Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Szavazás: Melyik két csapat esik ki az OTP Bank Ligából?

Szavazás: Melyik két csapat esik ki az OTP Bank Ligából?

m4sport.hu | Szerző: Bagi-Miklós Rita
A 2024/2025-ös bajnoki szezon egyik legfontosabb kérdése, hogy melyik az a két együttes, amelyik a következő idényt a másodosztályban kezdheti.

Habár számszakilag nézve akár nyolc csapat is búcsúzhat az OTP Bank Ligától, a realitás azt mutatja, hogy öt együttesnek kell izgulnia a szezon hátrelévő felében.

Legnagyobb veszélyben egyértelműen a Kecskemét van. A csapat 21 ponttal a sereghajtó a tabellán, öt pontra a 11. Debrecentől és hatra a biztos bennmaradást jelentő 10. pozíciótól. Az együttes nagyon nehéz helyzetből várja a fennmaradó hat fordulót. Gera Zoltán csapatának több mint két hónapja nem sikerült meccset nyernie, legutóbb februárban az MTK csapatát verte meg 5-0-ra. Akkor arról szólt a fáma, hogy ez átbillentheti a Kecskemétet a holtponton és végre beindul az a bizonyos gépezet. De nem indult…

Az elmúlt hét meccséből négyet elveszített a lila-fehér csapat, háromszor döntetlent játszott. Hétvégén az Újpest ellen kell bizonyítaniuk, ha ezúttal sem sikerül győztesként lejönni a pályáról, akkor szinte elképzelhetetlen, hogy a Kecskemét bent maradjon az élvonalban.

Jelenleg a DVSC a másik csapat, amelyik a biztos kiesőhelyen tanyázik. Igaz, Dzsudzsák Balázsék mindössze egy pontra vannak az előttük álló Nyíregyházától, de könnyűnek semmiképp sem nevezhetjük a helyzetüket, hiszen a nyírségiek sem szeretnének jövőre a másodosztályban játszani. Hétvégén a szintén veszélyben lévő 9. helyen álló Zalaegerszeg ellen lépnek pályára, a pontszerzés tehát mindkét csapat számára létfontosságú.

„Előretekintünk, hisz a következő két mérkőzés valószínűleg mindent eldöntő lesz” – nyilatkozta a DVSC honlapjának a csapat vezetőedzője, Nestro El Maestro és kiemelte, sorsdöntő találkozó vár csapatára.

A DVSC egy esetleges győzelemmel pontszámban utoléri a ZTE-t és minden esélye megmarad arra, hogy kiharcolja a bennmaradást. A zalaiak három pont megszerzésével ugyan nem maradnának biztos NB I-es csapat, de nagy lépést tennének efelé.

A nyíregyházi szurkolók sem aludhatnak nyugodtan a következő fordulókban. A csapat mindössze egy pontra van a kiesést jelentő 11. pozíciótól, ráadásul vasárnap a bajnoki címvédésre hajtó Ferencvároshoz látogat. Nyíregyházán múlt héten edzőváltásra került sor, Tímár Krisztiánt Szabó István váltotta a kispadon. Az új vezetőedző sikerrel debütált a Szparinál, a csapat 1-0-ás győzelmet aratott a Fehérvár elleni bajnokin. A hétvégi pontszerzés azonban kétségkívül nehezebb lesz, mint a szintén edzőváltáson átesett és veszélyzónában lévő Fehérvár ellen.

A fehérváriak mindegyik közvetlen riválisuktól vereséget szenvedtek az elmúlt hetekben, ennek fényében nem is csoda, hogy leváltották Pető Tamást. Az új tréner éppen a Nyíregyházáról távozó Tímár Krisztián lett, aki az MTK ellen irányíthatja először a piros-kékeket. Ugyan veszélyben lévő csapatok közül a Fehérvár van a legjobb helyzetben, de mindössze 30 pontot gyűjtött az eddigi 27 forduló alatt és hat választja el a kiesést jelentő 11. helytől.

Az OTP Bank Liga 28. fordulójának minden mérkőzését élőben közvetíti az m4sport.hu.

OTP Bank Liga, 28. forduló:

április 19., szombat
13.15 Debreceni VSC–Zalaegerszegi TE FC
16.15 Diósgyőri VTK–ETO FC Győr
20.30 Paksi FC–Puskás Akadémia FC (A hét meccse)

április 20., vasárnap
13.15 Fehérvár FC–MTK Budapest
15.45 Ferencvárosi TC–Nyíregyháza Spartacus FC

április 21., hétfő
18.30 Kecskeméti TE–Újpest FC

Borítókép: Fotó: KTE, DVSC, Nyíregyháza Spartacus, ZTE, Fehérvár

További tartalmak