Élete nyolcvanhatodik évében elhunyt Garami József mesteredző, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya. A pécsi szakember játékosként csak szülővárosa csapatában futballozott, edzőként 217 bajnoki mérkőzés alkalmával ült a kispadon, ez azóta is megdönthetetlen rekordnak számít a pécsi klubnál

Az 1985/86-os szezonban ezüstéremre vezette a mecsekaljaiakat, ezt sem sikerült megismételnie senkinek. Irányításával 1990-ban a Magyar Kupát is elhódították a pécsiek, egy évvel később pedig bajnoki bronzot nyertek.

Márton Gábort – aki jelenleg az OTP Bank Ligában szereplő Zalaegerszeg vezetőedzője -, 1985-ben Garami József tette be először a pécsi felnőttcsapatba. „Mi előtte az ificsapatban is együtt dolgoztunk, és azzal a csapattal, amelyik az én korosztályom volt, velünk nyerte meg először az ifi-bajnokságot, meg az ifi-kupát. Az egy nagyon jó generáció volt, sokan játszottunk utána a pécsi felnőttcsapatban is” – emlékezett vissza a közös munkára Márton.

Amikor felkerült a felnőttekhez, ott már egy vegyes csapatban találta magát a rutinosabb játékosok – Mészáros, Róth, Toma – és a hozzá hasonló tehetséges fiatalok – Lovász, Bérczy, Túri – között. Roppant jó csapatuk volt, de hogy a felnőttek között is megállják a helyüket, ahhoz kellett Garami is.

„Szinte mindenki pécsi kötődésű volt, így egy nagyon jó csapat alakult ki. Nyugodtan lehet mondani, a pécsi futball aranykora volt. Az utánpótlásban nem az eredményesség volt az elsődleges, Józsi bácsi rengeteg olyan dolgot megtanított, ami a futballban kicsit talán megelőzve a korát. Ennek köszönhetően a felnőtteknél már nem kellett különböző taktikai dolgokat tanítani, csak fel kellett venni az NB I ritmusát” – mondta azzal kapcsolatban, mi volt az egyik legnagyobb dolog Garamitól, aminek köszönhetően ilyen sokan és ilyen fiatalon bemutatkozhattak.

Márton szerint nehéz lenne eldönteni, hogy korábbi mestere jobb edző vagy jobb pedagógus volt, mert az egyik a másik nélkül nem működik. „Kicsit mindkettőnek kell lenni, de ő talán a szakmaiságával húzott nagyobbat, de tanáremberként tudta a fiatalokat is kezelni„.

Márton szerint a pécsi utánpótlásban mindenkinek az volt az elsődleges célja, hogy a felnőttcsapatban játszhasson, nem akart eligazolni, nem akart külföldre menni. Véleménye szerint ez is közrejátszott az akkori sikerekben, és sajnálja, hogy ez a fajta mentalitás mára teljesen kihalt, hiszen ma már nincs olyan csapat amelyik így tudna a saját utánpótlásából meríteni, hogy azok a fiatalok tegyék ki a keret nagy részét.

Nagy idő telt el azóta, hogy a játékosa volt, amik akkor esetleg működtek, ma már nem biztos, de több apró dolog van szakmailag és emberileg is, amit látott tőle. A ZTE jelenlegi mestere szerint egy időben nem volt felhőtlen a kapcsolatuk, mert mindig is egy makacs ember volt és az is maradt. De azt sikerült elérnie, hogy miután abbahagyta a futballt és már le is tegeződtek, Garami elárulta neki, nem sokszor tévedett egy játékossal kapcsolatban, de vele igen.

„De talán ez is kellett ahhoz, hogy még elszántabb lettem és megmutathassam, hogy tudok valamit. Nem voltam egy egyszerű eset, ő pedig nem szerette, aki kisit egyéniségnek vagy különcnek számított, emiatt volt köztünk konfliktus. De a tehetségemet, a tudásomat mindig is elismerte, be is rakott a csapatba, aztán hogy ott mit csináltam, az már más kérdés. De ezt később megbeszéltük, az idő megszépíti az emlékeket. Azt viszont nem lehet elvenni, aki Garami József keze alatt dolgozott, az mind sokat köszönhet neki” – összegzett Márton.