Böde Dániel góllal ünnepelte meg 500. NB I-es mérkőzését, ám így sem lehetett teljes az öröme, mert a Paks a hosszabbításban elbukta a Puskás Akadémia elleni győzelmet, pedig egy sikerrel ideiglenesen a tabella élére is ugorhatott volna Bognár György csapata. A 2–2-s döntetlen után a 38 éves támadó úgy fogalmazott, „az évek múlásával biztos megszépül, de sajnos így nagyon fájdalmas” számára ez a jubileum.
A Paks ikonja a klubhonlapnak elmondta, a jelenleg zajló idényben kezdte csak foglalkoztatni az 500. bajnoki gondolata.
„Előbb nem nagyon foglalkoztatott, hajtott ez a szám. 2022-ben majdnem abbahagytam, akkor majd’ húsz meccs kimaradt, de a csapat teljesítménye mindig fontosabb ezeknél a számoknál” – fogalmazott Böde Dániel, aki hozzátette, ha valaki az első, 2006 őszén játszott bajnokija után azt mondta volna neki, hogy legalább ötszázszor fog pályára lépni a magyar élvonalban, gondolkodás nélkül elfogadta volna.
Böde a legtöbb NB I-es mérkőzésen pályára lépő játékosok rangsorában jelenleg az ötödik helyen áll. Tíz mérkőzésre van Szabó Györgytől (510), de a legjobb három mögött – Illés Béla (540), Kuttor Attila (560), Végh Zoltán (570) – jelentős a lemaradása.
„Az előttem álló Szabó Györgyöt még meg tudnám előzni. Szóban tehát megállapodtunk már a folytatásról, a következő szezonról Haraszti Zsolt ügyvezetőnkkel. Ennyit látok előre biztosan, bár, ha azt nézem, hogy ha a következő két évben mindegyik mérkőzésen pályára lépnék, akkor pont 571 meccsem lenne, tehát az első Végh Zoltánt is éppen beelőzném. De ez csak matematika” – mondta, kitérve arra, hogy 38 évesen már mindig csak egy évben gondolkodik.
Kapcsolódó tartalom
„Sokszor mondtam már, harminc év fölött minden játékos máshogy öregszik, és nehezebb megjósolni a jövőt. Hála Istennek ebben a szezonban végig jó állapotban voltam, egy meccset hagytam ki betegség miatt.”
A debreceni Bárány Donáttal holtversenyben az OTP Bank Liga góllövőlistájának élén álló támadó kifejtette, szerinte minek köszönheti, hogy elérte ezt a mérföldkövet.
„Úgy gondolom, a hozzáállásomnak, a mentalitásomnak és a folyamatos győzni akarásomnak. Mindig nyerni akarok. Persze ez sok minden mástól is függ, szerencse kérdése is, illetve, hogy elkerüljék a sérülések az embert. A mai világban elég gyakori a keresztszalag-szakadás, ami majd’ egy év kihagyást jelent, ott például kapásból ugrana harminc meccs…”
Kapcsolódó tartalom
Böde végül a bajnoki versenyfutásról is szót ejtett.
„A következő hetek nagyon sokat nyomhatnak a latban. A PAFC után, most kedden kupaelődöntő, majd a hétvégén Győrbe utazunk… Ha ezekből a meccsekből jól kijövünk, azt mondom, bármi lehet! A legfontosabb azonban, hogy mindig csak a következő feladatban gondolkozzunk, senkivel nem szabad foglalkoznunk, csak saját magunkkal. Nyomás, teher nélkül tudunk játszani, ezt kell élveznünk, és jól futballoznunk” – vélekedett, majd elárulta, nem érez fáradtságot a paksiakon, sem mentálisan, sem fizikálisan.
„Nagy a keretünk, mindenkit maximálisan pótolni tudunk” – fogalmazott.
Kapcsolódó tartalom
A következő fordulóban a Paks a Bognár György együtteséhez hasonlóan kiváló formában lévő – tavasszal bajnoki meccsen szintén veretlen – ETO FC Győr otthonába látogat, a mérkőzést szombaton 17:30-tól az M4 Sport élőben közvetíti.
OTP Bank Liga, 28. forduló
április 19., szombat
Debreceni VSC – Zalaegerszegi TE FC 4–3
Diósgyőri VTK – ETO FC Győr 2–4
Paksi FC – Puskás Akadémia FC 2–2
április 20., vasárnap
Fehérvár FC–MTK Budapest 1–1
Ferencvárosi TC–Nyíregyháza Spartacus FC 7–0
április 21., hétfő
18.30: Kecskeméti TE–Újpest FC (M4 Sport és m4sport.hu)
A tabella: