Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Tímár Krisztián: Úgy terveztük, a nyárig kivárunk, volt is ajánlat, amit visszautasítottam

Tímár Krisztián: Úgy terveztük, a nyárig kivárunk, volt is ajánlat, amit visszautasítottam

m4sport.hu | Szerző: Hercze Kristóf
Tímár Krisztián bízik benne, hogy sikerül felrázni és új impulzust adni a fehérvári labdarúgóknak, hogy a csapat kiharcolja a bennmaradást az NB I-ben.

 

A Fehérvár kedd délután jelentette be, hogy Pető Tamást Tímár Krisztián váltja a kispadon.

A 45 éves, frissen kinevezett szakember a piros-kékek hivatalos honlapjának elmondta, eredetileg a nyárig nem akart visszatérni az edzősködéshez.

„Nagyon váratlanul ért a felkérés, előző este a televízóban még a Vidi Szpari elleni bajnokiját néztem, másnap csörgött a telefonom. Váratlanul ért, úgy terveztük Szalai Tamás kollégámmal, hogy nyárig kivárunk, volt is ajánlat, amit már visszautasítottam, szerettünk volna kicsit a családdal lenni. De ez olyan felkérés volt… mivel itt élünk Fehérváron, mindketten játszottunk itt és edzőként is dolgoztunk itt. Megkértek, hogy segítsünk, hogy próbáljuk meg benntartani az együttest, ennek nem tudtunk nemet mondani. Ezért vagyunk itt, hogy a tudásunk legjavát adva kiharcoljuk a bennmaradást.”

Tímár szerint most az ismerkedési fázis következik.

„Csapatként kell átérezni, milyen helyzetbe került a klub, itt kell mindenkinek száz százalékot adnia, csapatként, egységesen küzdeni. Van a keretben a támadó fronton jó pár olyan képességű játékos, akivel szerintem lehet meccseket nyerni. Ilyenkor önbizalom kell, az szokott a leghamarabb elillanni, egy sikertelen hullámnál, de az NB I-ben ez előfordul, itt fontos, hogy a fejeket pozitívan tudjuk tartani. Bízom benne, hogy ezután is olyan elánnal fognak dolgozni a játékosok, hogy győzelemre tudjuk vezetni a csapatot. Most a legfontosabb, hogy minél jobban megismerjek mindenkit, fogunk edzeni, egyéni beszélgeteseket is lefolytatok majd mindenkivel, szeretném mindenki helyzetét, a személyiségét minél jobban megismerni. A hétvégére ez alapján próbáljuk megtalálni a legjobb összeállítást.

Bízik benne, hogy sikerül felrázni a Fehérvárt.

„Van egy filozófiánk, egy elképzelésünk, amit mi is szeretnénk csinálni. A lehető legjobban felkészülünk az MTK-ból. Fontos mérkőzések jönnek most sorozatban, meccsről meccsre haladva kell kiharcolni a bennmaradáshoz szükséges pontokat. Nem egyszerű a helyzet, mert a következő időszak, a sorsolás nehéz, de bízom a csapatban, a saját munkánkban is, hogy fel tudjuk rázni a társaságot. Bízom benne, hogy tudunk új impulzust adni. Nincs rossz helyzetben a csapat, de mindenkire szükség van, és mindenkitől száz százalékra van szükség.”

Tímár Krisztián az edzői pályafutását Fehérváron kezdte, 2018 és 2020 között az NB III-as csapatot is irányította. Ezt követően az U19-es válogatott szövetségi edzője lett, később a másodosztályban az ETO trénereként tevékenykedett, majd visszavezette a Nyíregyházát az NB I-be, ám a múlt héten menesztették, miután kieső helyre zuhantak.

A Fehérvár az OTP Bank Liga 28. fordulójában, vasárnap 13.15-től az MTK-t fogadja. A mérkőzést az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti!


A 28. forduló programja:

április 19., szombat
13.15 Debreceni VSC–Zalaegerszegi TE FC
16.15 Diósgyőri VTK–ETO FC Győr
20.30 Paksi FC–Puskás Akadémia FC

április 20., vasárnap
13.15 Fehérvár FC–MTK Budapest
15.45 Ferencvárosi TC–Nyíregyháza Spartacus FC

április 21., hétfő
18.30 Kecskeméti TE–Újpest FC

 

Borítókép: Nyíregyháza, 2024. szeptember 21. Tímár Krisztián, a Nyíregyháza vezetõedzõje a labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulójában játszott Spartacus FC - Debreceni VSC mérkõzésen a nyíregyházi városi stadionban 2024. szeptember 21-én. MTI/Derencsényi István

További tartalmak