Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Félezer bajnoki Böde-módra: egy korszakos ikon legemlékezetesebb NB I-es góljai

Félezer bajnoki Böde-módra: egy korszakos ikon legemlékezetesebb NB I-es góljai

m4sport.hu | Szerző: Sudár Bence, Vojtek Tamás
500. bajnokiját számlálhatja szombaton Böde Dániel, amennyiben pályára lép a PAFC ellen – a jubileum tiszteletére több mint 150 góljából válogattunk ki egy tucat olyan találatot, melyekre érdemes visszatekinteni.

Kezdjük a számokkal

Böde Dániel pályafutása során eddig 499 magyar élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára, melyek során összesen 159 találatot szerzett.

A PAFC elleni találkozón valószínűleg mindkét mérőszámon kerekíteni szeretne, amire jó esélye is van, hiszen kifejezetten gólérzékeny a felcsútiak ellen: 12 alkalommal talált be a Puskás Akadémia kapujába.

Legeredményesebbjei a 2012-13-as és a 2015-16-os bajnoki idények voltak, amikor egyaránt 17 NB I-es találatot számlált – tegyük hozzá, hogy előbbi során eggyel kevesebb meccsen hozta össze azt, így első ferencvárosi gólátlaga egy fokkal kedvezőbb.

A 38 éves támadó csatlakozásával immár öt főre duzzad az “ötszázas klub” tagjainak száma, rajta kívül Végh Zoltán (570), Kuttor Attila (560), Illés Béla (540), és Szabó György (510) tudhat legalább félezer NB I-es találkozót maga mögött. Azt, hogy meddig juthat, az alábbi cikkben fejtegettük.

A számok szerelmesei pedig itt további statisztikákból szemezgethetnek.

Jöjjenek hát a magyar élvonal egyik meghatározó alakjának legemlékezetesebb NB I-es pillanatai – kronológiai sorrendben listázva, mivel nem áll szándékunkban rangsorolni őket.

Mezítlábas befejezés

(2015. 04. 03., PAFC–FTC)

Amikor végleg bebizonyosodott, hogy Bödét nem lehet megállítani: a felcsúti védő pont úgy landolt egy fejpárbaj után, hogy ellenfele lábáról leszedte a cipőjét, de ez sem okozott különösebb gondot a Fradi csatárának: fél pár cipőben is góllal zárta a támadást.

„Úgy látszik, cipővel is megy!”

(2015. 04. 03., PAFC-FTC)

Tartjuk az időrendi sorrendet: listánk második eleme az első után pontosan négy perccel történt. Miután visszavette cipőjét, látványos mozdulattal szerezte meg második gólját is, duplája pedig győzelmet ért a Fradinak az 1-2-re végződő találkozón.

Akrobatikus győztes gól a derbin

(2015. 09. 12., Újpest–FTC)

Közel egy évtizede egyedül döntötte el a fővárosi derbi sorsát: bő egy perccel a rendes játékidő vége előtt egy tökéletesen helyezett labdával második gólját is aznap az Újpest ellen, így mindhárom pontot zsebre tette a Ferencváros a Szuszában.

Távoli bomba a nevelőklub ellen

(2015. 12. 05., Paks–FTC)

Összesen hat gólt szerzett Paks ellen, közülük bizonyára az alábbi volt a leglátványosabb: Böde nagyjából 25-30 méterről tüzelt, és bár a hazai blokkon megpattant, illetve Székely kapus is beleért, végül a hálóban landolt a labda. Az ünneplés már jóval kevésbé volt intenzív: az ellenfélre tekintettel csak visszafogottan ölelkezett csapattársaival, illetve a meccs kimenetelét sem igazán befolyásolta a gól, hiszen 0–5 lett a vége.

Lenyűgöző szóló egy köténnyel megspékelve

(2017. 03. 11., FTC–Haladás)

Tehetetlen volt Király Gábor: hiába próbálta két védő is megállítani, a felezővonaltól menetelő ferencvárosi támadó előbb kiosztott egy kötényt, majd védhetetlenül tüzelt a szürke mackónadrágos kapus hálójába.

