„A fiúknak mondtam, ha megérzik a vérszagot, ne álljanak le. Ez nagyon fontos azoknak is, akik beállnak: Varga Barninak is hosszú idő után sikerült betalálnia, Lenny Joseph is jól teljesített. Nem az az edző vagyok, aki egy biztos vezetés tudatában szeret hátradőlni. Szeretem, ha a vezetés tudatában is megyünk előre” – kezdte az értékelést Robbie Keane, akinek csapata zsinórban a harmadik hazai meccsén vezetett legalább két góllal a félidőben. Leszögezte, ezt a teljesítményt, mentalitást az idegenbeli meccsekre is át kell vinni.
Kapcsolódó tartalom
„Nemcsak edző, futballrajongó is vagyok. Szeretek jó focit látni, az kell, hogy mindig többet és többet adjunk, javuljunk. Nem volt egyszerű januárban új edzőként idejönni, nem voltam együtt a csapattal a felkészülési időszakban. Az elmúlt két-három hónapban már látszik a játék, amit szeretnék látni a pályán. Azt is mondtam a srácoknak, hogy amint kiléptek a stadionból, az ünneplést hagyják abba, onnantól a szerdai, MTK elleni kupameccsre kell koncentrálnunk” – tette hozzá.
Az NB I-ben az első gólját szerző Tóth Alex és a felnőttcsapatban debütáló Madarász Ádám kapcsán kiemelte, fontosnak tartja a fiatalok beépítését, az előző csapatainál is így gondolkodott.
„Alexnek elmondtam, innentől kezdve nem csak a gólpasszokra kell koncentrálni, el kell kezdeni gólokat is lőni.”
A Nyíregyháza élén egy hete győzelemmel debütáló, ám most súlyos vereségbe belefutó Szabó István szerint rendszerszintű és egyéni hibáik is voltak a védelemben.
„Sajnos a mérkőzés elején egyből gólt kaptunk, és onnantól kezdve nem tudtuk azt a játékot játszani, amit szerettünk volna. Egy-egy elleni játékban és csapatrészekben is nagyon sokat hibáztunk, ez okozta a súlyos vereséget. Arra én is kíváncsi lennék, minek tudható be, hogy egy-egy játékosom ilyen hullámzó teljesítményt nyújt, de nem szeretnék egyetlen játékost sem a nyilvánosság előtt kritizálni, mert mindenki hibázott, a stáb és én is. Két hete dolgozom a srácokkal, ez egy váratlan fordulat volt számomra is, bízom benne, hogy ez pillanatnyi állapot” – mondta a Szpari vezetőedzője.
Madarász és Tóth együtt értékelt az M4 Sport kamerái előtt. Előbbi elmondta, készült a bemutatkozására, míg utóbbi a barátainak üzent a gólörömével.
Dibusz Dénes elmondta, örültek, hogy lehetőségük nyílt elszakadni kicsit a szombaton egymással ikszelő Puskás Akadémiától és a Pakstól.
„A második félidőben az volt a cél, hogy ne dőljünk hátra, ha lehetőség adódik, rúgjunk további gólokat. Ez jót tett a saját önbizalmunk és a szurkolók kiszolgálása miatt. Külön öröm, hogy voltak olyan játékosok, akiknek lélektanilag is jót tett a gólszerzés. Bizakodva várhatjuk az utolsó fordulókat, de még nem dőlt el semmi” – hangsúlyozta a Ferencváros csapatkapitánya, aki hosszabban is kitért a bajnoki versenyfutásra.
„Nagyon jó mérkőzéseket játszanak, annak ellenére, hogy a Puskás az elmúlt három fordulóban nem nyert. Külső szemlélőként a Paks nagyon szórakoztató és tetszetős focit játszik. Nincs még lefutva semmi, még nagyon nehéz találkozók várnak ránk, mindkét riválissal játszunk még, de most a következő két, MTK elleni meccsre kell koncentrálnunk.”
Alaxai Áron, a Nyíregyháza csapatkapitánya elárulta, hittek a pontszerzésben, de egyéni- és csapatszintű hibákat vétettek, többek között ő is.
OTP Bank Liga, 28. forduló
április 19., szombat
Debreceni VSC – Zalaegerszegi TE FC 4–3
Diósgyőri VTK – ETO FC Győr 2–4
Paksi FC – Puskás Akadémia FC 2–2
április 20., vasárnap
Fehérvár FC–MTK Budapest 1–1
Ferencvárosi TC–Nyíregyháza Spartacus FC 7–0
április 21., hétfő
18.30: Kecskeméti TE–Újpest FC (M4 Sport és m4sport.hu)