„Nagyon gyorsan történtek a dolgok. Nem erre számítottam, amikor kiderült, hogy elválnak az útjaink a Spartacussal, hazaköltöztem, azt terveztük a kollégámmal, Szalai Tamással, hogy pihenünk és felkészülünk a nyári időszakra. Hétfőn kaptam egy telefont a Viditől, hogy üljünk le beszélni, nagyon gyorsan egymás kezébe csaptunk, csak egy nagyon minimális gondolkodási időt kértem – kezdte az M1-nek Tímár Krisztián, akit kedden neveztek ki Pető Tamás helyére a Fehérvár vezetőedzőjének. – Tudjuk, hogy nehéz helyzetben van a Vidi, hátra sodródott és elég nehéz a sorsolása, de úgy gondoltuk, hogy ezt be szeretnénk vállalni, érezzük magunkban az erőt, tudunk a csapatnak segíteni.”
A tréner kiemelte, Fehérváron kezdte komolyabb edzői karrierjét, először a piros-kékeknél irányíthatott felnőttcsapatot, nem mellesleg a családja most már bő tíz éve Székesfehérváron él, gyermekei a Vidiben fociznak.
„A legszebb emlék, amikor kettőt fejeltem az Újpestnek, de emlékszem azokra a meccsekre, amikor a régi stadionban a kerítésre felmásztunk ünnepelni a szurkolókkal, sok élmény és barátság köt ide, örülök, hogy itt lehetek” – mosolygott Tímár.
„Vannak hiányposztok, amik nem ideálisak, Pető Tamás kollégám, barátom is többször hangoztatta, hogy átalakult a keret többször is. A klubvezetők próbálták pótolni a távozókat, de jelenleg is van néhány sérült, eltiltott, de az elsődleges feladatunk, hogy mentálisan felrázzuk a csapatot” – hangsúlyozta Tímár, aki szerint minőségi támadói vannak a Fehérvárnak.
A vezetőedző a nehéz sorsolás ellenére bizakodó, szerinte bárki ellen lehet esélyünk, csak győzelmi szándékkal kell minden meccsen pályára lépni, hogy kiharcolják a bennmaradást.
Kapcsolódó tartalom
Tímár első feladata az MTK elleni hazai bajnoki lesz, melyet vasárnap 13.15-től az M4 Sport élőben közvetít.
„Az MTK egy stabil NB I-es csapat, a felsőházhoz tartozik. Állandóság jellemzi őket, ez nagy erejük, követendő példa az a nyugalom, ami őket jellemzi. Nem egyszerű ellenük játszani, mert türelmesek, olyan, mintha altatnának. A Nyíregyházával vertük már meg őket, most a Vidivel is szeretnénk, mindenképp itthon akarjuk tartani a három pontot” – fogalmazott Tímár Krisztián.
OTP Bank Liga, 28. forduló:
április 19., szombat
13.15 Debreceni VSC–Zalaegerszegi TE FC
16.15 Diósgyőri VTK–ETO FC Győr
20.30 Paksi FC–Puskás Akadémia FC
április 20., vasárnap
13.15 Fehérvár FC–MTK Budapest
15.45 Ferencvárosi TC–Nyíregyháza Spartacus FC
április 21., hétfő
18.30 Kecskeméti TE–Újpest FC