Több mint hét év után ismét paksi találat

(2019. 09. 28., ZTE–Paks)

Paksi visszatérését követően szeptember végéig kellett várni Böde Dániel első bajnoki góljára: ekkorra már 2681 nap telt el, mióta legutóbb paksi színekben volt eredményes. Az idény hetedik NB I-es meccsén viszont megszakadt a gólcsend, egy bravúros kontratámadás után átvétel nélkül tette kapura a labdát, Demjén Patrik pedig csak beleérni tudott, hárítani nem.

Félpályás szóló

(2020. 02. 22., Paks–DVSC)

Sebességét és kontratámadásait talán nem sorolnánk a madocsai csatár legfőbb erényei közé, 2020 februárjában viszont ezt az oldalát is megvillantotta. Egy debreceni labdavesztést követően a felezővonalnál csapott le a labdára, majd azzal egészen a kapuig robogott.

Novemberben jól jön az esernyő

(2021. 11. 20., Paks–PAFC)

Egy tökéletes átvétel után fantasztikus esernyőcsellel verte át a felcsúti védőt, majd a tőle megszokott erővel varrta be a labdát a kapuba – ilyen egy klasszikus Böde-gól.

Bő három perc alatt két gól becserélése után

(2023. 02. 25., PAFC–Paks)

Mint ahogy korábban említettük, főhősünk jól termel a Puskás Akadémia ellen, méghozzá nem is akármilyen gólokkal szokta meglepni őket: tizenkét góljából hat fel is került listánkra, melyek közül a legutóbbi kettő kifejezetten emlékezetesre sikerült. 83. perces pályára lépése után szinte azonnal betalált, nagyjából három és fél perc játék után pedig már második gólját ünnepelhette, ezzel végleg eldöntve a meccset.

Apa-fia ünneplés a százötvenedik után

(2024. 11. 03., Paks-DVTK)

Minden bizonnyal felejthetetlenre sikerült a Böde-família számára a családfő 150. NB I-es gólja: a paksi center a tizenhatoson kívülről lőtte ki a jobb alsó sarkot, majd gólöröm gyanánt fiát ölelte meg, aki éppen labdaszedőként tevékenykedett aznap a pálya szélén.

Kapásból és izomból

(2024. 12. 07., MTK–Paks)

Talán Windecker József is érezte, mi fog történni a következő másodpercekben, miután remekül készítette le a labdát mellel az érkező Bödének: közel 20 méterről bombázott Demjén kapujába, így nagyjából három perc alatt duplázott az MTK ellen.

Higgadt kapáslövés és visszafogott ünneplés az Üllői úton

(2025. 02. 16., FTC–Paks)

Listánk zárópontjáért nem kell sokat visszamennünk az időben. Februárban Osváth Attila védelem mögé emelt labdáját kapásból helyezte Dibusz kapujába a 38 éves csatár, melyet természetesen egy visszafogott kézfeltartással nyugtázott korábbi klubja ellen.

Kihagytunk valamit? Benne van a pakliban, de mivel Böde Dániel szinte megszámlálhatatlan ikonikus pillanatot adott az NB I nézőinek, egy teljes, maradéktalan lista összeállítása csaknem lehetetlen. Visszavonulása előtt pedig nem is érdemes erre vállalkozni, hiszen ki tudja, mit látunk még tőle a következő hónapok, évek során.

OTP Bank Liga, 28. forduló:

április 19., szombat
13.15 Debreceni VSC–Zalaegerszegi TE FC
16.15 Diósgyőri VTK–ETO FC Győr
20.30 Paksi FC–Puskás Akadémia FC (A hét meccse)

április 20., vasárnap
13.15 Fehérvár FC–MTK Budapest
15.45 Ferencvárosi TC–Nyíregyháza Spartacus FC

április 21., hétfő
18.30 Kecskeméti TE–Újpest FC

 

Borítókép: Fotó: Paksi FC, MTI

További tartalmak