Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

A DVSC ellen szakadt meg az Újpest idei nyeretlensége

A DVSC ellen szakadt meg az Újpest idei nyeretlensége

m4sport.hu | Szerző: Bagi-Miklós RIta
Az Újpest 2-1-re legyőzte vendégét, a bennmaradásért küzdő Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójának vasárnapi játéknapján, ezzel megszakította tízmeccses bajnoki nyeretlenségi sorozatát.

A kezdő sípszót követően nem kellett sokat várni az első újpesti helyzetre, azonban Karamoko lövése csemege volt Pálfi számára. Pár perccel később már gólnak örülhetett a hazai publikum, az öröm azonban nem tartott sokáig, Karamoko gólját lesnek ítélte meg a játékvezető. Az első játékrészben egyik csapat sem tudta gólra váltani a helyzeteit, így 0-0-ás állással pihenhettek a csapatok.

A második félidőből 3 perc telt el és Beridze révén már vezetett a lila-fehér együttes, majd 10 perccel később Rasak találatával már 2-0 állt az eredményjelzőn. Igaz, a szépítő gólt már a 63. percben megszerezte Bárány, azonban helyzetei ellenére csak egy kapufáig jutottak a Debrecen, így 2025-ben először tudott nyerni az Újpest.

OTP Bank Liga, 27. forduló:
Újpest FC-Debreceni VSC 2-1 (0-0)
Szusza Ferenc Stadion, v.: Rúsz
gólszerzők: Beridze (48.), Rask (58.), illetve Bárány (63.)
sárga lap: Brodic (20.), Gergényi (91.), illetve Youga (11.)

Újpest FC: Piscitelli – Joao Nunes, Duarte, Fiola – Bese, Lacoux, Rasak, Gergényi – Beridze (Ljujic, 66.), Brodic (Kaczvinszki, 87.), Karamoko (Horváth K., 76.)

Debreceni VSC: Pálfi – Castegren (Kocsis D., 75.), Lang, Hofmann – Szécsi, Szuhodovszki (Maurides, a szünetben), Youga, Szűcs T. (Djurasek, a szünetben, Dzsudzsák 53.), Vajda – Bárány, Domingues

Borítókép: Budapest, 2025. április 13. Giorgi Beridze, az Újpest FC (b) és Henrik Castegren, a Debrecen játékosa a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójában játszott Újpest FC - Debreceni VSC mérkőzésen a Szusza Ferenc Stadionban 2025. április 13-án. MTI/Vasvári Tamás

További tartalmak