Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Bognár György újabb sakk-mattja – a Paks csúcsformában kezdi a hajrát

Bognár György újabb sakk-mattja – a Paks csúcsformában kezdi a hajrát

m4sport.hu | | Szerző: Csernus Attila
Bár az eredmény alapján szorosnak tűnhet az MTK és a Paks összecsapása (1–2), a mutatott játék és a mögöttes statisztikák alapján egyértelmű, hogy Bognár György csapata fölényben futballozott a Hungária körúton.

A mérkőzés nem csupán a három pont megszerzése miatt volt kulcsfontosságú, hanem a tabella szempontjából is, hiszen a győzelemmel a Paks megerősítette helyét az élmezőnyben, és egy lépéssel közelebb került a dobogó második fokához – sőt, még a bajnoki címről sem kell lemondania. Az intenzív letámadás, a pontos beadások és a magas minőségű helyzetkihasználás mind azt mutatják, hogy a paksiak a szezon egyik legmeggyőzőbb teljesítményét nyújtották, miközben tovább építették tavaszi veretlenségi sorozatukat.

A találkozó tétje a harmadik hely volt, mivel egy esetleges hazai győzelemmel mindösszesen négy pontra csökkent volna a vendégek előnye, míg a győzelemmel tíz pontra nőtt, a Puskás Akadémia győri vereségének köszönhetően pedig a második hely is csak egyetlen pontra van.

Az MTK ellen a Paks a megszokottak szerint magas letámadással kezdett, amely kifejezetten jól működött, hiszen több mint 20 labdát szereztek a hazaiak térfelén.

A Paks labdaszerzései az MTK ellen

Ezzel szemben az MTK csak fele ennyi labdát szerzett a paksi térfélen.

Az MTK labdaszerzései a Paks ellen

 

A magasan megszerzett labdáknak ezúttal is kulcsszerepe volt a helyzetek kialakításában és a nyomás fenntartásában, ezért lényeges, hogy a Paks mennyivel jobban teljesített a játék ezen elemében. De nem csak ebben mutatkozott meg a paksi fölény, hanem a tizenhatoson belülre eljuttatott labdák számában is.

A Paks tizenhatoson belülre eljuttatott labdái az MTK ellen

Osváth Attila hiányában sem volt megállás a beadások számában, még úgy sem, hogy a harminc esztendős szélsővédő jegyzi a legtöbb beadást az NB I idei szezonjában. Ezúttal Silye Erik helyettesítette, akinek ötből négy beadása pontos volt, ami egészen kimagasló érték.

Silye Erik beadásai a Paks ellen

A beadásokat azért is érdemes rendszerint kiemelni a Paks esetében, mivel az ő játékuk nagyrészt ezekre alapul, számukra roppant fontos, hogy nagy volumenben jussanak el a tizenhatoson belülre a labdák, hogy ott akár a létszámfölényüket (ha sikerül kialakítani), akár a fizikális fölényüket kihasználva a saját maguk javára tudják fordítani a mérkőzést. Ezen a meccsen ez maximálisan megvalósult, mivel nem csak sok labda jutott el a tizenhatosan belülre, hanem ezekből sikerült sok lövést is generálni.

A Paks lövései az MTK ellen

Tizenhárom lövés érkezett a paksiak részéről a tizenhatoson belülről, ami a 2,46-os várható gólértékük oroszlán részét kitette. Ehhez képest az MTK fele ennyi xG-t dolgozott ki, ami annak is köszönhető, hogy jóval kevesebb tizenhatoson belüli lövésük volt, és jóval nagyobb arányban kísérleteztek a boxon kívülről.

Az MTK lövései a Paks ellen

Az egyedüli veszély a Paksra vonatkozóan az volt, amikor az MTK képes volt átjátszani a magas letámadást. Ilyen esetekben rendszerint kiszolgáltatott helyzetbe került a védelem, míg az MTK a gyors játékosait – Molnár Rajmundot és Molnár Ádint – kihasználva tudott rohamozni. Persze Bognár György koncepciója, hogy a csapata mindig rúgjon eggyel több gólt, mint amennyit kap nagy mintán remekül működik, sőt, szezonról szezonra jobb csapat a Paks, ezt mutatja az xG differencia is, amelyben a Ferencvárost követően ők a a legjobbak, de a hátralévő hat fordulóban még három nagyon komoly játékerőt képviselő csapat vár a Tolna vármegyeiekre. Nevesítve a Puskás Akadémia, majd az ETO és a Ferencváros – ezen mérkőzéseken pedig, ha hátrányba kerülnek egy, az MTK meccsen is tapasztalt védelmi megingásból, az könnyedén befolyásolhatja a végső helyezésüket.

Természetesen mindent egy kalap alá véve a legreálisabb a Paks számára a 2. hely megszerzése, de a kis különbségek és az egymás elleni mérkőzések miatt még egyáltalán nem kell lemondaniuk a bajnoki címről. Bár tavasszal még veretlenek és nagyon jó szériában vannak, az őszi teljesítményükhöz képest csak minimálisan léptek előre. Ősszel meccsenként 0,39-es volt a várható gólkülönbségük, tavasszal pedig 0,43, ami jóval kisebb, mint a Fradi 1,11-es értéke, ugyanakkor arra elég, hogy az MTK és a PAFC elé kerüljenek. Tehát tavasszal picit szerencséje is van a Paksnak, hogy még nem találtak legyőzőre, de azt is hozzá kell tenni, hogy egy második hely csak úgy, mint tavaly, idén is kinéz nekik, nem beszélve az esetleges címvédésről a Magyar Kupában, de persze a Ferencvárosnak ahhoz is lesz még néhány szava.

További tartalmak