Kapcsolódó tartalom
„Szerintem nagy dolog, hogy megint bejutottunk a döntőbe. Lesz egy szép esténk megint – kezde értékelését Bognár György. – Azt mondtam a csapatnak, hogy jó csapat lehetünk, ha ilyen rossz játékkal folyton nyerünk.”
A hazaiak mestere úgy érezte, a vezető gól után kicsit ráültek az eredményre, és az is bosszantja, hogy a Zete „úgy szerezhetett volna két gólt, hogy egy helyzete sem volt”.
„Szerencsés találat volt mind a kettő – fogalmazott Mezei Szabolcs és Böde Dániel góljáról. – Nem dolgoztunk ki mi sem sok gólhelyzetet, volt egy-két jó támadásunk, de nagy helyzet nem alakult ki.”
Márton Gábor szerint elsősorban az döntött, hogy „a Paksnak vannak olyan játékosai, akik egy-egy helyzetet jobban megoldanak, mert igazából helyzet nem nagyon volt részükről”.
„A második félidőben abszolút jól játszott a csapat, csak egyszerűen nagyon rosszul játszottuk le a végét. Megvoltak a lehetőségek, már a szabadrúgásgól előtt is, hogy szépítsünk, de sajnos nagyon rossz döntéseket hoztunk” – így a vendég vezetőedző.
A 80. percben csereként beálló és nem egészen három perc múltán gólt szerző Böde Dániel szerint szerencsére is szükség volt a mumus legyőzéséhez.
„A bajnokságban nem vertük meg őket egyszer sem. Háromból egyszer sem sikerült. Mondhatjuk úgy, az élet adott még egy lehetőséget, és most éltünk vele” – mondta.
A vezető gólt jegyző Mezei Szabolcs szerint is „éppen itt volt az ideje”, hogy legyőzzék a ZTE-t.
„Hellyel-közzel – válaszolta arra a kérdésre, mennyire sikerült megvalósítani Bognár György elképzeléseit. – Úgy gondolom, játszottunk már ennél sokkal jobban, de a mai mérkőzésen az volt a lényeg, hogy bejussunk a döntőbe.”
Szendrei Norbert arról beszélt, Böde megpattanó gólja „tükrözte a szezonjukat”, pedig úgy érzi, a második félidőben jól játszottak, próbálták benyomni a Paksot a kapuja elé.
„Ez a harmadik évem Zalaegerszegen, egyszer sikerült megnyernünk a kupát, most elődöntőig jutottunk, szóval ez mindenképp nagy teljesítmény. Nyilván nagyon szerettünk volna bejutni a döntőbe, most nem sikerült, de jön a következő cél: hétvégén a Kecskemétet meg kell vernünk hazai pályán. Bent kell maradnunk, mert szerintem sokkal jobb csapat vagyunk annál, mint hogy kiessünk” – mondta.
A döntőt – melyben a Paks a szerdai Ferencváros-MTK mérkőzés győztesével találkozik – május 14-én rendezik a Puskás Ferenc Stadionban.