Az Újpest az OTP Bank Liga 27. fordulójában 2–1-re legyőzte a Debrecent, ezzel hosszú nyeretlenségi szériájának vetett véget, s hat tétmérkőzés után tudott újra diadalmaskodni.
Kapcsolódó tartalom
A nyáron kölcsönbe érkezett Mamoudou Karamoko elmondta, eleinte akadtak nehézségei.
„Voltak nehézségeim itt is, főleg a szezon első felében sérülések miatt. A hajlítómmal voltak problémák, emiatt nem tudtam konzisztensen pályán lenni ősszel. Télen aztán sikerült Párizsban rendbe tenni mind a sérülést, mind a fizikai állapotomat, így a tavaszra erőtől telve érkeztem. Fontos volt, hogy Diósgyőrben rögtön góllal tudtam nyitni, és azóta is igyekszem a csapat hasznára lenni. Rengeteget segített a közösség a nehezebb időkben, nem hagytak magamra – sőt, felemeltek. Kívülről talán nem látszik annyira, de nagyon összetartó mag alakult ki. Itt az a mentalitás uralkodik, hogy a másik problémája az én problémám is.”
A 25 éves francia csatár úgy gondolja, az Újpestben minden megvan ahhoz, hogy előrébb lépjen a bajnokságban.
„Minden megvan bennünk. Fontos, hogy előrelépjünk a tabellán az utolsó hat meccsen, és hogy megmutassuk a szurkolóknak: dolgozunk, küzdünk, és nekünk is mindennél fontosabb a klub sikere. A Kecskemét valóban a kiesés elől menekül, és ez az egyik utolsó lehetőség számukra, de ez minket nem érdekel. Nekünk is ugyanolyan fontos ez a találkozó, és ennek az első perctől látszania kell. Érzem a csapatban az erőt, biztos vagyok benne, hogy jó eredményekkel zárjuk a szezont.”
Karamoko a szezon során húsz összecsapáson két gólt szerzett, emellett van egy gólpassza is.
A fővárosi alakulat az NB I soron következő fordulójában a sereghajtó Kecskemét otthonába látogat, a mérkőzést az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti!
OTP Bank Liga, 28. forduló:
április 19., szombat:
13:15: Debreceni VSC – Zalaegerszegi TE FC (M4 Sport és m4sport.hu)
16:15: Diósgyőri VTK – ETO FC Győr (M4 Sport+ és m4sport.hu)
20:30: Paksi FC – Puskás Akadémia FC – a hét meccse (M4 Sport és m4sport.hu)
április 20., vasárnap:
13:15: Fehérvár FC – MTK Budapest (M4 Sport és m4sport.hu)
15:45: Ferencvárosi TC – Nyíregyháza Spartacus FC (M4 Sport és m4sport.hu)
április 21., hétfő:
18:30: Kecskeméti TE – Újpest FC (M4 Sport és m4sport.hu)
A tabella: