Ritkán fordul elő egy-egy labdarúgóval, hogy a pályafutása utolsó meccsén, az utolsó (előtti) percében gólt tud szerezni. Szerencsés, akivel ez megtörténik.

„Most is kiráz a hideg…  – emlékezett vissza Dragóner Attila, a 2011-es zárófordulóra, amelyben a Ferencváros a Pápát fogadta. – Álomszerű volt, ami történt. Tényleg a találkozó vége volt, vezettünk két góllal, megvolt a nemzetközi szerepelés. Minek menne előre egy védő? A találkozó előtt megünnepeltek, de olyan volt, mintha toltak volna előre, hogy ez az utolsó sprintem lehet, már amennyire annak lehet nevezni. Amikor kapuba találtam, akkor a stadion háromnegyede velem sírt. Mindenkinek azt kívánom, hogy így fejezze be a pályafutását.”

Dragóner Attila a Havanna lakótelepen nevelkedett, a Honvédban kezdett futballozni, de mindig a Ferencvárosnak szurkolt.

„Büszke vagyok arra, hogy a kispesti utánpótlásban kiváló edzőkkel dolgozhattam együtt. A felnőttek között csak egy kupameccsen szerepelhettem, de akkor nagyon jó csapat volt a Bozsik-stadionban. Való igaz, hogy annak idején, az edzések után, a többiekkel együtt mentünk ki az Üllői útra. Emlékszem arra is, hogy először a nagypapám vitt ki, egy Fradi–MTK örökrangadóra. Amit keres az ember a fociban, az a szenvedély nekem egyből megvolt az Üllői úton.”

A védőt a Honvéd több alkalommal is kölcsönadta, így szerepelt többek között a Kiskőrösön, a ma már nem létező Stadler FC-nél is. Ez maghatározó szakasz a pályafutásában, hiszen ebből a csapatból jutott el az 1996-os olimpiára.

Az alföldi klub különleges a magyar labdarúgás történetében, hiszen a semmiből nőtte ki magát és Stadler József a puszta közepén stadiont épített és éveken át működtette a klubot.

„Budapest után furcsa volt ott az élet, de a karrierem egyik olyan korszaka volt, amelyben sokat tanultam. Ez elsősorban Sándor István vezetőedzőnek köszönhető, aki Valerij Lobanovszkij segítője is volt a szovjet válogatott mellett. Stadler úr pedig olyan tulajdonos volt, mint amilyet akkoriban mindenki szeretett volna magának. A mérkőzések előtt az édesanyja főzött a csapatnak ebédet.

A találkozók közben áradt a pályára a pörkölt illat, mert Stadler úr barátai már készültek a mérkőzés utáni vacsorára.

Amikor oda kerültem, akkor elmentünk edzőtáborba. Első este hozták a vacsorát, ami paradicsomos tészta volt. Én kértem a pincértől még ketchupot és sajtot. Sándor István ekkor jelezte felém, hogy ez nem Budapest, hanem Akasztó, itt ez a vacsora, nincs más, mindenki ezt eszi. Egységesek voltunk ebben is. Jó volt a szakmai munka, a stadion, a közösség.”

A Stadler FC-t több legenda lengi körül, hiszen a klub tulajdonosa az élet császára volt akkoriban, ám később aztán üzleti ügyei miatt több alkalommal is letartóztatták és börtönbe is került.

„Valóban sok történet volt, amelyeknek akadt igazságtartalma is. Rendkívüli gazdagság volt ott abban az időben. Elmentünk horgászni Stadler József tavára és három percenként fogtuk az óriási pontyokat.

A bajnokik előtt annyi Mercedes állt a parkolóban, amennyit Budapesten sem láttam előtte.”

Az olimpiai szereplésre Kiskőrösön is büszkék voltak és az atlantai fellépés, valamint az odavezető út Dragóner Attila számára is szép emlék.

„Csodás volt, fantasztikus meccseink voltak Debrecenben, de óriási volt a pótselejtező visszavágója is, amelyet az Üllői úton és a győzelem után a hóban négykézláb vonatkoztunk. Zavadszky Gábor szerezte a győztes gólt. Sajnos már nincs köztünk, óriási fazon volt, mindig nevettette a társait. Az olimpia előtt készült egy film, amiben mi voltunk a főszereplők, ő volt a riporter és engem kérdezett. Mindig tudta, hogy mikor kell egy olyan poént bedobni, ami jót tett a csapatnak.”

Az olimpiai válogatott valóban erős csapat volt, pedig sok erős egyéniség volt benne, ráadásul akadt benne debreceni és fővárosi blokk is: „Ebben a közösségben sosem volt gond, nagyon sokfélék voltunk, de nagyon jó barátságot ápoltunk.”

Atlantában három meccset játszott a csapat, Dragóner Attilának másfél találkozó jutott: „Bebeto fejbe rúgott a brazilok elleni meccsen és agyrázkódást kaptam, így én kórházban töltöttem a második félidőt. Világsztárok ellen játszottunk és Madar Csabi, a legalacsonyabb átfejelte a labdát Dida felett, ezen azért sokat nevettünk utólag.”

A csapat kikapott Nigériától és Brazíliától, de Japán ellen kiharcolhatta volna a továbbjutást és vezetett is 2–1-re, ám a hosszabbításban fordított az ázsiai ellenfél, így a magyar együttes kiesett a csoportból: „Úgy húzták az időt, hogy a végén legyőztek minket.”

Az olimpia után Dragóner Attila a BVSC-ben folytatta a pályafutását, nem is volt más választása, hiszen már a reptéren várta őt Mezey György és Bognár György, akik azonnal ajánlatot tettek neki.

„Akkor Dajka László volt hivatalosan az edző a BVSC-nél, de egy műtéten esett túl, így Mezey és Bognár irányították a felkészülést. Akkor újdonság volt, hogy a csapat mellett dolgozott egy erőnléti edző. Jól szerepeltünk, kupadöntőbe jutottunk, fiatal csapat volt a miénk.”

Ez a féléves zuglói kitérő kellett ahhoz, hogy Dragóner Attila a Ferencváros játékosa legyen, hiszen a BVSC-nél együtt szerepelt Simon Tiborral, a zöld-fehérek legendájával, aki beajánlotta őt az Üllői úton.

„A megismerkedésünk napjától kezdve mondta nekem, hogy a Fradinál játszom majd.

Ő vitt be a székházba, akkor még nem volt menedzser mellettem. Látta bennem a szenvedélyt és azt is, hogy szeretem a Ferencvárost.

Sokat beszélgettünk arról, hogy a Fradiban mit várnak el a szurkolók. Szinte azonnal megegyeznem Páncsics elnök úrral, aztán találkoztam a gyerekkori kedvencemmel Nyilasi Tiborral. Hívtam is a nagypapámat, aki ugye először vitt ki a stadionba, hogy teljesült az álmom. Persze ki kellett fizetni az átigazolási díjat a Stadlernek, de ezt talán nem bánták, mert egy évvel később háromszor annyiért adtak el.”

Egy évet töltött a védő a Fradiban, aztán a német Fortuna Köln játékosa lett, pedig nem úgy tervezte, hogy egy bajnokság után klubot vált.

„A szezon vége előtt egy távozóról tudtunk, de nem sokkal később a vezetőség jelezte, hogy nehéz helyzetben van a klub. Nekem is szóltak, hogy van olyan klub, amelyik fizetne értem. Ez a bevétel, no meg az, amit Hortváth Feriért és Hajdu Attiláért kaptak, megmentette a klubot. Akkor én is megtapasztaltam, hogy milyen a profi futball. Egyből egy futásfelméréssel kezdtük és kiderült a végén, hogy magyar válogatott játékosként olyan fizikai állapotban voltam, mint a kölni U16-os futballisták. Nem volt egyszerű időszak, rengeteget futottam az edzések után az erőben.”

A németeknél olyan eseményekkel is szembesült, amilyen se előtte, se utána.

„Az egykori német válogatott kapus Toni Schumacher volt a csapat edzője. A második évünk nem sikerült olyan fényesen és

egy meccs szünetében megjelent az öltözőben az elnök, aki közölte a szakemberrel, hogy mostantól nem ő a csapat vezetőedzője.

Sehol nem hallottam ilyet, de az méginkább meglepett, hogy ez Németországban történt meg. Az elnök lényegében kitessékelte a szakembert az öltözőből és a fordulás után nem ült senki a kispadon.”

Amikor a Köln kiesett a második ligából, akkor Dragóner visszatért a Fradihoz. A visszatérésének bejelentése sem volt megszokott.

„Volt egy szurkolói találkozó egy hajón. Csank János volt akkor a Ferencváros vezetőedzője. Szóba került a drukkerek részéről, hogy kikkel erősítene a mester, aki erre azt mondta, hogy itt van a hajón, akit azonnal szeretne szerződtetni. El is dőlt, hogy jövök haza és újra a bajnoki címért harcolok majd a Fradival.”

Ezt követően egy sikeres, ám botrányoktól sem mentes időszak vette kezdetét. A Fradi 2001-ben bajnok lett, majd 2003-ban második. Utóbbi esetben a záró fordulóban dőlt el az első hely sorsa, ám mivel a zöld-fehérek nem tudták legyőzni a DVSC-t (0–0), az Újpesten három pontot szerző MTK lett az első. Óriási botrány tört ki az Üllői úton, a csalódott szurkolók bementek a pályára és több játékost megütöttek, illetve a vendégek edzőjét Szentes Lázárt is megtámadták.

„A Ferencváros szurkolóktól és mindent elsöprő szeretetet és óriási bizalmat kaptam, amit a pályán igyekeztem viszonozni. Akkor egy tartalékos Debrecent fogadtunk. A stadionban már a meccs előtt állt a színpad, aztán elment egy repülő az Üllői út felett, amely egy »Bajnok a Fradi!« feliratú molinót húzott maga mögött.  Ment a meccs és nem volt bennünk átütőerő… Görcsösek voltunk, mentünk, de a Debrecennek voltak nagyobb helyzetei.

A szurkolók ott voltak a kerítésen, mert ünnepelni akartak, de aztán ez letargiába csapott át. A találkozó végén én többnyire elöl voltam, közel az öltözőhöz, így a lefújás után én még be tudtam sétálni és a többiektől hallottam, hogy mi történik kint. De a sport és az élet azért jó, mert a sors mindig ad egy újabb esélyt.”

Egy évvel később ugyanez a négy csapat volt érintett a bajnoki első helyért folyó versenyben, ám az utolsó fordulóban a Fradi legyőzte a Debrecent és aranyérmes lett.

„Az sem volt egyszerű év, hiszen volt tulajdonosváltás, aztán Garami József helyett Pintér Attila lett a vezetőedző. Ehhez képes a kupát is megnyertük.”

A 2004-es bajnoki címet Pintér Attilával nyerte meg a Fradi. A szakembert nem szerették különösebben a játékosok, akik azon is ügyködtek, hogy leváltsák a szakembert.

„Sokan elferdítették annak az időszaknak a történéseit. Volt olyan, amikor az Attilával nem volt jó a kapcsolat, petíció is született, de nem váltották le. Attila a győzelemért mindent feltett egy lapra és az elvei mentén megtett érte mindent. Sokat beszéltünk azóta is és tudja, hogy ő is és mi is sokat változtunk azóta és akkor másként kellett volna csinálni mindent, de ugye ilyen lehetőség nincs. Akkor így alakult és mindenki vállalja a felelősséget azért, ami akkor történt.”

A bajnoki cím után Dragóner Attila ismét külföldre igazolt, de ez az átigazolás nem ment zökkenőmentesen.

„Belgiumban tárgyaltam, majd amikor jöttem haza, akkor felhívtak, hogy van egy portugál lehetőség. A Molenbeekkel egyeztettünk és utána ők úgy gondolták, hogy az ő játékosuk leszek, mert aláírtuk egy ceruzával írt szándéknyilatkozatot. Amikor Portugáliába kerültem, akkor az ügyvédek azt mondták arra a papírra, hogy az semmi. Jobban vonzott az a bajnokság. Készültek az Eb-re, fantasztikus körülmények voltak. Amikor odaértem, akkor már nem akartak elengedni. Egy hónapig húzódott az ügy, de nem büntettek meg senkit, lezárták az ügyet és a Benfica majd a Porto ellen már pályán is lehettem.”

A Guimarestől ismét a Fradihoz vezetett Dragóner útja, ám a zöld-fehéreket éppen az átigazolási időszakban zárta ki az MLSZ az NB I-ből és döntött úgy, hogy a pénzügyi problémákkal küzdő klub a második vonalban folytathatja.

„Gellei Imre és Albert Flóri három hónapig hívogatott, hogy jöjjek haza. Nyáron hazatértem és nem tudtam mi vár rám. Tavasszal még válogatott játékos voltam, jó csapat alakult a Fradinál is, de jött a hír, hogy NB II-esek lehetünk. Nem hittük el, hogy ez megtörténhet, de mégis így döntöttek akkor. Sokkot kaptam és jött a dilemma, hogy most mi lesz. Ha a szívemre hallgatok és hazajövök, akkor az NB II-ből biztos, hogy nem leszek válogatott többet. Külföldi szerződésre már nem is gondoltam. Úgy döntöttem, hogy kaptam én annyit a Fraditól, hogy nekem kell most teljesítenem.”

A Ferencváros három éven keresztül volt a második ligában és ez csak az egyik problémája volt a játékosoknak: „Hat-nyolc hónapig nem kaptunk fizetést. Az idősebb játékosok adtak a fiataloknak kölcsön, hogy enni tudjanak. Gálameccsekre jártunk, amelyekért pénzt és rengeteg szeretetet kaptunk. Valahogy meg kellett menteni a klubot a története legnehezebb időszakában. A megszűnés talán nem fenyegette a Fradit, mert a szurkolóknak van szívük és ezt nem hagyták volna. Volt ott minden, hiszen a klub mellett álbefektetők is megjelentek. Bennem sosem vetődött fel, hogy kiszállok, csak az volt a kérdés, hogy aláírom-e az életfogytig tartó szerződésem a Fradival.”

A pályafutása befejezése után Dragóner Attila a Fradi utánpótlását vezette, majd az NB II-es Soroksárnál, aztán a Zalaegerszegnél és a Tatabányánál is dolgozott. Ezekről is beszélt az interjúban és természetesen kitért arra is, hogy az M4 Sport szakértőjeként mennyit kell készülnie egy-egy meccs előtt.