A listavezető Kisvárda kétgólos hátrányból, a hajrában szerzett gólokkal fordítva nyert vendége, a BVSC ellen a labdarúgó NB II vasárnapi játéknapján – Révész Attila csapata ezzel nyolcmeccses győzelmi sorozatban van a másodosztályban, amit a sportvezető történelmi tettnek nevezett.
Kapcsolódó tartalom
A szakember ezúttal viszont aggódott, mert nem látta csapatában az erőt.
„A csattanó megvolt, mint sok összecsapáshoz hasonlóan a tavasszal, most a végére hagytuk. Az első félidőben álmosan, kedvetlenül játszottunk. Az ellenfél egyik erősségére, a pontrúgásokra és az érkezésekre felkészültünk, aztán mégis az a két játékos hibázott, akiknek ez lett volna a feladata. Nem volt jó a hetünk, ez érződött, viszont a váltásaink megmutatták, hogy nem csak a kezdő, hanem a keret erőssége határozza meg az eredményeket, ez nagy jelentőséggel bír. Az ellenfél kétgólos vezetésénél ezúttal aggódtam, sokkal jobban, mint a korábbi kettő nulláknál, akár a Budafok, akár a Kozármisleny esetében, mert most nem éreztem magunkban az erőt, ami a fordításhoz kell. Most sok hibával játszottunk, talán már elhittük, hogy megvan. A szünetben jót tett az elbeszélgetés a srácokkal, és a változtatások is..”
Révész szerint néhány futballistára ráférne egy fejmosás, ezúttal azonban inkább csak gratulált.
„A második félidőben sem volt gördülékeny a játékunk, mégis sikerült egyenlíteni. A végén a nagy nyomásunk meghozta az eredményt és olyan győzelmet szereztünk, ami futballtörténelmi, mert zsinórban nyolc meccs azért nem semmi. Habár néhány játékosnak kijárna egy kis fejmosás, mégis azt kell mondanom, gratulálok nekik, mivel tudom, hogy egy csapat bele tud fáradni a folyamatos sikerbe, ez a motiváció és a mentális erőnek a csökkenésével is jár, még ha adott esetben ennek doppingnak is kellene lennie. De a belső erő, a fizikai erő, a csapategység, amivel most rendelkezünk, az NB II-ben elég, hogy ezeket a meccseket megnyerjük.”
A vezetőedző ezt követően a sajtótájékoztatón a 38. percben lecserélt Raúl Stefant kritizálta, akinek a nagyapja halála miatt „lelki vívódásai” vannak, s Révész úgy látta, lefelé húzza a társait – szúrta ki a csakfoci.hu.
„Néhány játékosunk nem volt megfelelően felpörögve. Tudtuk, hogy Raúl Stefannak a nagyapja halála miatt lelki vívódásai vannak, de azt gondoltuk, ezt már a héten lerendezte. Ennek ellenére a meccsen azt láttam, hogy a többieket is húzza lefelé ezzel a negatív hozzáállással, ezért gyorsan kellett cselekedni, még ha ők ezt nehezen is értik meg” – árulta el.
A Kisvárda előnye hét pont a Merkantil Bank Ligában az őt üldöző Kazincbarcika előtt – a második feljutó helyért óriási a harc, hiszen a harmadik Vasasnak és a negyedik Kozármislenynek egyaránt 42 pontja van.
Merkantil Bank Liga NB II, 24. forduló:
Kisvárda Master Good – BVSC-Zugló 3-2 (1-2)
g: Mesanovic (45+1.), Matic (86.), Molnár G. (92.), illetve Vinicius (29.), Kocsis B. (33.)
A tabella:
1. Kisvárda Master Good 24 16 3 5 48-33 51 pont
2. Kolorcity Kazincbarcika SC 24 12 8 4 43-21 44
3. Vasas FC 24 13 3 8 38-28 42
4. HR-Rent Kozármisleny 24 12 6 6 37-31 42
5. Szentlőrinc 24 10 9 5 33-23 39
6. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 24 8 10 6 27-24 34
7. Mezőkövesd Zsóry FC 24 8 6 10 32-30 30
8. Aqvital FC Csákvár 24 8 5 11 32-38 29
9. Budapest Honvéd FC 23 8 4 11 31-35 28
10. FC Ajka 24 7 7 10 28-35 28
11. BVSC-Zugló 24 6 10 8 21-25 28
12. Soroksár SC 24 7 6 11 31-37 27
13. Budafoki MTE 24 7 6 11 34-44 27
14. Gyirmót FC Győr 23 6 8 9 32-36 26
15. Békéscsaba 1912 Előre 24 6 7 11 21-27 25
16. Opus Tigáz Tatabánya 24 6 4 14 21-42 22