Kinek halálhírét keltik, sokáig él – a közmondás akár jót is jelenthet ez a Kecskemétnek, mert jelen hétfői értekezésben a halálhírét, vagyis finomítva, inkább a kiesését vizionálom. Nem kell persze hatalmas merészség és szakmai tudás netovábbja, hogy a sereghajtót hat fordulóval a vége előtt leírjuk, és nem is lehet temetni a csapatot, amíg matematikai esélye van, de a szituáció nagyon nem néz ki jól a KTE-nek. És bár a válogatott szünetben sem volt éppen rózsás a helyzet a bennmaradást illetően, az elmúlt héten egy olyan hatnapos szériát produkált a csapat, amely gyakorlatilag kilátástalanná tette azt.
1. A Győr elleni hazai meccsen egészen jól játszott, némi szerencsével, de nem érdemtelenül szerzett vezetést egy tizenegyest követően. A lefújás előtti pillanatban aztán jött Anton beívelése, s Bitri fejese: a 96. percben lett oda két pont.
Kapcsolódó tartalom
2. Öt nappal később kiderült, hogy a DVSC-meccsre beadott óvást az MLSZ Versenybizottsága visszadobta. Bár a KTE közleményében jelezte, tovább küzd az igazáért, eléggé a veszett fejsze nyelének tűnik.
Kapcsolódó tartalom
3. Másnap, a DVTK elleni idegenbeli meccsen egészen jól játszott, némi szerencsével, de nem érdemtelenül szerzett vezetést egy tizenegyest követően. Aztán jött a hajrá, s a Diósgyőr szinte a semmiből, két egyéni villanásból megfordította a meccset. Három pontnak indult, nulla lett belőle.
Az persze butaság, hogy a Kecskemét esetleges kiesése ennek a hat napnak köszönhető. Eleve erőn felül produkált az elmúlt években, s nemhogy az ezüstérem, de még a hatodik hely is csodaszámba ment, egy ilyen ipari felülteljesítés fenntartása pedig értelemszerűen az eltelt idő arányával egyre nehezebb. Amikor az egyik kulcsfigurával, Szabó Istvánnal megfáradt a kapcsolat, már komoly lejtmenetben volt a csapat az eredményeket illetően is, Gera Zoltán pedig nehéz feladatot kapott örökül, hiszen erőforrásokat és az aktuális formát tekintve is egy kieső csapatot kellett átvennie. Tegyük hozzá, voltak jelentős fellángolásai, a hétmeccses veretlen széria mindenképp dicséretes, ahogy az is, hogy a csapat játéka mérföldeket javult az ősz végére, tavasz elejére, de ebben a helyzetben kell némi plusz fűszer, amolyan rutin és csibészség, ami által elkerülik az említett kapott gólokat. Ha nincs ez a két váratlan végjáték, a KTE ugyanannyi ponttal állna, mint a DVSC, masszívan ostromolva a vonalat – de hát nem áll úgy. Hat forduló alatt kéne hat pontot ledolgozni, olyan párosításokban, amelyek során ősszel mind a hatszor kikapott.
„Vásár után okos a paraszt”-jeligére idézzük csak fel ezt a három kapott gólt, megmutatja: komoly csapatszintű hibák, rontások sorozata vezetett ezekhez.
Hátraarcból mínusz két pont:
A 89. percben szerzett gól után a csapat olyan látványosan húzta be a kéziféket és táborozott le a saját tizenhatosán belül, hogy biztos volt: öt-hat perc kőkemény nyomás érkezik. Gera Zoltán a gól után rögtön még kétszer cserélt, Vágó és Szabó Alex behozatalával, meg az egész csapat mozgásával jelezve: gyertek, derék győriek, majd kifejelgetjük a beadásaitokat. És kifejelgették az elsőt, a másodikat, a harmadikat, mígnem a negyedikből – ahogy a törvény diktálja – Eneo Bitri mégiscsak kiegyenlített, hiába volt kétszer annyi lilamezes a boxon belül. Ha csak néhány percre is, de olyan látványos passzivitásra váltott át a csapat, amelyből nem volt váratlan az egyenlítés, mégha az ETO előtte le is hozott kábé 90 percet helyzet nélkül. Kicsit amúgy deja vu-érzése volt az embernek a tavalyi Vasas–Paks kupanegyeddöntővel: a tizenegyes után megszerzett angyalföldi vezetésnél Gera belső védőt cserélt, s látványosan visszahúzta az övéit sündisznóba, az eredménye paksi egyenlítés és végülis Bognárék továbbjutása (kupagyőzelme) lett.
