavaszi szezonban, a 3. helyen állnak, és a 2. Ferencvárostól 2, az éllovas Puskás Akadémiától pedig csak 4 pont választja el őket.

Bognár György együttese ráadásul még a Magyar Kupában is talpon áll, ellenfele a Zalaegerszegi Te lesz az elődöntőben.

OTP Bank Liga, 27. forduló:
április 4., péntek:
18.00: Diósgyőri VTK – Kecskeméti TE (M4 Sport és m4sport.hu)
20.30: MTK Budapest – Paksi FC (M4 Sport és m4sport.hu)
április 5., szombat:
14.15: ETO FC Győr – Puskás Akadémia FC (M4 Sport+ és m4sport.hu)
19.45: Zalaegerszegi TE FC – Ferencvárosi TC (M4 Sport és m4sport.hu)
április 6., vasárnap:
14.00: Újpest FC – Debreceni VSC (M4 Sport és m4sport.hu)
19.00: Nyíregyháza Spartacus FC – Fehérvár FC (M4 Sport+ és m4sport.hu)

Borítókép: Fotó: Paksi FC, MTI

További tartalmak