Garami Józsefről elmondható volt, ami igazán kevesekről a honi labdarúgásban, az ország minden stadionjában szeretettel és tisztelettel fogadták a rivális klubok szurkolói és vezetői.
A Magyar Labdarúgó Szövetség elsők között számolt be a 86. évében elhunyt Garami Józsefről, aki öt mérkőzésen – két-két győzelem és vereség mellett egy döntetlen – irányította a nemzeti csapatot. Honlapjukon eredményei felsorolása mellett hozzáteszik, a szövetség saját halottjának tekinti az elhunyt mesteredzőt.
Kapcsolódó tartalom
Garami József a Pécsi MFC-nél lett először vezetőedző. Korábbi klubja megemlíti, kétszáztizenhét bajnoki mérkőzés alkalmával ült, a piros-feketék kispadján, ami azóta is megdönthetetlen rekordnak számít.
Ráadásul az 1985-86-os első osztályú évadban egészen a második, ezüstérmes helyig vezette a csapatot, és ezt a bravúros teljesítményt azóta sem sikerült megismételnie senkinek. „Irányításával a sikerkorszak megkoronázásaként 1990-ben a mieink elhódították a Magyar Kupát. 1991-ben pedig bajnoki bronzéremhez segítette a csapatot” – írja a pmfc.hu.
De nem csak a pécsi sikerekről számolnak be, hanem az MTK-val és a Ferencvárossal megnyert bajnoki címekről is. „Legendás edzőként a legszebb időszakát vele élte át a PMFC jogelődje. A bajnoki ezüst, illetve bronzéremnek és a kupagyőzelemnek köszönhetően olyan csapatok jöttek ide egykoron Mecsekaljára, mint a holland Feyenoord, az angol Manchester United, vagy a német VfB Stuttgart. Fájó szívvel és megrendülten értesültünk róla, hogy legendás mesteredzőnk életének 86. életévében örökre itt hagyott minket. Emlékét örökké megőrizzük!” – írja korábbi klubja.
Az MTK honlapján közzétett megemlékezésben kiemelik, amellett, hogy két bajnoki címet is nyert az együttessel, nála több mérkőzésen egy edző sem ült itthon élvonalbeli csapat kispadján. „Játékosai szerint mindig is igazi pedagógusként nevelte a rá bízott labdarúgókat” – áll a kék-fehérek megemlékezésében.
A Ferencváros is megemlékezik a legendás mesterről, hiszen a zöld-fehérekkel bajnoki címet, két Magyar Kupát nyert, valamint kétszer bajnoki ezüstérmet szerzett. A klub honlapján a szakember sikereinek felsorolása mellett megemlítik, hogy 2019. augusztus 9-én, Garami József 80. születésnapján róla nevezték el a pécsi utánpótlásképző-központot.
A Győrt két évig irányította, de a klub megemlékezésében úgy emlékeznek rá, mint akinek a szakértelme, embersége és példamutató hozzáállása örökre nyomot hagyott a győri labdarúgás történetében.