A DVTK elleni bajnokira változtatott is a csapat, mondjuk egy bő órával korábban került előnybe, szóval egyébként sem lett volna célszerű szűk hetven percet a saját védőharmadban dekkolni. Mindenesetre a csapatvédekezés a hajráig egészen jól működött, a Diósgyőr egyetlen nagy ziccerhez jutott, azt Kersák védte. Majd a hajrában minden összeomlott – nézzük meg, hogyan!
Egy rossz váltás:
A 87. percben Zeke labdavesztését követően jóval feljebb volt a csapat, de ez önmagában még nem lett volna baj. A súlyos kommunikációs és helyezkedési hibát Kovács Barnabás (11) követte el, aki Rakonjac oldalpassza után a labdaszerzés esélye nélkül rontott rá Gera Dánielre, Zeke emberére. Rakonjac így köszönte szépen a mögöttük felkínált területet, a védekezés elcsúszott, Katona és Belényesi sem ért ki időben. Az már csak hab a tortán, hogy Acolatse onnan ekkora gólt tudott lőni, de hát ez az NB I, az apróbb védekezési hibákat is gyorsan büntetik az ellenfelek.
Rossz döntések sorozata:
A második gól előtt valahogy mindenki a rossz döntést hozta. A csapat egyébként egy nagyon szép támadás végén került helyzetbe, csak éppen Tófol Montiel a lehető legrosszabb döntést hozta, gól és gólpassz is lehetett volna a dologból, ehelyett egy gyöngécske kísérlet, szöglet. Támadó szöglet persze még nem olyan rossz kimenetel, gólt abból is lehet szerezni – kapni sikerült. Itt eleve óriási volt a kockázat: a legutolsó kecskeméti is húsz méterre volt az ellenfél kapujától, vagyis lényegében az egész pálya rendelkezésre állt a kontrához. Bocskay borzalmas beívelése után talán ezért sem mert egy az egyben kirontani Montiel Acolatséra, csak kísérte, amellyel lehetőséget teremtett az indításra. Talán egy sárga lapot megért volna ott egy fault…
Eközben Edomwonyi egy lépéssel hamarabb váltott sprintre, mint Szabó Alex, ez elég is volt a dinamikus előnyhöz, a megoldása pedig Acolatséhoz hasonlóan egészen extra, de kellett hozzá – az előbb említett hibahalmazon túl –, hogy Kersák a saját kapujától hét-nyolc méterre táborozzon le.
Gera Zoltán az elmúlt hetekben sokat használta a „saját magunkat vertük meg” frázist, amelyben azért nem szabad elfeledkezni az ellenfél meseszép helyzetkihasználásairól, de pont ezek a szituációk, amelyekben értjük, mire gondol. Bár egy támadó szöglet után a megfelelő rest defence biztosítása talán edzői felelősség is.
Kapcsolódó tartalom
Az elmúlt hetekben többször is emlegettük a Football Meets Data kalkulációit, ami élő meccsszimulációk alapján számolja ki a szezon várható végeredményét – nyilván egy-egy forduló után most már nagyobb a változás, tekintve, hogy a meccsek fogynak, jelentőségük ezáltal egyre nő a végéhez közeledve. Nem a matematikusok döntik el a bennmaradás kérdését, de sokatmondó, hogy a hátralevő hat fordulóra további 7.1 pontot vizionálnak a KTE-nek, és már 94 százalékosra veszik a kiesését. Ha a Nyíregyháza, ZTE duótól sikerülne mind a hat pontot elcsípni, visszatérhetünk rá, de ezzel egyelőre nehéz vitatkozni. Ahogy azzal is: ha nem is sikerül a bennmaradás, akkor is feltétlenül le a kalappal az elmúlt három NB I-es szezonért, a sok válogatott játékosért a klubnak.

Ha már szóba kerültek ezek a kalkulált pontok, érdekes a helyzet a másik kieső kiléténél: a Football Meets Data jelenlegi ismeretei alapján a DVSC-nek 33.8, a Nyíregyházának 33.9 pontot vizionál a szezon végére, ennél szorosabb alig lehetne. A hétvégén a Szpari Szabó Istvánnal megtörte nagy sorozatát, nemcsak gólt szerzett, de még győzni is tudott, mindkettőre hatalmas szüksége volt már. Kétségtelen, a szerencse dolgozott a hazaiaknak (kapushiba, kihagyott fehérvári tizenegyes), de ennyi nehézség után igazán rá is szolgáltak, fellélegezni pedig a Debrecen veresége ellenére sincs lehetőségük. A Loki az elmúlt hetek remeklése után halványabb volt Újpesten, ami most a lila-fehéreknek jött jól, ők ezzel kvázi jegyet vettek a következő NB I-es szezonra is, a DVSC számára viszont még meleg a pite, főleg annak tükrében, hogy a Szparival idegenben kell majd játszania, az utolsó fordulója pedig Fehérváron esedékes.
Kapcsolódó tartalom
Igen, a vasárnapi vereségével a Fehérvár is tagja a kiesőjelöltek táborának, a Football Meets Data 11 százalékra jósolja az NB II-t a piros-kékeknek. Bár voltak a csapatnak bravúros pontmentései az elmúlt hetekben (0–2-ről iksz a lila-fehérek otthonában), amelyek nélkül még nagyobb lehetne a baj, az elmúlt kilenc bajnokijából mindössze egyet nyert meg. Pető Tamás már többször elpanaszolta, mennyire nehéz úgy dolgoznia, hogy állandóan adják-veszik alatta a játékosokat, de egyelőre ez a tavaszi egy eléggé Saponjics-függő Fehérvár lett, nélküle nem igazán jönnek a gólok – lásd most Nyíregyházán. Szabó Bálinté is egy érdekes játékossors: két hete szinte lehetetlen helyzetből, két emberrel a nyakán lőtte a szezon egyik legszebb gólját, most meg tizenegyről, állítottból sem találta el a kaput.
Harc a bajnoki címért
Elöl is voltak fontos változások, a Puskás Akadémia ugyanis kikapott a Győrtől, átengedte a vezető pozíciót a Ferencvárosnak, miközben a Paks sehogy sem akar leállni, továbbra is tapad az első kettőre, ráadásul jóval meggyőzőbb, puritán megfogalmazással élve jobb focit játszik náluk.

A Fradi most már többször is belekóstolt az előzés mámoros érzésébe, de huzamosabb ideig elég hosszú ideje nem volt listavezető, erre most reális esélye van: a következő fordulóban a Nyíregyházát fogadja hazai pályán, miközben a két legfőbb riválisa egymással játszik.
Nem véletlenül írtunk róla a múlt fordulót megelőzően, hogy a Puskás Akadémia számára most jön a hamisítatlan vizsgaidőszak, amely során kiderül, hogy fel tudja-e venni a versenyt a Ferencvárossal. A felcsútiak az MTK, Győr párostól egy pontot happoltak el – a hátralevő fordulókban pedig mindkét nagy riválissal idegenben játszanak, a Pakssal mindjárt ezen a hétvégén. Lehet, hogy néhány napja még a Puskás Akadémiát mondtuk a bajnoki cím legnagyobb esélyesének, most amolyan harmadik sansznak tűnik a zöld-fehérek mögött.
De a Football Meets Data kalkulációi is rámutatnak: ezek a számolgatások pár napig érvényesek, mert szombattól megint jön az újabb adag meccs, amik majd biztos ismét átfirkálják a gondolatainkat. De amíg minden forduló után mást és mást gondolunk, s nem tudjuk elöl vagy hátul előre leosztani a helyezéseket, a bajnokságunk izgalmas. Hiányzott ez az érzés, remélem, még kitart pár hétig!

OTP Bank Liga, 27. forduló
Diósgyőri VTK–Kecskeméti TE 2–1
MTK Budapest–Paksi FC 1–2
ETO FC Győr–Puskás Akadémia FC 2–0
Zalaegerszegi TE FC–Ferencvárosi TC 0–2
Újpest FC–Debreceni VSC 2–1
Nyíregyháza Spartacus FC–Fehérvár FC 1–0
A 28. forduló programja:
április 19., szombat
13.15 Debreceni VSC–Zalaegerszegi TE FC
16.15 Diósgyőri VTK–ETO FC Győr
20.30 Paksi FC–Puskás Akadémia FC
április 20., vasárnap
13.15 Fehérvár FC–MTK Budapest
15.45 Ferencvárosi TC–Nyíregyháza Spartacus FC
április 21., hétfő
18.30 Kecskeméti TE–Újpest FC